Uchiha Sasuke - az alvilág legerősebb démona - a halandók világába érkezik, hogy a világukat uraló gonosz úrnő átka alól valami megoldást találjon.
Haruno Sakura az első munkanapját követően mit sem sejtve tart hazafele, amikor az autója elé kiugri...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Sasuke:
Három napja repülünk Naruto hátasán, lovasa az utat beszélgetéssel próbálta eltölteni, de én nem bizonyultam alkalmas partnernek, amit nem egyszer a fejemhez vágott. Sosem voltam bőbeszédű, de Naruto huszonnégy órás monológjai érdekes módon nem mentek még az idegeimre. Szükségem volt a barátom hangjára, mely utat tört a gondolataim káosz tengerén és egyben tartotta a porladozó lelkemet.
- Szóval? – hümmögve néztem fel rá, a táskájából az utolsó szárított húst vette elő – Három napja nem ettél semmit sem. Én a helyedben már háromszor éhen haltam volna. Mit eszel mostanában? – rágcsálni kezdte a szárított és kegyetlenül sós húscafatot.
Amikor bevallottam neki mindent, csak nagyvonalakban meséltem el az elmúlt másfél hét eseményeit. A táplálkozási szokásaim változásáról még nem ejtettem érdemben szót.
- Nem érzem az ételek ízét... kifejezetten undorom tőle. Én... - nagy levegőt vettem, de habozásomat látta Naruto, ezért ő mondta ki helyettem.
- Vér. Éreztem rajtad gyengén. Sajnos a táskámban nem tartok élő őzet – habozás nélkül felhúzta könyékig a kabátját, fedetlen alkarját felém tartotta.
A napbarnította bőre alatt futó pulzáló erek feketén rajzolódtak ki, a nyál összefutott a számban. A nyelvemre haraptam, hogy féken tartsam a szörny vágyait. A keserű íz a számban szintén émelygéssel töltött el, undorodva löktem el Naruto felkínált karját. Nagyon dühös lettem.
- Elment az eszed?! – üvöltöttem rá – Nem ajánlhatod fel magad ilyen könnyen és ne nézz így rám! Nem normális, ami velem történik és te úgy kezeled a helyzetet, mintha mi sem történt volna velem! Már nem az a Sasuke vagyok, akit régen ismertél! Megváltoztam!
És nem a legjobb irányban... - tettem hozzá magamban.
Naruto mélyet sóhajtott, lehúzta a kabátja ujját.
- Mindannyian változunk Sasuke, de egy dolog sosem fog változni.
- Mégis micsoda?! – kérdeztem éllel a hangomban.
- Hogy legjobb barátunk vagyunk – kifújtam a tüdőmet feszítő levegőt. Ezzel az egyetlen érvével nem tudtam soha vitába szállni. Naruto a gyeplőjén rántott egyet, a sárkány ereszkedni kezdett Ekosan határait jelentő hegységben.
Leszálltunk egy széltől védett barlang bejárata előtt. Naruto megsimogatta hátasát, majd gyengéden megpaskolta az oldalát. A nőstény megcsóválta a farkát, szárnyait kitárta, majd egy erőteljes mozdulattal a levegőbe szökkent.
- Vadászni megy – egészen addig figyelte, míg apró ponttá nem zsugorodott a vöröspikkelyes – Sajnálom, ha megbántottalak – nézett nyíltan a szemembe – Amik veled történnek, azokat én természetesnek veszem, hisz ugyanezen kellett nekem is átesnem. Nem rémisztesz meg Sasuke, segíteni akarok neked, de ehhez el kell fogadnod a szörnyet.
