Elvesztett háború

8.rész

-Akkor ma tartunk egy lógós napot. - mosolyogtam rá szomorúan.

-Siessünk, mindjárt csengetnek! - szólt rám Dylan.

-Hát akkor szedd a csülköd tesó. - löktem rajta egyet Nick terme felé, én pedig vissza szaladtam Zoey-ért és Ana-ért az irodalom terembe.

Muszáj volt sietnem, mivel alig pár percünk maradt becsengőig, és még valahogy ki is kell jutni innen. Ahogy sétáltam, újra belém ütött a felismerés -igencsak erőset-, hogy Dylan, jövő hónapban már nem lesz itt. Ki kell használni minden alkalmat, amit együtt tölthetünk.

-Ana, Zoey, gyertek gyorsan! - kiabáltam be a terembe, de közben az ideg bennem volt, hogy ne csípjenek nyakon.

Egyszerre kapták felém a fejüket, és indultak ki a teremből. Miután mellém értek mind a kettőjüket karon ragadtam, úgy ahogy pár perccel ezelőtt Dylan is tette velem. Értetlenül kapkodták a fejüket, majd mikor odaértünk Nick-ékhez, valószínű, hogy értelmet nyert bennük a dolog.

-Úú lógunk? - kérdezte Ana, miközben fel-alá ugrándozott tapsikolva.

-Bizony. Srácok, a szokásos terv? - nézett körbe Dylan, mire mindenki csak bólintott egyet.

Igaz, eddig nem lógtunk olyan sokat, de már az első alkalommal ki kellett valamit találni. Én Zoey-val és Ana-val a fenti folyosón maradtam. Nick, és Dylan, pedig lementek a porta ajtajához. Mivel ez a második óra, mindig ilyenkor tart az öreg cigi szünetet.

-Mehet csajok? - nézett felváltva Ana Zoey-ra és rám.

-Mehet. - mondta izgatottan Zoey.

Én csak bólintottam, és abban a pillanatban kivágódott egy terem ajtaja, és két alak ment egymásnak. Eleinte nem láttam, hogy kik, de pár pillanat múlva felismertem, hogy Damien és az egyik haverja verekednek. Őszintén? Érdekelt is, meg nem is. A legrosszabb, hogy nem tudom miért. Mellettem a két lány döbbenten nézett, mikor Zoey hirtelen felszólalt.

-Úgy néz ki változik a terv. Futás! - Ana elindult, de én még mindig sokkolódva néztem ahogy Damien szó szerint püföli az így is földön fekvő fiút.

Ha jobban megnézem, Chase az. Fogalmam sincs, hogy mi történt közöttük, de elég komoly lehet, ha így összebalhéztak. Ott álltam földbegyökerezett lábakkal, mikor Damien rám emelte a tekintetét. Abban a pillanatban tértem észhez, és a már türelmetlen barátnőim után siettem. Gyorsan vettünk minden lépést. A lépcsőkön szinte leugrottunk. Mikor elértük a portát a két barátunk furcsálta, hogy lihegve és csapzottan érkeztünk meg.

-Gyor..shan.. meh..nj...! - csapkodott Ana az ajtó felé miközben két kezével a térdén támaszkodott.

-Mivan csajok. Lenyomtatok egy-egy menetet út közben? - Dylan és az idióta poénjai...

-Haladj már kifele seggarc! - lökdöstem a kijárat felé.

-Jól van már! - tette fel két kezét, védekező stílusban.

Amint kiértünk a suli területéről, a legelső padra le is ültünk, majd Zoey merengve megszólalt.

-Most tuti ott ülnek az dirinél. - pillantott először Ana-ra, majd rám.

-Az tuti! De mi történhetett? - gondolkodott el Ana. -Minden esetre tuti megnéztem volna az egészet! - vigyorodott el.

-Nem is te lennél. Amúgy fogalmam sincs mi volt, de elég durvának látszott. - helyeseltem én is.

-Nem akarom megzavarni az idilli beszélgetést, de beavatnátok minket is? - lengette meg előttem a kezét Nick.

-Majd elmeséljük a Larry's-be. Meg van egy két dolog amiről szintén fontos lenne beszélni. - néztem mindent tudóan Dylan-re, aki szomorkásan lehajtotta a fejét.