R-EVOLUTION (BEFEJEZETT)

23

Ugyanaz a rikító kék szem, ugyanaz a mosoly, ugyanaz a sötétszürke bőr, még az arcuk alakja is megegyezett. Az egyetlen különbség annak bizonyult, hogy Jägerrel ellentétben fekete ruhát viseltek, és a mosoly az arcukon jobban hasonlított rosszmájú vigyorra, amit Jägertől sosem láttam.

Az egész annyira meglepett, hogy csak szipogva pislogtam rájuk, közben az agyam ezerrel azon pörgött, hogy mégis mi folyik itt. Több Jäger van? Vagy akit lelőttem valójában nem Jäger volt? A holttestre pillantottam, egyenesen az arcára. Jäger zöld szeplői ott voltak. Egytől egyig. A másik két roboton viszont egy pötty sem díszelgett.

- Mit gondolsz, mit csináljunk vele? - A kérdést egyértelműen a társának szánta, közben az állával felém bökött. A másik végigmért, aztán megcsóválta a fejét.

- Hát, nem is tudom, Jürgen. Megölni egy robotot... Végzetes hiba. Ráadásul Jägert? Nagy veszteség. - Úgy beszélt, mint aki a helyzetet minden másodpercét élvezi.

- Ahogy mondod. - Helyeselt a másik, aztán leguggolt, és egyenesen a szemembe nézett. - Mit gondolsz, milyen büntetést érdemelsz?

- Nem én öltem meg! - Zokogtam, az orromat törölgetve. Jäger azt mondta, hogy követnek, de nem mondta, hogy kik. Talán erre a két robotra célzott? - Én nem akartam megölni!

- Hát, - Jäger testére pillantott, és megbökte az ujjával. - pedig elég halottnak tűnik nekem.

- Fogd be! - Kiáltottam, és mérgesen felé ütöttem.

- Hoppá! - Kitért az öklöm elől, és széles vigyorral az arcán végigmért. - Kicsit sem félsz tőlünk, Helen?

Döbbenten pislogtam, a szívem pedig úgy kalapált, hogy kis híján kitörte a mellkasom. Mégis ki ez, és honnan tudja a nevem?

- Honnan tudod a nevem? - Dadogtam. Nem találtam a szavakat. Válaszul kuncogott.

- Sok mindent tudunk rólad, Helen. - Felém nyúlt, és a mutatóujjával megbökte az orromat. - Ismerős?

Éreztem az arcomról pergő könnycseppeket. Már tényleg nem értettem semmit. Jäger csinálta ezt még régebben, de az Jäger volt, nem pedig valami másolat. És ő sosem volt durva, de ez a robot úgy megnyomta az orrom, hogy rendesen sajgott. Talán hárman vannak, és váltogatják egymás? Lehetetlen. Jobban szemügyre vettem az előttem guggoló robotot. Jägerrel ellentétben az ő arcát nem borították zöldes szeplők.

- Kik... Kik vagytok? - Pislogtam.

- Jómagam Günter Soldat Dreihundertzwei - Emelte a mellkasára hatalmas mancsát az előttem guggoló, majd a társára bökött. - Ő pedig Jürgen Soldat Dreihundertdrei. - Aztán gúnyosan hozzátette - Bár kétlem, hogy ebből bármit is értettél.

A tekintetem találkozott Jürgenével, mire integetni kezdett. Nem integettem vissza.

- Ne csúfold szegényt, attól még, hogy ember, nem teljesen hülye. - Kelt a védelmemre Jürgen, bár az is lehet, hogy csak játszadozott. - Elvégre te is hittél neki, nem igaz? - Itt Jägerre nézett. Természetesen nem kapott választ.

- Még jó, hogy a közelben voltunk, különben -

- Günter! - Mordult a társára figyelmeztetően a másik. Mind a ketten rám meredtek, mintha valami olyasmibe hallgattam volna bele, amibe nem szabadott volna. A tekintetük megijesztett. Abban a pillanatban nem volt bennük semmi élő, csak másolat. Aztán másodpercre pontosan elvigyorodtak.

- Végül is úgy se tudná, hogy miről van szó, úgyhogy édes mindegy. - Jegyezte meg Günter. Úgy tűnt, szemlátomást remekül szórakoznak az értetlen arckifejezésemen.