R-EVOLUTION (BEFEJEZETT)

48

Karácsony napja nem épp úgy telt, ahogy terveztük. Nem volt hó, nem volt nyüzsgés, se forralt bor osztogatás. Vártam a pillanatot, amikor megajándékozhatom Jägert a dolgokkal, amiket vettem neki, de ez az alkalom se a tervezettek szerint jött el.

Csöndben álltunk a kihalt téren, és a feldöntött karácsonyfa hamvait bámultuk. Rajtunk kívül még pár takarító robot, és néhány önkéntes ember próbálta eltüntetni a felfordulást.

- Hogy tehettek ilyet? – Kérdeztem halkan. – Azt hittem, hogy a karácsony az sokat jelent mindenkinek.

- Nekem ez lett volna az első amit megünneplek. – Válaszolt Jäger. – Túlságosan is beleéltem magam ahhoz, hogy az egész zökkenőmentesen folyjon...

Lassan a kisujja köré kulcsoltam az enyémet.

- Sajnálom, hogy elrontották a karácsonyunk. – Néztem, ahogy a szél odébb fúj egy kupac fekete hamut. – De most már vége van, ugye?

Jäger átkarolt, és nyomott egy puszit a hajamba.

- Nagyon úgy tűnik.

- Minden olyan lesz, mint régen?

- Még jobb is. – Mosolygott. – És ígérem, hogy jövőre tökéletes karácsonyunk lesz, jó?

A karjának dőltem.

- Oké. – Elgondolkodtam, hogy mit fogok csinálni magammal. Már semmi se kötelező. Nem kell tanulnom, nem kell dolgoznom, hogy életben maradjak, és ha akarok, akár még drogozhatok is.

- Oh, jut eszembe. – Csapott a homlokára Jäger, és elengedte a kezem, hogy a mellényzsebébe túrhasson. – Ezt nem így terveztem átadni, de...

Egy apró, gondosan becsomagolt, tégla alakú ajándékot húzott elő.

- Boldog karácsonyt, Helen. – Mosolygott.

Meglepetésemben a szám elé kaptam a kezem.

- Úristen, Jäger! Köszönöm! – Visítottam, és elvettem tőle az ajándékot. Nem gondoltam volna, hogy kapok tőle bármit is. Milyen figyelmes.

Kíváncsi voltam, hogy mi lehet benne, hiszen még magam sem tudtam, hogy minek örülnék.

Kibontottam. Egy csoki volt benne, piros szalaggal rárögzítve egy összehajtogatott papírral. A hónom alá csaptam a csokit, és kihajtottam a papírt. Rózsaszínnel egy üzenet állt rajta.

Helennek

Sosem felejtem el a napot, amikor megismertelek. Akkor még nem tudtam, hogy milyen sok mindenen megyünk majd keresztül. Nem tudtam, hogy az emberek képesek kedvesek is lenni, és szeretni minket. De te megmutattad, hogy ez igaz. A veled töltött idő széppé varázsolta az elmúlt három hónapot, és ha visszamehetnénk az időbe se akarnám, hogy ez az egész máshogy történjen. A napom már attól jobb lesz, hogy melletted ébredek, és meglátom a mosolyod. Azt hiszem, még sosem szerettem senkit annyira, mint téged. Veled meg tudok beszélni dolgokat, amiket másokkal nem, és megértesz, és elfogadsz, annak ellenére, hogy robot vagyok. Törődsz velem, megölelsz, és néha azon gondolkozok, hogy mégis mivel érdemeltem ki egy ilyen hihetetlen lány szeretetét. Sokáig nem mertem elmondani, mert féltem, hogy te nem érzel így.

A veled töltött idő emlékeit sosem fogom elfelejteni. Amikor először képen töröltél, vagy amikor kiderült, hogy tériszonyod van, és nekem kellett levinnem a létrán...

(...Jäger türelmesen figyelte, ahogy Helen olvassa az üzenetet. Nem írhatott bele mindent, de igyekezett az összes érzelmét belefoglalni. Az első próbálkozását összetépte, mert olyan dolgokat is beleírt, amikre Helen nem emlékszik. Például, amikor meglátta a kórházban, és a szíve majd kiugrott a helyéről...)