Uchiha Sasuke - az alvilág legerősebb démona - a halandók világába érkezik, hogy a világukat uraló gonosz úrnő átka alól valami megoldást találjon.
Haruno Sakura az első munkanapját követően mit sem sejtve tart hazafele, amikor az autója elé kiugri...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sakura:
Ikuma alakját pillantottam meg Sasuke helyén, testemet páni félelem töltötte el. Már ilyen korán az illúzió hatása alá kerültem volna?
- Ikuma? – kérdeztem ijedten.
- Ki más? – húzódott csúfos vigyorra a szája – Habár jobban örültem volna, ha egyedül jössz – vonta meg a vállát, viharszürke szemeit a hasamra függesztette. Reflexesen az enyhén domborodó pocakom elé raktam a kezem, zavart az átható pillantása.
Ajkai egy vonallá préselődtek, tekintete haragtól izzott.
- Találkozunk a szigeten – vetette oda, mielőtt eltűnt volna.
- Sakura? – szólított meg Sasuke – Minden rendben?
Szóval, ő nem érzékelte, vagy csak képzeltem az egészet? Vagy Sasuke is illúzió?
- Hogy hívtad Hinatát, amikor először bemutattad nekem? – tettem fel hadarva a kérdést.
- Mi ez így hirtelen? – tette fel értetlenkedve Sasuke a kérdést.
- Csak válaszolj! – siettettem a válaszadással. Tudnom kell! Illúzió vagy sem.
- Ez egyszerű. Hyuuga Hinata – felelte. Igyekeztem, hogy arcomra ne üljön ki a felismerés legapróbb jele sem. Előre fordultam, mintha a legnagyobb rendben lenne minden. Sasuke át akart karolni hátulról, de én ezt a pillanatot választottam arra, hogy könyökömmel behúzzak neki és leessen Ikazuchiról.
Először macskaformájában találkoztam Hinatával, és Miraként nevezte őt. Az igazi Sasuke ezer százalékra tudta volna ezt! Most akkor a villámsárkány sem a valóság része?
És a legfontosabb... Hol van most Sasuke?!
Nincs messze a sziget, erőmmel biztonságosan a földre tudok teleportálni, habár nem tudom mi fog rám várni. A csillagfény illata bódítóan erős volt. Fogtam magam, leugrottam a sárkány hátáról, de zuhanásom nem tartott egy másodpercnél tovább. A partra kezdtem koncentrálni, az örvény beszippantotta a testem. A következő pillanatban már a homokos részen sétáltam, kezem akaratlanul a tőrömre siklott. Nem érzékeltem semmilyen veszélyt, habár most nem hagyatkozhattam pusztán az érzékszerveimre, mikor minden illúziónak számított.
Ikumát leszámítva.
Ő nagyon is valóságos volt.
Elindultam a sziget belseje felé, lefogadtam volna, hogy ott találom meg a fehér hajú férfit. Ki fogom szedni belőle, hogy hova vitte Sasukét és elérem, hogy csatlakozzon az ügyünk mellé. A lejtős talajt hamar felváltotta egy sziklás hegyoldal. Könnyűszerrel ugráltam egyik szikláról a másikra, a hegy tetején meg kellett állnom kicsit kifújnom magam.
Nem gyűrhet le most a rám törő fáradtság.
Öt perc pihenőt engedélyeztem magamnak, majd folytattam az utamat. Egy átlagos erdőbe vetettem bele magam, a biztonság kedvéért megjelöltem a fákat, hogy jelezzem merre jártam. Egy órája meneteltem, mikor észrevettem, hogy előttem egy karcolással borított fa magasodik. Összezavarodtam. Végig egyenesen haladtam, mégis, hogy lyukadtam ki a kiindulópontnál?! Nagy levegőt vettem, hogy megnyugodjak és ne essek kétségbe.
