Uchiha Sasuke - az alvilág legerősebb démona - a halandók világába érkezik, hogy a világukat uraló gonosz úrnő átka alól valami megoldást találjon.
Haruno Sakura az első munkanapját követően mit sem sejtve tart hazafele, amikor az autója elé kiugri...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Sakura:
A teljesítményem láttán döbbent arckifejezés ült ki az Akatsuki jelenlevő tagjain. Kivívtam magamnak a tiszteletet, a kék bőrű nevetve veregetett hátba. A szőke behúzott nyakkal kullogott mögöttem, egy alapos fejmosást kapott Peintől és a lányoktól egyaránt. Itachi elismerően biccentett felém, ami jól eső melegséggel töltött el. Ino rohant ki a barlangból, rögtön a nyakamba ugrott és ő is összeszidta Deidarát, sajnálta, hogy nem látta hogyan tiportam el őt. Felajánlottam, hogy az emlékeimből megnézheti. Élt a kihagyhatatlan lehetőséggel.
Itachi megköszörülte a torkát, minden szem rászegeződött.
- Bárkinek van még ellenvetése Sakura alkalmasságát illetően? – nem érkezett válasz, így Itachi folytatta – Akkor indulhatnánk is! – Itachi megérintette a vállamat, míg Izumi rátaposott Deidara lábára.
Teleportáltunk. Itachi engem, míg Izumi Deit. Egy erdőbe érkeztünk.
- Izumi, te mindig csak bántani tudsz engem! – nyafogta a szőke.
- Mert megérdemled! – vágta rá fagyosan a nő.
- Csendet! – szólt ingerülten Itachi.
Izumi és Dei egymásra mutattak és egyszerre közölték, hogy a másik kezdte.
Mintha óvodában lennénk...
Ránéztem Itachira, ő is ugyanígy gondolta.
- Ti őrködtök és próbáljátok nem kinyírni a másikat, addig én Sakurával megkeresem Ikazuchit – a két fél egymásnak hátat fordítva vették tudomásul a parancsot – Gyere! – a fák ágain ugráltunk fél órát, amikor hátborzongató üvöltést hozott a szél.
- Közel járunk! – nyeltem egy nagyot, Itachi észrevette a pillanatnyi habozásom – Nem hagyom, hogy bajod essen. Végső esetben a nyakláncon keresztül is tudok segíteni – egy apró sóhaj hagyta el ajkaimat a megkönnyebbüléstől. Tudom, hogy bármi áron megvédene engem, de jól esett ezt hallani a szájából is.
Egy sárkányt kell megszelídítenem... Igazából fogalmam sincs mire számítsak, miként viselkedjek és hogyan csináljam.
A fák egyre ritkábbak lettek, az éles látásunknak köszönhetően mindketten észrevettük háromszáz méterre a sötétkék pikkelyes egyedet, amely épp táplálkozott egy szikes tó partján. Sokkal nagyobb, mint gondoltam. A sárkány a fülét hegyezte, majd egyben lenyelte a vadat. Aranyszínű szemeit ránk emelte.
- Észrevett minket – közöltem a nyilvánvalót, feszengeni kezdtem, ahogy az arany ragyogó szemeiben a vörös fény megvillant.
- Támadni fog – figyelmeztetett Itachi, védekező állást vettem fel.
- Van terved? – kérdeztem reményteli hangon.
- Én elterelem a figyelmét, te menj a tóhoz! Utána meglátjuk – az utóbbitól nem lettem sokkal nyugodtabb.
