Kelletlen szerelem

21.rész

     Úgy izgulok amiatt, hogy mennyire fog engem bírni Daniel családja. Danielnek ma kevesebb órája volt, ezért gyorsan hazament, mert azt mondta, hogy van még egy-két elintézni valója. Azt mondta hogyha végzek akkor várjam meg itt a suliban és foglaljam el magam valamivel, de természetesen nem fogok rá hallgatni, hanem elmegyek magamtól hozzájuk.

Amint kinyitottam a kert kapujukat Herceg futott felém farkcsóválva és most nem tudott feldönteni, mert már felkészültem az eféle támadásokra. Amikor az ajtóhoz értem újra rám tört az idegesség. Mi lesz ha nem fog bírni Daniel családja? Bár félve, de végül lenyomtam a csengőt. Egy mosolygós szőke hajú nő nyitott ajtót. A szeme sarkán már ott voltak a szarkalábak, és szeme jégkéken csillogott.

-Á szia! Hát végre ideértél!- vont szoros ölelésbe, amit lelkesen viszonoztam, hiszen nagyon aranyos volt tőle ez a közvetlenség.- Még szerencse, hogy nem vártál Danielre, mert még egyhamar nem ért volna oda hozzád.- pillantott a konyha felé- Jaj de milyen udvariatlan vagyok!- csapott a homlokára- Susannak hívnak, és gondolom már leesett, de én vagyok Daniel anyukája. Ó es nyugodtan tegezz.

-Én meg Sam vagyok.- mutatkoztam be bár szerintem nem volt rá szükség, hiszen a természetéből ítélve már kifaggathatta Danielt.

-Ó gyere csak beljebb! Körbevezesselek?- kíváncsiskodott, de én ugye már jártam itt...Mondjuk az egész házat még nem láttam, de ez így kicsit fura lenne...

-Igen, köszönöm!- válaszoltam végül.

-Remek!- csapta össze a tenyerét.- majd először megmutatta lennt a nappalit, a fürdőt és még az ő szobáját is gondosan ügyelve arra, hogy ne menjünk be az étkezöbe és a konyhába. Felementünk az emeletre, megmutatta az ottani fürdőt, Daniel szobáját, ami a sötétkék szürke és a sötétbarna színeiben kombinált. A falak szürkék voltak, az ágy sötétbarna, rajta az ágynemű sötétkék, volt egy hatalmas fa íróasztala, aminek egyik részén egy nagyon király számítógép volt, meg Xbox, és egy gamerszék volt odatolva. Másik oldalon volt a ruhás szekrény ami szintúgy fából készült. Az íróasztal fölött könyvespolc volt, de a könyveken kívűl még játékok foglaltak rajta helyet. És a sarokban megpillantottam egy akkusztikus gitárt. Az állam is leesett, hiszen egy szóval se mondta Daniel, hogy tud gitározni.

-Az énekhangja is remek!- mondta Susan, amikor észrevette, hogy a gitárra tapadtak szemeim.-Na mostmár csak egy szoba maradt!- csapta össze ismét a kezét. Visszamentünk a folyosóra és elindultunk egy fehér fa ajtó felé.

-Bejövünk kincsem!- nyitott be az ajtón Susan. Egy aranyos szoba tárult elém, fehér falakkal, fehér bútorokkal és ezenkívül még a rózsaszín árnyalatai voltak megtalálhatók. A szoba közepén ült egy olyan 6 év körüli kislány szőke hajjal és hasonló szemekkel, mint amilyen az anyukájának van. Felállt odafutott az anyukájához majd megölelte, utána meg engem is kacagva megölelt.

-Szia! Te vagy az a lány akiről Daniel annyit beszél és azt mondja, hogy olyan, mint egy földre szállt angyal?- én hirtelen meglepetségemben nem montam semmit így Susan válaszólt:

-Igen ő az kicsim.

-És téged, hogy hívnak?- hajoltam közelebb hozzá.

-Rose!- kiáltotta és égnek emelte kezecskéit.

-Nagyon szép neved van! Mint egy hercegnőnek!

-Komolyan mondod?- fürkézte arcomat.

-A lehető legkomolyabban!- mondtam.

-Köszönöm!-ugrált körbe.-Megnézed a játékaimat? Játszasz velem hercegnőset?- nézett rám cuki szemekkel.

-Természetesen!-megfogta a kezem és vitt a játékaihoz.

-Ha nem baj én lemegyek Danielnek segíteni és itt hagylak Rose-sal.- mondta Susan.

-Persze menj csak!- kiáltottam még utána, aztán már teljes egészében Rosenak szenteltem a figyelmem. Annyira szeretem a kisgyerekeket és emellett Rose még olyan tündéri is! Mar végig mutatta a plüsseit (a kedvence Matise volt, egy plüss cica) és épp a babákkal játszottunk míg ő fecsegett.

-Tényleg olyan jó fej vagy, mint azt a báttyám mondta.- itt felcsillantak szemeim (nem csak azért, mert Daniel ezt mondta, hanem mert Rose is így gondolja).- Peg az elején azt hittem, hogy olyan leszel, mint az eddigi lányok....- itt összeráncoltam a szemöldököm.

-Mint az eddigi lányok?- kérdeztem rá.

-Aha! Naggyából hetente másik lánnyal jött haza és csak bezárkóztak a szobájába és velem nem is foglalkoztak.- itt legördült egy könnycsepp az arcáról.- Szeretem őt és ő is engem, de ilyenkor soha nem foglalkozott velem, mert azok a lányok nem engedték, meg nem is akarták.- itt már több könny áztatta arcát, így megfogtam ruhám szélét és elkezdtem letörölni a sós cseppeket.

-Ne sírj! Mostmár vége van. És én megígérem neked, hogyha mèg jövök hozzátok akkor megint játszok veled!

-Tényleg?- nézett rám még szomórú arcával.

-Persze!- öleltem át.

-Szeretlek!- mondta.

-Én is szeretlek!

-És Danielt szereted?- kérdezte érdeklődve.

-Mindennél jobban.- válaszoltam neki.

-És mit szeretsz benne?

-Hát tudod a mosolyát, a gödröcskéket a szeménél és igazából az egész lényét. De ezek csak külsőségek, a belsejében azt szeretem, hogy kitartó éd nem aggya fel a dolgokat, mindig jól szeretne cselekedni és a szerettein segíteni akar, támaszt nyújt a nehéz időkben, végtelenül türelmes, vicces, és megértő.

-Azta! Te tényleg nagyon szereted!- mosolyodott el, majd mögèm pillantott és felcsillant a szeme- Daniel!- majd felpattant és odafutott Danielhez, aki az ajtófélfának dőlve támazkodott kezeit összefonva és tekintetét rajtam legeltetve, de huga érkezésére lehajolt hozzá, majd felkapta és megpörgette a kacagó kislányt. Csak mosolyogni tudtam aranyos párosukon.

-Te mégis mióta állsz itt az ajtóban?- támazkodtam fel a földről.

-Elég régóta ahhoz, hogy halljam a szerelmi vallomásod.- fürkézte szemeimet mosolyogva, majd lerakta hugát és odajött hozzám, majd egy gyors puszit adott.-Megint elvörösödtél.-súgta fülembe aminek hatására a vörösnek egy még mélyebb árnyalatát vette fel az arcom.- Jöhettek le enni.- fogta meg a kezem, majd az ungrándozó Rose mögött lementünk. Még szerencse, hogy azt a részt nem hallotta amikor Rose sírt...