Elvesztett háború

17.rész

Utam egyenesen a suli hátsó ajtaja irányába vezetett, amikor is párbeszéd foszlányokat hallottam meg. Elég bizalmas infó lehetett.. Az egyik hang, határozottan Josh hangja volt.

-Hogy haladsz haver? - kérdezte egy számomra még ismeretlen hang.

-Egész jól, ahhoz képest, hogy egyszer már tönkre tettem. Ma megyünk ilyen békülős ebédelni. Tök faszság az egész, de bármit azért, hogy magamhoz kössem. - válaszolta Josh, mire borzasztóan pipa lettem.

Majdnem odamentem, hogy kérdőre vonjam, aztán persze jól elverjem, mikor a beszélgetés érdekesebbé vált.

-És ennek mi is az értelme? - értetlenkedett a másik fél. Na erre én is kíváncsi vagyok, haver. Elővettem a telefonomat és bekapcsoltam rajta a hangfelvételt.

Csak is okosan emberek! Ezt jegyezzétek meg. Mindenhez kell bizonyíték, hogy ne te járj szarul. Ezt asszem' nevezhetjük az élet egyik szabályának.

-Tesó, te olyan hülye vagy! Gondolj csak bele.. Abby gyönyörű. Biztos, hogy a suli mostani alfahímjei is megnézik maguknak. - emelte ki a 'mostani' szót.

-Hogy érted, hogy a mostani alfahímjei?

-Ez a lényeg. Ha megszerzem magamnak a lányt, akkor ÉN leszek minden központja. Most már érted? - magyarázott még mindig Josh. Hogy lehet ekkora öntelt pöcs?! És hogy lenne képes újra megcsinálni mindezt Abby-vel..?

Nem is vártam sokáig. Leállítottam a felvételt és becsatlakoztam a tea partis csevejbe.

-Szép kis tervek. Mióta fantáziálsz ezen? - kérdeztem, miközben egyenesen a szemébe néztem, amiben egy pillanatig megcsillant a félelem.

-Öö.. asszem' én most megyek. - bökte ki az ismeretlen alak és elment az ebédlő irányába.

-Szóval? Komolyan gondoltad, haver? - léptem egyel közelebb Josh-hoz, kicsit félelmet keltően.

-Szerinted? Persze, hogy igen. - próbált magabiztosságot színlelni.

-Ahaa.. És Abby mit szólna, ha megtudná? - néztem fel egy kicsit gondolkozást színlelve.
-Szerintem nem örülne. - mondtam, miközben megráztam a fejem és felhúztam az orrom.

-És mégis honnan tudná meg? Nincs semmi bizonyítékod. - vonta fel szemöldökeit. Jaj, szegénykém. Azt hiszi nyerő pozícióba van.

Elővettem a telefonomat, megnyitottam a hangfelvételek listáját és megnyitottam a megfelelő felvételt. Lement belőle egy-két másodperc, majd megállítottam.

Eltátottam a számat, majd ujjaimat ajkaim elé helyeztem, megdöbbenést színlelve.

-Csak nem felvettem? - intettem nemet csalódottan a fejemmel. -Véletlen megnyomhattam azt a fránya gombot. - bólogattam, mint aki rájött a "bűnére".

-Ohh.. baszki! - húzta végig kezét az arcán 'ezt elbasztam' hatást keltve. Hát öregem.. Elbasztad.

-Na ja. De nekem most sajnálatosan mennem kell. - tettem kezemet a vállára, majd hátat fordítva elmentem.

Szegény Abby.. Mi lett volna, ha nem hallom meg a beszélgetésüket?

Nem tudom mi van velem mostanában.. Muszáj leülnünk iszogatni a haverokkal, hogy megbeszéljük ezeket a szarokat... Még életemben, soha nem voltam ilyen hülye. Olyan, mintha az agyam átkapcsolna valamilyen másik funkcióba, mikor Abby-vel beszélek. Na meg ha bántva látom.. Ölni tudnék. Viszont a legrosszabb, mikor én bántom meg. Olyankor mardossa a szívemet a bűntudat. Borzasztó.