Elvesztett háború

4. rész

-Nincs.

Szombat

A reggelem mondhatni fantasztikus volt. Nem keltem ébresztőre, nem jött be apukám csörömpölve, és még a madarak is csicseregtek... A nagy szart! Ez a marha itt mellettem.. vagyis most már nincs mellettem... lelökött az ágyról..

-Au! - morcosan keltem fel, és poroltam le magam, mintha annyi kosz tapadt volna rám.

-Mi történt? - Carl kómás fejet vágva fordult felém, miközben szemét dörzsölte.

-Valaki lelökött..

-Ki volt az a galád?! - tátotta el a száját, mintha nem tudná pontosan kiről van szó.

-Ahh! Inkább megyek! - morogtam, majd megfogtam a kilincset és feltéptem a bátyám ajtaját.

A szobámba vettem az irányt, ahová még hajnalok hajnalán Ana-t és Zoey-t kisértem fel. Körülbelül ugyanúgy feküdtek mint ahogy hagytam őket. A nappaliba Dylan az oldalán feküdve nyomkodta a telefonját.

-Jó reggelt - köszöntem, ami inkább úgy hangzott, hogy 'óeggelt', mivel éppen az arcomat dörzsöltem meg a két kezemmel.

-Hát te? - kérdezte, miközben felvonta mindkét szemöldökét.

-És te? - néztem rá olyan ugyan úgy állunk tesó fejjel.

-Jogos. - egyetértően bólintott.

-Carl lelökött az ágyról. - ráztam meg a fejem kicsit hitetlenkedő stílusban.

-Carl miért aludt a szobádba? - miután ezt megkérdezte le is esett neki, hogy van két barátnőm, akiket szintén ide hoztam, és be is foglalták az ágyam. -Jó, ezt meg sem kérdeztem.

-Na ugye.

-Abbyyy! - elnyújtotta a nevem végét, könyörgő stílusban.

-Igen. Van fejfájás csillapítónk. - mosolyogva megráztam a fejem és a gyógyszeres szekrényt céloztam meg.

-Köszii! - komolyan úgy viselkedett mint egy öt éves kisfiú.

-Ugyan már! - ránéztem az órára, ami fél tizet mutatott, ami azt jelentette, hogy apa fél óra múlva itthon lesz. Egy pillanat alatt rossz kedvem lett. Ma is éjszakázott. Míg apa az egész életét kemény munkával tölti, hogy mindenem meglegyen, én csak bulizni járok, és a részeg barátaimmal röhögök ahelyett, hogy bármi hasznossal foglalkoznék. Basszus! A részeg barátaim!

Arcom elfehéredett, kiment belőlem a létező összes szín és azonnal felszaladtam a szobámba, hogy felkeltsem az alvó lányokat.

-Ana! Zoey! Kelljetek fel! - mondtam parancsolóan, miközben a paplant rángattam le róluk.

Válaszul Ana csak morgott egyet, Zoey pedig világ fájdalmas fejjel, de kikelt az ágyból.

-Aszpirint! - ez inkább kijelentésnek, vagy parancsolásnak hangzott, mint kérésnek.

-Told le a segged, és majd Dylan ad! - biccentettem a folyosó irányába, jelezve, hogy arra van az ajtó. -Ana.. Travis itt vár rád!

-Mi?! Travis? - kapta azonnal fel a fejét, mire egy fájdalmas fintort vetett arcára, a túl hirtelen felüléstől.

-Nem. De nézzük a jó oldalát! Felkeltéél! - nagy vigyor terült szét az arcomon, és széttártam a kezem amolyan most mindenki nyert stílusban.

-Rohadj meg, Abby! - angyalian mosolygott rám.

-Igen? És ugyan mióta is izgat ennyire Travis? - tudtam. Tudtam, hogy győztem, és ez igen csak kellemes érzéssel árasztott el.