Elvesztett háború

6. rész

Damien illat.

A házba beérve a kanapéra dobtam a táskámat és a konyhába mentem. Kihúztam az egyik széket, ráültem, majd mindkét kezemet a hajamba vezettem és úgy hunytam le a szememet. Eszembe jutottak Damien bántó szavai. Igaz nem volt sok. Összesen kétszer volt az, amikor kimondta a csúf igazságot. De ahogy sokan mondják: az igazság fáj. Ugyanakkor eszembe jutottak azok is, mikor perverz viccekkel illet. Majd az is, mikor az ölelésébe vont.

Az emlék hatására elmosolyodtam, majd kinyitottam a szemem. Miért mosolygok itt egyedül? Ha valaki látna, tuti őrültnek hinne.

-Megőrültem. - mondtam ki, miközben egy bizonyos pontot bámultam, és lemondóan megráztam a fejem. Reménytelen vagyok.

Felálltam az asztaltól, és a tegnapi maradék Gyros-omat kivettem a hűtőből. Isteni illata volt, miután kivettem a mikróból. Azonnal hozzá is kezdtem az elpusztításához.

Miközben ettem az instát lapozgattam, mikor felugrott egy messenger chat-fej. Nick-é.

Gyökér1💕(Nick): Csáo Bellllláá!

Gyökér2💕(Abby): Hiányzom gyökszikém?

Gyökér1💕: Héé! Ma még nem is láttalaaak!

Óó, dehogy nem. Törin ki is röhögtél, drága barátom.

Gyökér2💕: Mondjad, mi kell?

Gyökér1💕: Hát.. igazából ki kéne nyitnod az ajtót.😅

Nem is válaszoltam, csak letettem a telefonomat, és lementem a bejárati ajtóhoz.

-Úgy néz ki tényleg hiányoztam, ha ide buszoztál. - nevettem miközben az ajtót nyitottam.

Nick nem válaszolt semmit, csak belépett a házba, és a konyhába ment. Nevetve csuktam be ismét az ajtót, és követtem őt.

-Köszönni luxus haver? - néztem rá felvont szemöldökkel.

-Szia! Van kaja? - nyitotta volna ki a hűtőt, de én a tenyeremet az ajtóra helyeztem, és visszanyomtam a helyére.

-Mi a baj? - sosem jön csak úgy ide. Konkrétan a város másik felében lakik. Általában csak suliban találkozunk hétköznaponként. Amúgy hétvégente szoktunk együtt lógni.

-Figyelj. Tudom, hogy ma Damien hozott haza. És igazából... - nem hagytam, hogy befejezze a mondatot.

-Féltesz tőle - néztem rá mindent tudóan.

-Igen. És ne is azt értsd ez alatt, hogy korlátozni akarom az életedet, csak nem akarom, hogy újra az legyen mint tudodki-nél. - teljesen megértem az aggódását. Neki kellett hónapokon át felvidítania, és foglalkoznia velem. Mindvégig mellettem volt.

-Persze hogy nem korlátozod! Ne is forduljon meg a fejedben! Egyébként igazad van, de Damien és köztem sosem lesz semmi! Soha! - odamentem hozzá és megöleltem. Jó érzés, hogy van aki figyel rám, és aggódik.

Nagyon hálás vagyok a barátaimnak, és persze apukámnak is.

-Tod mikor ér haza?

-Ma asszem' előbb végez. Olyan öt fele itthon lesz. - automatikusan az órára pillantottam, hogy megnézzem az időt. 15:43. -Maradsz vacsira? - kérdeztem Nick-től.

-Nem hinném. Nem nagyon örülnének az ősök ha sötétedés után érnék haza. - távolság hátrányai.

-Semmi gond. Majd legközelebb. Azért kérsz valamit?