Elvesztett háború

21.rész

Alig két és fél hónap van hátra a suliból. Fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni nyáron, de a lányokkal már tervezgetjük, hogy a szünet nagy részét együtt töltjük. Apát egyre ritkábban látom. Mostanában sokkal többször behívják dolgozni. Épphogy váltok vele pár szót este, ha olyan időben jön haza, mikor még fent vagyok. A reggelekről ne is beszéljünk. Már akkor elmegy dolgozni, mikor én még javában alszom.  Nagyon nagyon remélem, hogy nyáron jobb lesz a helyzet és kevesebbet kell mennie melózni. 

Ma vasárnap van, ami azt jelenti, hogy semmit sem kell csinálnom és apa is korábban jön haza. Azt mondta, hogy hoz valami kaját -ami meglepetés lesz-, én pedig keressek valami filmet, úgyhogy úgy is cselekedtem. Igaz, még csak délután egy óra, Ő pedig ötre ígérte magát én már meg is kerestem a filmet. Mivel volt még bő négy órám, úgy éreztem, hogy ideje lenne kimozdulni. Reggel óta nyomom az ágyat és nézem a kedvenc sorozatom, miközben gumicukrot tömök magamba. Kicsit elszörnyedve néztem körbe a szobámban, ugyanis mindenhol gumicukros és csipszes zacskók hevertek. Kicsit elgondolkodtam, hogy ezt hány nap alatt hozhattam össze és visszaszámolva kábé a zacsik 30%-át ma pusztítottam el. Szuper. Úgy döntöttem, hogy felkapom az edző-toppom és a nadrágom és elmegyek futni a közeli salakpályára.

Miután átöltöztem, lerobogtam a lépcsőn, az előszobai szekrényből kivettem a karra rögzíthető telefontartómat, felkaptam a lakáskulcsomat és a fülhallgatómat, majd kiléptem az ajtón, amit be is zártam. Bekapcsoltam az egyik kedvenc számomat, telefonomat gondosan beletettem a tartóba és útnak eredtem. 

Nem sokkal később leértem a közeli parkba, amit egy kétirányú salakpálya keretezett, így tökéletesen elfért mindenki, akinek vasárnap délután futni támadt kedve. Elvégeztem pár nagyon egyszerű nyújtást, nehogy véletlenül meghúzzam valamimet, mert akkor ki kéne hagynom Mr Wase csodálatos testnevelés óráit, amit nagyon, nagyon sajnálnék. 

Ha az előbbi mondatomból nem érződött eléggé az irónia, akkor elárulnám, hogy szerintem kölcsönösen utáljuk egymást a tanár úrral. Mindig megszívat az öreg. Főleg a kötél mászós gyakorlatokkal. Tudja, hogy utálom. Ezért szereti annyira. Nem tudom, hogy mi váltotta/váltja ki belőle a vágyat, hogy kínozzon, de abban biztos vagyok, hogy nálam már ott elvágta magát, mikor legelőször küldött fel a kötél tetejére büntetés céljából, amiért "engedély nélkül pattogtattam a labdát". Pont olyan abszurd volt, amilyennek hangzott ez a mondat. Valamiért kiszemelt áldozatának és nem hagy élni. 

Na mindegy is. Kicsit elkalandoztam és időközben már lefutottam egy kört. Úgy éreztem, hogy most már tényleg muszáj teljesen kikapcsolnom, ezért hangosabbra vettem a zenét és gyorsabbra vettem a tempómat. Alig telt el tíz perc és éppen a 3. körömnél jártam, mikor kopogtatást éreztem a vállamon.  Ennyit a nyugalomról. Kivettem a fülhallgató egyik felét a fülemből.

-Hali? - köszönésem inkább irányult kérdésnek, mivel a srác aki -több mint valószínű- megkopogtatta a vállamat, velem lépést tartva futott, közbe egy idióta mosollyal az arcán. A futásról kicsit elvonva a figyelmem jobban megfigyeltem a fiút. Ő Marcus volt. Damien sleppjének az egyik tagja.

-Szia! - köszönt lelkesen.

-Segíthetek? - lassítottam egy kicsit, mire Marcus is lassított és kicsit kifújta magát.

-Menekültél valami elől? Mert téged aztán nem volt könnyű utol érni. - nevette el magát a kérdésemet figyelmen kívül hagyva.

-Bocsi. Csak kicsit el akartam magam engedni. - nevettem el magam kissé kellemetlenül a fura helyzet létrejötte miatt. -El kell égetni az elfogyasztott kalóriákat. - próbáltam oldani a feszültséget.