Kelletlen szerelem

11.rész- Imádom!

Samantha szemszöge

     Amikor kiléptem a suli kapuján, a csillogó szemű Daniellel találtam szembe magam.

-Mehetünk?- kérdezte egy mosoly kíséretében és nyújtotta a kezét, hogy belekapaszkodhassak. Az út többnyire fecsegéssel telt, általános dolgokról beszélgettünk. Az ajtónk előtt megálltunk és Daniel már búcsú csókot akart adni, de megállítottam.

-Nem jössz be?- kérdeztem.

-Ezeknek a boci szemeknek nem igazán tudok ellenállni.- mondta egy félmosoly kíséretében. Beinvitáltam a házba.- A szüleid?

-Dolgoznak....holnap késő este jönnek haza.

-Értem...- mondta. Ránéztem, és láttam, hogy kicsit elpirult és furán nézett a fejével, de amikor észrevette, hogy nézem, akkor mintha elszégyelte volna magát?! Összehúztam a szemöldököm és értetlenül néztem rá.

-Lehet, hogy mégse kellett volna itt maradnom.- mondta, miközben komoly arccal nézett rám. Most miért mondta ezt? Talán nem szeret? Biztos nem kellek neki, hiszen rengeteg másik lányt megkaphatna. Aggódó arccal jött hozzám:

-Ne sírj! Nem úgy értettem.

-Akkor, hogy?- hüppögtem. Ő megvakarta a tarkóját miközben mindenhova nézett csak rám nem.

- Hát tudod -kezdett bele- beinvitáltál egy tini fiút a házadba, és hát mondtad, hogy a szüleid holnap jönnek haza, szóval nyilván megindul a fantáziám....- ekkor esett le, hogy mire gondolt Daniel. Félénken elkeztem hátrafele lépkedni, míg ő előre. Egyre jobban közeledtem a falhoz. Amikor elértem kétségbeesetten kezdtem menekülőutat keresni. Ő lassan odalépett, a cipőorraink összeértek, kezeivel a falnak támaszkodott elzárva minden kijutat. Lehajolt úgy, hogy homlokaink összeértek és halkan szuszogott.

-Ugye tudod..., hogy soha nem csinálnék veled olyat, amit te nem akarnál.- én lassan bólíntottam.- Ha nem akarsz tőlem semmit én most elmegyek és békén hagylak.- elkezdtek kattogni a fogaskerekek a fejemben. Nem akarom, hogy elmenjen...szeretem. Szeretem a mosolyát, a hangját, az őzike szemeit, ahogy megcsókol.... Daniel egyre bizonytalanabbul nézett, a kezeit leejtette és már fordult el, csalódottan.

- Ne!- kiáltottam halkan és a keze után kaptam, majd fejemet melkasába fúrtam, és úgy mondtam, hadarva:

-Szeretlek, és nem akarom, hogy elmenjél, csak elbizonytalanodtam, mivel én még tapasztalatlan vagyok, és és....

-Shhh.- csitított le Daniel, miközben az állam alá nyúlt, és lassan felemelte.- Amint mondtam, csak addig megyünk el ameddig neked ma jólesik. Ha azt mondod, hogy beszélgessünk egy ideig aztan menjek haza, akkor az lesz.

-Jó.- nyugodtam meg.- Éhes vagy?

-Egy picit.

-Rendeljünk kínait? Persze ha nem szereted akkor lehet mást is!

-Olyan aranyos vagy ilyenkor.- nevetett fel Daniel.- Nyugodj meg, a kínai tökéletes lesz.- Megrendeltük a kínait és leültünk a nappaliba és ott röhögtünk a fotelen. Észre se vettük, hogy besötétedett.

-Lassan mennem kéne....-mondta Daniel.

-Aludj itt!-hirtelen felindulásomra Danielnek felszaladt a szemöldöke és hirtelen lefagyott. Én elvörösödtem és elkezdtem dadogni.- Mármint már sötét van és tök messze laksz, meg...

-Honnan tudod, hogy messze lakok?- itt mégjobban elvörösödtem.

-Hát izé...megkérdeztem Chloét.

-És...komolyan gondoltad azt amit mondtál.

   Félénken felé másztam, és lassan belebújtam az ölébe, fejemet a mellkasára hajtottam és úgy suttogtam: 

- A lehető legkomolyabban.- Ő magához zárt és azt kérdezte:

-Felvigyelek hercegnőm?- én csak bólintottam mivel tudtam, hogy engem néz. Ő lassan felemelkedett és elindult velem föl a lépcsőn. A karjai közt biztonságban éreztem magam.

- Ahogy beértünk a szobámba, szépen letett és ment  volna valahova, de gyorsan utána kaptam:

-Ne hagyj itt!-mondtam félálomban.

-Csak leveszem a felsőm oké?

-Ja jó.- mondtam, pedig nem is figyeltem. Utána már csak azt éreztem, hogy egy csupasz Daniel mellkas simul a hátamhoz. Ha már itt az alkalom gondoltam kihasználom és szembefodultam vele, kezemmel meg kockás hasát kezdtem el cirógatni. Tudtam, hogy vigyorog, de már akkor nem foglalkoztam ezzel. Szorosan magához ölelt és adott egy puszit, aztán így aludtunk el ölelkezve.