Elvesztett háború

11.rész

-Vagy majd te fogod megtanulni, mikor Dorith előveszi az ostorát! - azzal becsaptam az ajtót és kulcsra zártam.

Reggel ahogy felkeltem, a fürdőszobába vettem az irányt és arcot mostam. Felemeltem a fejem és a tükörképemmel találtam szembe magam. Ma nem is festek olyan rosszul. - gondoltam.

A szekrényem elé léptem és kikapkodtam egy egyszerű ruházatot. Választásom egy fehér térdnél szaggatott farmernadrágra, és egy baba kék, hosszabb haspólóra esett. Lementem a lépcsőn és halkan mozogtam a konyhába, mert tudtam, hogy apu még alszik. Éppen a hűtőben matattam valami ehető után, mikor valaki megzavart.

-Jó reggelt Abs. - szemeim kissé kikerekedtek.

-Hali. - köszöntem egy picit megilletődve Dorith-nak. -Mikor jöttél? - váltottam át sunyira.

-Éjszakás voltam. Hajnali négy körül jöhettem. - mondta mit sem sejtve.

-Ahaa.. Értem. - húztam aljas mosolyra a számat, majd a beszélgetés közben elkészült szendvicsemmel újra felfelé vettem az irányt.

Nem mentem be a szobámba, hanem bekopogtam apu hálószobájába. Az engedély után beléptem, majd úgy tettem mintha keresnék valamit.

-Mi kell kölyök?

-Öhm.. Jó reggelt! - még mindig nézelődtem. -Ja! Csak keresem az ostort.

-Kölyök.. Remélem tudod, hogy ezt még visszakapod! És a tegnapit is! - indult volna felém, de én gyorsabb voltam, és furcsa "izgatott" nevetéssel léptem ki, és csuktam be gyorsan az ajtót, majd ezúttal a saját szobámba mentem.

Elővettem a telefonom és megnéztem az időjárást. Mivel nem lesz több tíz foknál, úgy döntöttem, hogy kiveszek egy pulcsit is, ami végül a pólómhoz hasonló kék, belebújós felső lett. Persze erre még rámegy egy fekete kabát is.

Miután végeztem a szendvicsemmel, ismét bementem a fürdőbe és fogat mostam. Szerencsére ma kifejezetten jól nézek ki, ezért csak szempillaspirált tettem fel.

A táskámat felkaptam a székről és leindultam. Dorith pont kávét töltött a bögréjébe.

-Várj csak Abby! - szólt utánam. -Ugye.. Nem baj hogy...

-Nem dehogy is! - tudtam mit akar mondani. Egyrészt ezért szakítottam félbe. Más részt; késésben voltam. -Te ne haragudj, de sietnem kell. Eléggé kiestem az időből. - mosolyogtam rá szerényen.

-Ugyan már! Meg vár a lovagod! - hogy mi van? Értetlen fejem láttára az ablak felé bökött a fejével. Ki más lehetett volna?! Damien Blake életnagyságban állt a kapunk előtt, lazán a kocsijának dőlve.

-Ezt nem hiszem el.. - rosszallóan ráztam a fejemet. -Most már tényleg megyek. - óvatosan átöleltem, nehogy kiöntse a kávéját.

-Azért vigyázz vele. Elég rossz fiúsnak néz ki. - gyanakvóan bökött az ajtó felé -azaz Damien felé-.

-Az is. - mosolyodtam el lehajtott fejjel.

Felvettem a fekete convers cipőmet, és a fekete kabátomat, amit nem húztam össze, majd kiléptem az ajtón. Amint ezt megtettem Damien felkapta a fejét, majd elmosolyodott és végig mért.

-Mit keresel itt? - értem elé és karba tettem a kezemet.

-Mondanám hogy téged, de nem kereslek, mert tudom, hogy itt vagy. - vonta meg a vállát, a szemkontaktust egy percre sem szakította meg.

-Egy paraszt voltál. Remélem nem felejtetted el. - húztam fel kérdőn a szemöldököm.

-Egyáltalán nem. Figyelj, sajnálom! Én.. nem is tudom mi ütött belém. Folyton kimegy a fejemből, hogy te sokkal különlegesebb vagy a többi elkényeztetett lánynál. - egyre közelebb jött, mire én hátráltam. -Nem akartalak megbántani. Kérlek ne haragudj rám. - két keze közé fogta az arcomat és kétségbeesetten nézett a szemembe, mire meglágyultam. Viszont kezd idegesíteni ez a "más vagy mint a többi lány". Hagyjuk már ezt a klisét.