Elvesztett háború

1. rész

Péntek

-Jaj már! Csak nem volt olyan gáz! - mondta a legjobb barátom, Nick.

-Ha azt tudnád! Gondolj bele, reggel háromnegyed hatkor, mikor még a világodról sem tudsz, valaki benyit az ajtódon, és egy kicseszett kerepelővel jön be, amit a füled mellett kezd tekergetni, vagy a jó Isten se tudja mit csinálni, és közben azt ordibálja, hogy "17 éves a lányom! Mintha csak pár nappal ezelőtt jöttél volna a világra" és közben szipoog! - nyújtottam el az 'o' betűt kissé olyan hangon, mint aki kétségbeesett.

-Azta! Hát ez...tényleg gáz. - tört ki Nick-ből a nevetés, utána már én sem bírtam tovább. Az egész folyosón röhögve mentünk végig.

Igen, tudom. Lehet szemét vagyok, amiért így reagálom le azt, hogy apa milyen ébresztőórává avanzsálódott, de ez nekem sok reggel, félholtan. Miközben Nick-kel a folyosón haladtunk, feltűnt, hogy tényleg 17 lettem. Ami azért elég nagy dolognak tűnik. Kb olyan érzés, mikor kisgyerekként kiesik az első fogad. El sem tudod hinni. Az ebédlőbe érve megfogtunk egy-egy tálcát, kifizettük a kért kajákat, és egyből a szokásos asztalunkhoz vettük az irányt. Az asztalnál ott ült még Ana, Zoey és Dylan is.

-Hali srácok! - vetettem le magam a padra.

-Abby! Szerinted a kék vagy a fekete legyen? - mutatta felém a telefonját Ana, aminek a kijelzőén két cipő virított.

-Őszintén? - vetettem enyhe fintort az arcomra.

-A fekete az túl fekete, a kék meg nem te vagy. Dee ez a piros itt nagyon jól néz ki - böktem egy másik cipőre - és tökre menne ahhoz a jó kis, buggyos ujjú, pirosas felsődhöz, egy fekete nadrággal.

-Uu! Tényleg! - nyújtotta el barátnőm a szót, majd vissza mélyedt telefonja világába.

-Emberek! Ha már mindenki itt van, megosztom veletek a gondolataimat. - vigyorgott Dylan teljes átéléssel, gesztikulálva az asztalnál.

-Neked olyanok vannak? - kérdeztem teljes ledöbbenést színlelve.

-Ha-ha, nagyon vicces. De most komolyan. Arra gondoltam, a te szülinapodon.. - azzal rám bökött mutató ujjával,miközben a 'te' szót hangoztatta -..el fogunk menni bulizni. - na igen, Dylan bármiből, de tényleg, akármiből bulit tud csinálni, főleg egy szülinapból. És most nem a kispályás bulikról beszélek.

-Dylan, ez az ötlet egyszerűen.. - próbáltam a lehető legérdeklődöttebb fejet vágni, kisebb-nagyobb sikerrel -.. borzasztó ötlet. - vágtam újra fapofát, miközben kimondtam a mondat végét.

-Layla Abby Wilson! Leszarom! Lesz buli és kész, és bizony te is ott leszel rajta ha akarsz, ha nem! Abbs! Ez a 17. szülinapod! - és igaza volt. Nem futhatok el minden buli elől.

Most kicsit filozofálok. Mi van ha nem éltem eleget? Mi van ha még olyan sok dolog maradt ki a 17 évemből? Az ember egy életet él. Nem többet, nem kevesebbet. Attól még hogy élek, élek-e igazán? Egy adandó alkalmat sem lehet elvesztegetni. Egy pillanatot sem szabad hagyni, mikor az orrod előtt lebeg, te ügyet sem vetve rá söpröd arrébb, ezzel örökre eltüntetve azt a csekély kis esélyedet ami eddig előtted volt. Ezt tapasztalatból mondhatom, úgyhogy belementem. Ki tudja mi lenne ha nem mennék bele, vagy ki tudja mi lesz ha belemegyek? Ezt csak is a sors tudja.

