H..a..t..o..s

365 16 0
                                    

Leo felkapott és a kanapéra tett ahol aztán rövidebb csókokkal ajándékozott meg. Majd újra felhúzott és ülve folytatta kis játékát. Ezt megunva újra felemelt és a lábaimat köré csavartam, a kezemmel pedig kapaszkodtam a nyakába. Felkapott a földről csomó  teljesen teli üveget és közösen mentünk be a szobájába. Az ágyat megcélozva azonnal lefektetett és lágy csókokkal hintette be az arcom minden részét.

-Túl világos van. - beszélt bele a csókunkba
-Húzd be a függönyt. - ültem fel és megvártam amíg rendesen elintéz mindent. A függöny után az ajtóhoz siet és elfordítja a benne lévő kulcsot, majd vissza rohan hozzám és rámugorva ismét kényeztetni kezd.

A sötét szobában bátrabban halad lentebb az arcomtól és a halvány puszikat a nyakamnál erős szívások váltják fel, amiért már Leo hajába túrok és húzni kezdem.

Lila foltokat hagyva leveszi a pólóját és a földre dobja majd én is meg szabadulok felsőmtől. A szabad területeket újra célba veszi és lila foltokat hagyva halad végig rajtam.

Később Leo leveszi a nadrágját és utána az enyémet is. Mind a ketten kapkodjuk a levegőt és vártam mikor szabadít meg a fehérneműmtől is. Mikor már borzalmasan vártam erre a részre megállt és mély levegőket véve leszáll rólam.

-Ez most komoly? - nézek rá
-Ja. - válaszol normális hangnemben
-Leo, már átáztam mint a kurva élet csinálj vele valamit vagy én fogok! - ültem fel
-Nem. - válaszolt egyhangúan
-Mi? Miért? - hajoltam közel hozzá
-Mert ittál. Majd akkor ha a valódi éned kér meg rá. - hajolt le az üvegekért
-Ne már. - nyöszörögtem
-Remélem nem hiszed azt hogy ez nekem is tök jó, de reggel még megfogod köszönni. - nyújtotta oda az üveget nekem
-Persze. - bontottam ki majd inni kezdtem
-Lassan már! - szólt rám Leo és közösen ittunk meg 4 üveggel

*Time Skip*

Reggel üvegekkel és kupakokkal ébredtünk fel. Leo magához húzva aludt én pedig lassan kinyitottam a szemem.

-Mi a fasz van itt? - próbáltam felülni, de Leo karjai vissza húztak. Végig néztem a szóban majd magamon. A kezemen lila foltok díszelegtek és a nyakam is hasonló volt. Kicsit később, lehet a pia miatt realizálódott bennem az hogy fehérneműben fekszek Leo "mellett" és rajta is csak egy alsó volt.

-Pszt. - böktem meg az arcát
-Hm? - kelt fel és rámnézett
-Mi történt itt? - kérdeztem
-Ittál, aztán én is majd leakartál velem feküdni, de nem hagytam és végül mégtöbbet ittunk és ennyi. - dőlt vissza a párnára
-És ezek mik ha mi nem....? - kérdeztem a karomra mutatva
-Azért ne hidd azt hogy én sem voltam éhes a reggeli után. - válaszolt elég érdekesen
-Most mindeki azt fogja hinni hogy mi...izé.. - fordítottam el a fejem
-Remélem ez nem nagy probléma. - puszilt meg
-Fúj. - nyomtam el a fejét. -Már nem vagyok részeg, na jó talán egy kicsit másnapos, de ne puszilgass légyszíves. - néztem rá
-Talán többször kéne innod. - mosolygott
-Anyád. - ütöttem meg
-Na, ha menni akarsz akkor most menj mert még nem látok rendesen. - engedett ki majd mikor felálltam magához húzott és megölelt ami kicsit váratlanul ért

Felszedtem a szobában lévő ruháimat, már amit megtaláltam és kisiettem a szobából.

A saját fürdőmbe vettem az irányt és engedtem magamnak jó forró vizet. Megfürödtem és próbáltam keresni hosszú ujjú garbós pulcsit, amit hála az istennek találtam. Egy hosszabb farmert vettem még fel, és kimentem a konyhába reggelit csinálni.

-Szia. - köszönt nekem egy nagyon fáradt Morgan. A nyakát neki is lila foltok díszítették, csak kevesebb volt neki mint nekem.
-Jó reggelt. - ültem le
-Milyen volt az este? - kérdezte
-Fogalmam sincs. - fogtam meg a fejem
-Akkor te jó sokat ittál. Pedig nem jellemző rád. - nézett rám Morgan
-És neked? - kérdeztem
-Charlie ha ilyen durva lesz mindig akkor egyszer össze fogok törni. - nézett előre. -De Leo nem mondott semmit? - kérdezte
-Honnan tudod hogy Leo-nál voltam? - kérdeztem
-Megérzés. - rántotta meg a vállát. -Plusz cukik vagytok együtt. - mosolygott
-Köszi. - jött egy mély hang mögülünk és mind a ketten hátra néztünk. Leo mellém sétált és lehajolt hozzám. Egy rövid csókot adva lehúzta a pulcsim garbóját így Morgan meglátta lila foltjaimat..
-Leo. - ütöttem meg és felhúztam a pulcsimat
-Ti...ti..lefeküdtetek? - kérdezte Morgan
-Nem, csak elvoltunk egy kicsit. - válaszolt helyettem Leo
-Ahjj. - húzta le a fejét Morgan. -És a többit élvezted Leo? - kérdezte Morgan nekem pedig kiesett a villa a kezemből
-Azt hiszem jobb, ha a szobámba eszem meg a reggelim. - álltam fel
-Emily... - szólalt meg Leo
-Nem érdekel! Az akivel te együtt voltál este, az nem én voltam! - hagytam ott a kajámat és mind a kettő meglepett arcal bámult rám
-Mondtam hogy megfogod köszönni. - harapott bele a reggelijébe Leo
-Biztos. - legyintettem
-Csak hogy tudd, ha én nem álltam volna meg akkor már rég nem lennél szűz. - suttogta Leo
-Akkor, szeretném megköszönni. Jó étvágyat mindekinek. - intettem és bementem a szobámba

Teenage Romance 🥀 (Leondre Devries ff.)Kde žijí příběhy. Začni objevovat