Uchiha Sasuke - az alvilág legerősebb démona - a halandók világába érkezik, hogy a világukat uraló gonosz úrnő átka alól valami megoldást találjon.
Haruno Sakura az első munkanapját követően mit sem sejtve tart hazafele, amikor az autója elé kiugri...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sasuke:
Miután Sakurát a szobában hagytam, Izumi alaposan kiosztott a viselkedésemről. Szerinte lehetnék együttérzőbb Obitoval, de nem tudtam az lenni. Persze, sajnálom Rin halála miatt, de Sakurán nem fogok osztozkodni! Hiába van Rin lelke Sakura testében, emiatt még nem formálhat rá jogot! Sakura attól ugyanúgy Sakura marad, nem válik Rinné hirtelen. Még szerencse, hogy Itachival megbeszéltünk egy kis edzést, így levezethettem a feszültséget. Bátyám rögtön olvasott a sorok között, hogy nincs minden rendben. Elmeséltem neki a történteket, szerinte türelmesebbnek kellene lennem vele, egyáltalán nem potenciális vetélytársként kellene rá tekintenem. Egy részem tudta, hogy igaza van, de az ösztöneim azt diktálták, hogy minden veszélyforrást tüntessek el Sakura közeléből.
Obito számomra pedig ebbe a kategóriába esik.
Megéreztem, hogy Sakura felébredt az ereklyén keresztül. Itachi mesélt a nyakláncról, hogy védelmező funkciója van, most már pontosan tudom mire gondolt. Egy láthatatlan köteléken keresztül éreztem Sakura jelenlétét.
- Mindjárt jövök! – kiáltottam neki, és már teleportáltam is a menyasszonyomhoz.
Szegény Sakurára a szívbajt hoztam a hirtelen megjelenésemmel.
- Ennyire azért nem vagyok ijesztő – villantottam meg egy féloldalas mosolyt és sikeresen zavarba hoztam Sakurát – Pihenned kell! – váltottam komolyabb hangnemre. Féltem Sakurát és a kicsit is, hisz Sakura most elég nehéz időszakon van túl. Pihennie kell, nem hajszolhatja túl magát!
- Jól vagyok! – kötötte az ebet a karóhoz.
Nyilvánvalóan edzeni akart és hasznossá tenni magát, az utóbbit nem igazán értettem. Az egész bagázsból ő tett le a legtöbbet az asztalra másfél nap alatt. Egy kis pihenés nem fog ártani neki. Megkértem, hogy pihenjen, szerencsére gyorsan közös nevezőre tudtunk jutni mielőtt elfajult volna a vita. Áthoztam Izumi pergamenjeit, kíváncsiságból beleolvastam, míg vittem át a dohos és foszló tekercseket.
Hiába írták az anyanyelvemen, mintha idegen nyelvet olvastam volna. Egy mukkot sem értettem belőle a kötőszavakon kívül. Odaadtam Sakurának, minden elismerésem, hogy ő ezt tökéletesen megérti. Nem is akartam tovább zavarni és Itachit sem várakoztatni, ezért elköszöntem.
- Ha bármi kell érintsd meg a nyakláncot és suttogd a nevem. Azonnal itt leszek – megpusziltam a homlokát, majd teleportáltam is vissza az edzés helyére.
Itachival folytattuk az edzést, mindent bevetettünk egymás ellen. Genjutsu, tűz elemű jutsuk, katana, ökölharc... szóval minden terítékre került. Húzást éreztem a köteléken keresztül, és teleportálással tértem ki a felém száguldó tűzgolyó elől. Egy bocsit még odavetettem Itachinak.
Rögtön ellenség után kutattam szemeimmel, de tisztának ítéltem meg a terepet. Sakura zavarba jött, ahogy végignézett rajtam. Gondolom nem épp a legszebb látványt nyújtottam a félig szakadt, félig megpörkölődött pólómban. Bocsánatot kért, mert elfelejtette, hogy edzeni mentem a bátyámmal, de ezt nem tartottam olyan fontos dolognak, amiért bocsánatot kellene kérnie. Sakura idegesen babrált a takaró szélével, egy pillanatra azt hittem, hogy Obitóról van szó, ezért picit feszültebben kérdeztem rá a hívás valódi okára. Sakura a kezemet kérte, én szó nélkül odanyújtottam, és a hasához irányította. Nem értettem mit akart ezzel a tettével, aztán megéreztem...
