Elvesztett háború

5. rész

-Mit kéne rajta beszélni? Hogy olyan dologba ütötted az orrod, amibe nem kellett volna? - gúnyos mosolyra húztam a számat.

-Miért kell játszanod a jégkirálynőt? Te is ugyan úgy tisztában vagy vele, hogy Travis ellen a gúnyos megjegyzéseiddel, és kiosztásaiddal nem mész semmire. - igaza van. De ugyan akkor túl nagy a büszkeségem ahhoz, hogy ezt bevalljam.

-Egyáltalán nem játszom a jégkirálynőt, csak egyszerűen semmi közöm hozzád, ahogy neked sincs közöd hozzám. - kezdett rajtam eluralkodni a düh. Elegem van abból, hogy játssza itt a védőszentet, mikor ő is egy ugyan olyan vadbarom mint a hülye haverjai.

-Igazad van. - lenézően elmosolyodott, de továbbra sem ment el. -És tudod mit? Meg sem érdemelnéd, hogy bárki is védjen vagy törődjön veled. - mondta rezzenéstelen arccal. Kikerekedett szemekkel figyeltem távolodó alakját.

Őszintén? Fájtak a szavai. Fájt az, hogy ilyen módon öntötte rám az igazságot

Ezekkel a gondolatokkal mentem vissza a suliba, ahol az utolsó órámra sétáltam be. Matek. Nem tudom ki az a mentálisan beteg ember, aki utolsó órára matekot tesz. A diákok felének az agysejtjei ilyenkor már rég levannak rombolva. Erre hetedik órára raknak egy matekot. Elismerésem.

~~~

Az órát teljes kínszenvedéssel, de végig tudtam ülni. A teremből kilépve a szekrényemhez vettem az irányt, ami előtt egy eléggé kellemetlen személy állt.

-Most mit akarsz? - álltam meg Damien-nel szemben, mivel nem fértem a szekrényemhez.

-Ma én viszlek haza. - kérdése inkább hangzott kijelentésnek.

-Ezt feltehetően kérdésnek szántad.

-Nem. Ma én viszlek haza. - ismételte meg teljesen ugyan azt a mondatot amit pár másodperccel ezelőtt.

-És ezt ki mondta? - válaszát megsem várva tovább folytattam a mondandómat - amúgy is. Ma átjön Ana és ő visz.- mondtam teljesen komolyan, mire az említett odalépett.

-Sziasztok. Bocsi, hogy megzavarom az idilli beszélgetéseteket, de anyum az előbb hívott. Nem tudok ma menni. Rick-ért kell mennem oviba, aztán meg vigyáznom kell rá. - kiváló időzítés drága barátnőm! Kiváló...

-Basszus.. -mondtam magam elé, miközben lehunytam a szememet. -Semmi gond. Majd bepótoljuk! - mosolyogtam kedvesen Ana-ra aki abban a pillanatban el is sietett tőlünk.

Damien-hez vissza fordulva, megjelent arcán a diadalmas mosoly.

-Ne örülj! Attól még, hogy nem jön át, nem ülök be az autódba. - néztem rá szúrós pillantással.

-Majd meglátjuk. - mi az hogy meglátjuk?! Óó kedves Damien.. közel jársz te ahhoz, hogy hamarosan ne lássál semmit. Esküszöm ennek a gyereknek ki fogom kaparni a szemét! Nem rég még paraszt módjára leoltott, most meg, mintha teljesen természetes lenne, itt akadékoskodik nekem azzal, hogy ő haza visz. Ilyet se látott a világ!

Közelebb léptem a fiúhoz, így már csak egy centi volt közöttünk a távolság. Tettemmel kicsit megleptem, ami egy pillanatra ki is ült az arcára. De csak egy röpke pillanat erejéig. Kezemet az arcára helyeztem, ezzel mégjobban sokkolva őt. Arcom vészesen közel volt az övéhez.. hirtelen meglöktem a fejét azzal a kezemmel, amit az előbb helyeztem az arcára. Biztos voltam abban, hogy nem erre számított. Ezt neked! Szoknya pecér! Abby-1, Damien-0.