R-EVOLUTION (BEFEJEZETT)

38

Jäger megölt egy embert.

Azt hiszem, életemben először pánikrohamot kaptam. A sok vér látványa, meg egyszerűen csak a tudat, hogy tanúja voltam egy gyilkosságnak, amit egy robot követett el, elborzasztott.

Alig kaptam levegőt, egész testemben remegtem, és nem bírtam mozdulni. Egy apró labdává gömbölyödve ültem a kényelmetlen síneken, és nyeltem a könnyeim. A látásom elsötétült, csak a fekete üresség tátongott a szemem előtt. Láttam, de valahogy mégsem.

- Helen. - Jäger közeledő léptei megrémítettek. - Helen, kérlek nyugodj meg.

- Ne! - Kiáltottam. Elfutottam volna, de a lábaim nem mozdultak. - Ne gyere a közelembe!

- Helen... - Az egész testét vér borította. A nadrágját, a dzsekijét, az arcát, és a kezeit...

- Ne gyere ide! - Visítottam, és a kezem felé tartva elfordítottam a fejem. - Hagyjál békén!

- Helen, most már minden rendben van. - Letérdelt elém, mire hátrébb csúsztam.

- Dehogy van! - Levegőért kapkodva nyeltem a könnyeim. - Megöltél egy embert! Megöltél valakit, megölted azt az embert! Megölted!

- Helen, hallgass meg! - Felém nyúlt, de mielőtt hozzám ért volna, dühösen összepréselte az ajkait, a kezére nézett, és lerázta róla a vért.

- Megölted! - Motyogtam újra, és újra, mire megragadta a vállaim, és kétségbeesetten a szemembe nézett.

- Helen, nyugodj meg. - A kezével megszorított, gondolom, hogy visszarántson a valóságba, de ezzel csak azt érte el, hogy még jobban rákezdjek a sírásra. Elképzeltem, ahogy belém mélyeszti a karmait, és rettegtem.

- Engedj el! Ne bánts, nem akarok meghalni!

- Helen! - Keményen felszisszent, és megrángatott. - Térj már észhez! Mi nem ölhetünk embert!

- De megölted. - Szipogtam. Próbáltam uralkodni a könnyeim felett, és visszanyerni az öntudatom, de ez nem változtatott a tényen, hogy rettegtem.

- Nem ember volt. - A kijelentés egy pillanatra elapasztotta a zokogásom.

- Mit mondasz? - Szipogtam, és végre ránéztem. Az arcára tapadt piros vér keveredett a szeme kékjével, teljes kontrasztot képezve.

- Nem ember volt. - Ismételte. - Nézd Helen, majd elmagyarázom később, de most el kell tűnnünk innen.

Megpróbált felsegíteni, de mivel a lábaim nem akartak együttműködni, felemelt.

- Jäger tegyél le. - Nyöszörögtem. - Nem akarok veled menni.

- Nem hagyhatnak itt, mert azt fogják hinni, hogy te... - Elhallgatott, mintha nem tudná kimondani amit tett.

- De te ölted meg. - Szipogtam, a mellényébe törölve az arcom.

- És gondolod, hogy azok után, hogy megszöktettél, hinni fognak neked? - Jäger a felettünk tátongó lyukra koncentrálva körözött. Ugrásra készült.

- Te miről beszélsz? - Kaptam fel a fejem, pont abban a pillanatban, amikor nekirugaszkodott. Sosem gondoltam volna, hogy képes ilyen magasra ugrani, de végül elkapta a repedés szélét. A hirtelen mozdulattól az állam a vállának koccant, és elharaptam a nyelvem.

- Gyorsan, Helen, mássz ki. - Nyögte, miközben azon erőlködött, hogy egy kézzel felhúzzon minket. Közben az ölébe emelve összegömbölyödött, és a szabad kezével megpróbált a felszínre segíteni.