13.rész

701 23 0
                                    

Suliban szétváltunk, egy átlagos napnak tűnt ez is. Tesi volt az utolsó előtti óránk, és a tanár előbb elengedett minket. Utolsóként mentem ki a teremből, mert egy kicsit beszélgettem a tanárral, így az öltözőben már senki nem volt ott. Legalábbis én ezt hittem.

Mentem be a fürdőbe, s ekkor megjelent Rachel a kíséretével. Két lány lefogott engem, míg Rachel lecibálta rólam a ruhákat, majd a zuhany alá löktek, és rugdostak miközben jéghideg víz zúdult rám a zuhanyrózsából. Nem tudtam ellenkezni, mindenem fájt, és csak sírni tudtam. Amikor úgy gondolták, hogy kellően megkínoztak, akkor otthagytak a fürdőben, fehérneműben. A ruháimat szét szakították, így nem mehettem ki, mondjuk erőm se volt hozzá.

Naggyából fél órája kuporogtam a sarokban, amikor lépteket hallottam.

- Jesszusom! Mi történt veled Sam??? - hallottam Chloe hangját. - Én megverem azokat a ribancokat! Jéghideg vagy!

- Kérlek ne rendezz jelenetet, senki nem tudhatja meg, mert akkor én fogom még jobban megszívni. Főképp Daniel nem tudhat róla. Csak ígerd meg nekem, hogy nem teszel semmit!

- De ez már kínzásnak számít!- de a kérlelő szemeimbe nézett Chloe és sóhajtott egy nagyot.- Rendben megígérem de most tegyünk rendbe. - mivel én alig tudtam csinálni valamit, ezért igazából mindent Chloe végzett el. A testem legtöbb részét megpróbáltuk elfedni, hogy senki ne vegye észre a testemen lévő lila és kék foltokat.

Már vége volt az óráknak és Daniellel megbeszéltük, hogy együtt megyünk haza. Egy mosolyt erőltettem arcomra, mert ő semmiképp nem láthatja, hogy mi történt velem

-Szia kincsem!- jött felém vigyorogva Daniel, majd egy csókot lehelt ajkamra. Danielnek hála gyorsan elfelejtettem a nemrég történt dolgokat, de sajnos túlságosan is.

-Nem lenne kedved megint nálunk aludni? Mivel a szüleim csak holnap jönnek haza.- mondtam egy huncut mosoly kíséretében.

-Hmmm... kecsegtető ajánlat.- puszilta meg a homlokomat Daniel.

-Tényleg.... kéne neked adnom egy becenevet.-mondom ravasz mosollyal az arcomon.- Mit szolnál a pedofil sráchoz?- vihogtam el a végére.

-Szóval így állunk rámenős csajszi.- ezzel elkezdett engem csikizni.- Még mindig olyan vicces?

-Ne kérleeek ne!- röhögtem. Majd megpróbáltam kiszabadulni a kezei közül. Egy kis próbálkozás után sikerült, ezért elkezdtem futni nevetve, és hátra-hátra pillantottam, hogy lássam Daniel mennyire van lemaradva. Rossz ötlet volt. Nem vettem észre, hogy egy lépcső van előttem. A szélén meg tudtam állni, de elvesztettem az egyensúlyomat és arccal előrefele majdnem lebukfenceztem, de Daniel még éppen időven odaért megragadta a karom és magához húzott. Majd kezeit a derekamra csúsztatta, lehajolt es a fülembe suttogta:

- Vigyázz magadra angyalom!- pír szökött az arcomra és zavartan elkezdtem nevetgélni.

- Ki más csinálna ilyeneket ha nem én?- Daniel szorosan megölelt aztán kézenfogva mentünk haza.

Kelletlen szerelemTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang