R-EVOLUTION (BEFEJEZETT)

15

- Szorítsd a kezem, szorítsd amennyire fáj, Helen el ne engedd! - Kiabálta túl Bella, még az én falakat rengető üvöltésem is.

- Esküszöm, ez rosszabb, mint a szülés! - Sikítottam, a könnyeim nyelve. Nem maradt erőm, hogy Bella kezét szorítsam, túl nagy volt a fájdalom. Ő ellenben úgy szorongatott, hogy azt hittem, a másik kezem is nyomban eltörik.

- Miért, szültél már?! - Kiabált.

- Francokat, de ennél semmi se lehet fájdalmasabb! - Visítottam. Legszívesebben elrántottam volna a kezem, de tekintve, hogy négyen is lefogtak, nem nagyon tudtam mozogni.

- Kitartás Helen, mindjárt... - Átnézett a vállam felett, egyenesen a bal karomra, amin egy orvos --pontosabban az apja - dolgozott. - Mindjárt vége! - Próbált mosolyogni, de még a barna bőre ellenére is látszott, mennyire sápadt.

A csapat, aki képletesen szólva kimentett Jäger vérengző karmai közül, egy földalatti bázisba vezetett. És ez alatt a földalattit szó szerint értem. Elfoglalták a metrót, torlaszokat építettek, és lezárták az összes lehetséges ki és bejáratot, mintha ezzel meg tudnák akadályozni, hogy a robotok lerohanják őket... Végigvezettek a hosszú folyosókon, és kicsit úgy éreztem, mintha egy nyomornegyed csarnokába csöppentem volna. A levegő bepállott, büdös volt, az emberek pedig mindenféle pokrócon a szemetek között ücsörögtek. Néhány helyen konténerekben égett a tűz, az ételek csomagolása, és mindenféle műanyagszemét szétszórva hevert a földön, egy csapat gyerek pedig a felborított metróvonatot mászta.

A legrosszabbra számítottam, ezernyi szörnyűségre, de ami fogadott, teljesen eloszlatta a gyanakvásom. Ahogy bekanyarodtunk a földalatti egyik folyosójára, Bella ugrott a nyakamba.

- Helen! Végre megvagy! - Olyan erősen szorított magához, hogy szinte hallottam a bordáim recsegését. - Mégis hol voltál?

Legnagyobb meglepetésemre nem volt egyedül. Mellette, az egyik összefirkált padon Jason ült, az ölében Emivel, aki egy lila nyalókát szopogatott. Persze az első kérdés ami az agyamba ötlött, hogy mégis hogy kerülnek ők ide.

- Ez engem is érdekelne! - Morgott, de hiába próbálta leplezni, látszott rajta, hogy aggódott értem.

- Hát, ez egy hosszú történet... - Erőltettem magamra egy mosolyt, közben kibontakoztam Bella öleléséből. A tekintetük rögtön Jägerre siklott, ahogy a csapat továbbcipelte az alagút sötétjébe.

- Várj! - Kiáltottam utánuk. - Hova viszitek!? - Egy kéz landolt a vállamon.

- Ne aggódj, nem fogjuk bántani. Lejjebb visszük a zárkába, a többi fogoly mellé. - Agate volt az. Hiába tűnt úgy, hogy igazat mond, nehezemre esett hinni neki. A többi fogoly mellé... Ezek szerint több robotot is elejtettek volna? Azok után, hogy sokkolót döfött Jägerbe, számomra keveset ért a szava. Legszívesebben utánuk futottam volna. Meg akartam győződni, hogy Jägernek valóban nem esik bántódása, hisz miattam került ebbe a helyzetbe, de Bella feltartott.

Idegesen néztem a csapat után. Jäger nem mozdult.

- Ez a robot rabolt el? - Lépett mellém, az arcán alig látható fintorral. - Olyan, mint akik ránk törtek a panelben.

- Ami azt illeti, ő egy közülük. Ő az aki eredetileg téged akart magával vinni... - Motyogtam.

- Hogy sikerült egyáltalán foglyul ejtenie? - Szólt közbe Jason is. A kérdése olyan hirtelen ért, hogy majdnem az arcába nevettem. Hogy mégis, hogy? Hát nem egyértelmű? Csak rá kell nézni. Jäger egy katonai robot...