Uchiha Sasuke - az alvilág legerősebb démona - a halandók világába érkezik, hogy a világukat uraló gonosz úrnő átka alól valami megoldást találjon.
Haruno Sakura az első munkanapját követően mit sem sejtve tart hazafele, amikor az autója elé kiugri...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Sakura:
Felnevettem Sasuke megállapításán, nagyon is igaza volt. Mindig is elzárkóztam a kötelékektől, nemhogy szerelmet érezzek valaki iránt. Őszintén fogalmam se volt milyen érzés szerelmesnek lenni. A könnyeim potyogtak a nevetéstől, azokat törölgettem. Miután látásom újra kitisztult, Sasukét figyeltem, ő meg engem. A pillanatot a gyomrom korgása zavarta meg. Elpirultam.
- Nézzük mit találunk a konyhában! – felállt és kezét nyújtotta felém.
Mosolyogva elfogadtam a segítséget. Nem számítottam rá, hogy egy határozott mozdulattal felránt a kanapéról. Sosem az ügyességemről voltam híres, elvesztettem az egyensúlyomat, és egyenesen Sasuke mellkasának dőltem. A hollófekete hajú férfi azonnal átölelte a derekamat. Félve pillantottam fel, az ónixai rabul ejtettek. Elvesztem a pillantásában, a szívem vadul kalimpálni kezdett.
- É-én... - Sasuke közelebb hajolt, az agyam kikapcsolt. Elfelejtettem beszélni. Nemcsak beszélni, lélegezni is. Minden lényegtelennek tűnt, csak azokat az éjsötét szempárokat láttam magam előtt. A világ megszűnt létezni körülöttem.
- Igen? - suttogta, keze továbbra is a derekamon pihent.
Nem feleltem rögtön. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire feleszméltem.
- É-én m-most k-kimegyek a-a k-konyhába. – utáltam magam, hogy ennyire bizonytalannak tűnök előtte. Bele se mertem gondolni, hogy most mit gondolhat rólam.
Kitéptem magam az ölelésből, a konyhába rohantam, vagy inkább menekültem. Felmértem a terepet, minden alapanyag és berendezés a rendelkezésemre állt az ebéd elkészítéséhez. Lépteket hallottam, Sasuke mindjárt megjelenik a konyhában. Közben sikeresen kitaláltam, hogy mivel tudom az előbbi jelenetről elterelni a figyelmet. Megmentőm a konyha ajtajából figyelt engem. Szólásra nyitotta az ajkait, de megelőztem.
- Tudsz főzni? – meglepte a kérdésem.
- Nem vagyok egy konyhatündér, minden étel kigyullad, ha csak rápillantok is. – ebben reménykedtem, habár elfojtottam egy nevetést, mivel elképzeltem, hogy nemcsak a nők hadai olvadnak el Sasukétól, hanem még az étel is lángra gyúl.
- Nem vagyok egy Michelin- csillagos séf, de nem halt még senki bele a főztömbe – leakasztatottam a falról a kötényt, és felkötöttem.
Válaszul megpróbáltam kitessékelni a konyhából, de megmakacsolta magát. Próbáltam kitolni, de egy centit se mozdult.
- Nagyon erős vagy – ekkor eszembe jutott a meztelen felsőtestének látványa. Hát persze, hogy erős, nemcsak dísznek vannak az izmai. Megráztam a fejem, hogy kitöröljem a látványt lelki szemeim elől. A főzésre kell koncentrálnom, nem pedig az előttem levő félistenre.
