Elvesztett háború

10.rész

-Az biztos, hogy egy jó ideig nem jövök plázába. - "borzongott" meg Dylan.

-Fiúk.. - ennyivel le is zárta Zoey a témát, majd elindult a legközelebbi buszmegállóhoz.

Mindannyian követtük, majd a busz meg is érkezett kb 3 perc múlva. Felszálltunk, és a hátsó ülésekhez mentünk. Pár megálló volt csak a parkig, ezért nem telt bele 10 percbe, és ott voltunk.

-Srácok emlékeztek, mikor kilencedikben először jöttünk ide? - kezdett nosztalgiázásba Ana.

Nick nem mondott semmit, csak elkezdett nevetni, mire mind értetlenül fordultunk felé.

-Mi bajod? - vontam fel az egyik szemöldököm.

-Jah... é-shh.. Dyh-lan.. akh-orát zakózott, hogyh.. kirepült a gördeszka alóla. - mondta el egy szuszra, de azonnal el is kezdett nevetni.

-Nick, őszintén.. Ezen most mi olyan vicces? - Nézett rá kissé fintorogva Zoey.

-Haver. Most már bármikor lenyomlak. - paskolta meg Dylan, Nick vállát, amolyan ez van tesó stílusban.

-Hóó! Azt azért nem hinném! - tért magához egyből Nick.

-Péntek, 14 óra. Ugyan itt. - mondta Dylan, miközben a kezét Nick felé nyújtotta.

-Legyen. - csapott bele Nick.

Oda sétáltunk az hozzánk legközelebbi padhoz és leültünk. Őszintén szólva, annyira nem kötött le a beszélgetésük. Teljesen más fele járt az agyam. Igen. Ahogy sejthetitek. A gondolataim tárgya Damien. Már nagyon elegem van belőle. Utálni akarom. Mind azok után amit mondott, ahogyan viselkedik.. egyszerűen csak... utálni. De ha egy embert utálunk, akkor nem körülötte járnak a gondolataink. Nem azon gondolkozunk, hogy mikor fogunk újra beszélni vele, nem azon jár az agyunk, hogy milyen lenne beletúrni a hajába...

Jézusom! Miket beszélek?!

-Idióta...Idióta! Idióta! - ismételtem hangosan, miközben tenyeremmel a homlokomat ütöttem.

-Na! Ez is hülye lett! - csapott az asztalra Zoey.

-Nyugi már! Csak elfelejtettem valamit. - füllentettem.

-Ha elfelejtetted biztos nem olyan fontos. - vonta meg a vállát Zoey.

-Apunak segítenem kellett volna a bevásárlába. - igen tudom. Ez már hazugság. De muszáj végig gondolnom a dolgaimat. -Rohannom kell srácok! Pénteken én is jövök! Sziasztok! - intettem, és már siettem is ki a parkból.

Damien szemszöge

Ma reggel óta nem láttam Abby-t. Egyáltalán miért volt a folyosón? Tisztázni szeretném azt amit mondtam neki. Így visszagondolva legszívesebben képen törölném magam. Hogy mondhattam neki ilyet?! És most miért gondolkozom rajta? És.. miért van lelkiismeret furdalásom?

-Knight! Láttad Abby-t? - néztem a legjobb haveromra.

-Ki az az Abby? - kérdezett vissza értetlenül.

-Akinek a szülinapján ott voltunk. - néztem rá unottan, mintha a hónapban nem voltunk volna így is négy csaj szülinapján.