R-EVOLUTION (BEFEJEZETT)

47

- Na, látsz valamit? – Kérdezte Jäger.

Belenéztem a fegyver távcsövébe, és végig pásztáztam az utcákat.

- Nem igazán. – Válaszoltam. Hihetetlen, hogy milyen tiszta és közeli képet mutatott. Így akár még én is bárkit eltalálhattam volna, annak ellenére, hogy még sose volt fegyver a kezemben.

Másnap reggel mindkettőjüknél előbb ébredtem. Elhatároztam, hogy nem engedem Jägert egyedül elmenni, és egy fél órás győzködés után beadta a derekát. Így kötöttünk ki egy panel tetején, két zacskónyi kajával, és takarókkal.

Ha épp nem lázadás folyt volna, még azt is mondanám, hogy remek randi helyet talált.

- Durva, hogy mi látjuk őket, de ők nem látnak minket. – Jegyeztem meg, a kinagyított képen követve egy random embert.

- Hát, nekem ez annyira nem szokatlan. – Kuncogott Jäger.

- Ja. – Dörmögtem. – Mondjuk el nem tudnám képzelni, hogy folyamatosan összeköttetésben legyek másokkal. És azt is tudják, hogy mikor megyek vécére.

Jäger felnevetett.

- Ez nem ilyen egyszerű. – Áthajolt a vállam felett, és belenézett a távcsőbe. – Tudom, hogy mikor van velem valaki, és ha nem akarom, kizárhatom. Legalább is a mindennapi életben.

- Amikor sakkoztunk, még nem ezt mondtad.

- Az más. Dolgok amiket együtt csinálok a társaimmal, azt mind egyszerre nézzük. De ha valamit egyedül csinálok, azt nem látják. Kivéve, ha akarom. Meg ha mondjuk kíváncsi vagyok, hogy ki van a közelben, azt is meg tudom nézni.

- Ez de király! – Kibújtam a karja alól, és kikerestem egy chipset a zacskóból. – Olyan mint egy GPS?

- Majdnem. – Mosolygott Jäger.

- És most is látod, hogy ki van a közelben? – Kérdeztem, és felbontottam a chipses zacskót.

- Aha. – Pajkosan felpillantott a fegyver mögül. – Akarod tudni?

- Igen. – Bólintottam.

- Akkor csak figyelj! – Belenézett a céltávcsőbe, és az egyik messzebb, szemben lévő épület felé lőtt. Nem sokkal később pedig meg is érkezett a válasz. Egy altató lövedék repült el közöttünk, és a bejárati kabin ajtófélfájába fúródott. A lövés olyan hirtelen ért, hogy felkiáltottam, és ültömben hátra estem. Jäger csak kacagott. Mérgesen néztem rá, mire a távolba mutatott.

- Ne nézz így rám, Jürgen volt.

- De te kezdted!

- Te kérted!

- Nem azt, hogy majdnem fejbe lőjenek. Mi van, ha eltalál?

Jäger megvonta a vállát.

- Alszol pár órát. Semmi komoly. – Aztán hozzá tette. – De ha el akarna találni, eltalált volna.

- Hát kösz. – Felkeltem, és elé sétáltam. – Hol vannak pontosan? Én is szeretnék lőni.

Jäger felém nyújtotta a kezét, és intett, hogy üljek le elé.

- Nézz bele a távcsőbe. – Mondta. – Ott vannak a piros hirdetéses panel tetején.

Így is tettem. A távcső két apró alakot mutatott. Felismertem őket. Az egyikük, Jürgen a fenekét riszálta, Günter pedig megfejthetetlen táncmozdulatokat lejtett. Aztán a kezükkel szív alakot formálva légcsókokat küldtek felénk. Nem tudom, hogy tisztában voltak-e vele, hogy már nem Jäger figyeli őket.