-Jól van! De nem maradunk sokáig! Aztán ha gondoljátok jöhettek utána hozzánk. - mosolyogtam körbe a társaságon. Mindig is velük szerettem tölteni az időmet. Semmi extra, csak ők.

-Carl még mindig azt hiszi, hogy jársz valamelyikőnkkel? - kérdezte Nick átkarolva a vállamat.

-Ne is mondd! - szólt azonnal Dylan. -Múltkor bekísértem Abby-t, mert akkor jött vissza a nagymamájától egy halom cuccal, én meg kedves úriember módjára segítettem neki...

-Aztaa! -vágott közbe Nick -Hogy te mekkora férfi vagy! Várj egy kicsit, ezt fel kell dolgoznom! - ezzel a mellkasára tette a kezét, amit Dylan csak egy grimasszal igazolt.

-Jó elég lesz már! Szóval felvittem a szobájába 2 táskáját, és mikor fordultam ki, Carl úgy nézett rám, mint aki mindjárt leszalad a konyhába egy bárdért és lecsapkodja egyesével az ujjacskáimat. - biggyesztette le a száját.

-Dylan... -kezdtem bele- nekünk nincs bárdunk.

-Jó, de attól még összefostam a bokám! - tette keresztbe a karját, és megpukkadva elfordult. Mint egy kisfiú..

-Akkor a kis fütyikédet is le kéne csapkodnia, mert neked egy kis punika való a helyére - mondta Nick gügyögve Dylan-nek, amin mindenki felnevetett.

Miközben megbeszéltünk mindent, még azt is, hogy hol lesz a buli, belépett az ajtón a gyilkos 4-es.

Travis Knight, Damien Blake, Marcus Quinn és Chase Marvin

A foci csapat leghelyesebb tagjai. Tudjátok ti miről beszélek. Azok a tipikus rossz fiúk. Minden lány oda van értük, ezáltal bármit meg is tennének, hogy legalább egy éjszakát eltöltsenek a fiúkkal, akik pedig nagyon elhiszik magukról (az önbizalmukból adhatnának kicsit nekem is), és persze nem maradhat el a tökéletes külső sem. Inkább ne is beszéljünk a fizikumukról. Be kell vallanom, hogy nagyon jól néztek ki. Hiába utálom őket, és legszívesebben az összesnek egyenként vágnám le a golyóit, de attól még van szemem, és látok is vele. Az ebédlőben az összes lány extázisban, nyál csorgatva nézte őket. Nekik olyan lehetett, mintha valami szar tini-romcsi filmből rángattak volna ki egy lassított felvételes jelenetet. Őszintén szólva, falnak megyek az ilyen egoista, öntelt idiótáktól.

-Úristen de utálom őket! - törte meg a beállt csendet Ana. -Komolyan mondom, hogy a tökéletességükkel együtt verném bele az összes fejét a falba.

-Teljes mértékben egyet értek. - vágta rá Zoey, nagyon furcsa arckifejezéssel. Ana enyhe fintorral nézett a csipet-csapatra.

Na igen, a tökéletesnél is tökéletesebbek, hát nem felháborító?! Csak egy bökkenő van: ezek a tökéletességek kívül csillognak, de belül rohadnak. Vagyis én így gondolom. Nem szeretnék előre ítélkezni, de sajnos megtettem és pont.

Amikor visszavezettem a tekintetem a kajámra, a villámmal kezdtem el kotorászni a rizses húst, ami az egyik legjobb kaja a menzán. Kicsit furcsállva vettem tudomásul, hogy az asztalunknál beállt a csend, ami nálunk egyáltalán nem jellemző. Mindig beszél valaki. Nem, rossz kifejezés. Mindig mindenki beszél, a mi asztalunk a leghangosabb.

Érdeklődve emeltem fel a fejem, és az előttem ülő Nickre néztem, aki a fejével óvatosan próbált a hátam mögé bökni. Lassan hátra fordultam, és ott tornyosult felettem Damien Blake. 

2020.01.23.