4:00 am [BEFEJEZETT]

Hét

Minho meg akarta lepni legjobb barátját előadásai után - így amint az utolsó professzortól is megszabadult a közeli étterembe rohant, amit annyira szerettek. Vett a vörösnek egy adagot kedvenc leveséből, majd mosolyogva tette meg az utat a fiatalabb lakásáig. Felkocogott a negyedik emeletre és a megfelelő ajtó előtt megállva kopogtatott be, viszont választ nem kapott. Megpróbálkozott még egyszer, de még csak apró neszeket sem hallott bentről. Úgy vélte a fiatalabbak vagy nincsenek itthon vagy a vörös alszik, míg a másik még egyetemének egy termében ücsörög egy előadáson. Próba szerencse gondolattal ráfogott a hűvös kilincsre, majd lassan lenyomva azt lökte be a falapot. Szemöldökei halványan megugrottak a meglepettségtől, amiért nyitva találta az ajtót - viszont ezt hamar lerázta magáról. Csendben lépdelt beljebb a kicsiny lakásban, egészen az ausztrál szobájáig. Az ajtó résnyire nyitva volt hagyva, így abba kapaszkodva, hangtalanul nyomta kissé beljebb, hogy fejét bedugva megnézhesse ott van-e barátja. Azt kívánta bár ne tette volna. Szíve darabokra tört ahogy az ágyon fekvő, egymást szorosan ölelő két fiatalt figyelte. Fájdalmas mosolyra húzódtak ajkai, miközben könnyei hangtalanul cikáztak végig égő arcán. Még mielőtt felébresztette volna őket, elhúzódott az ajtótól, átment a konyhába, majd egy cetlire firkantott le egy rövid üzenetet és ott hagyta az étel mellett az asztalon. Amikor a bejárati ajtót behúzta maga után, letörölte arcát nedvessé tévő cseppeket, és útnak indult otthona felé. Reménytelennek érzett mindent abban a pillanatban.