Elvesztett háború

15.rész

-Én adok neki még egy esélyt. Rosszabb már nem sülhet ki a helyzetből.

-Hát.. sok szerencsét hozzá. - mondta Zoey, majd ő is kilépett.

-Mekkora idióta vagy Abby!

-Dik az! Vannak nálam is hülyébbek. - mondta Dylan és Ana egyszerre.

-Tudom.. de olyan őszinte volt.

-Én már elmondtam a véleményem. Nem értek veled egyet, de ha az a seggfej megint megbánt.. nem csak őt, de téged is elverlek! - nézett rám szeretet teljesen Dylan. -Na most elköszönök, mert az edzőnek így is a szájába szorult a sípja.

-Szia. - mosolyogtam, majd Dylan is kilépett.

-Most én jövök! - húzta fel Ana a szemöldökeit. -Egy: Miattad és a faszságod miatt, elpazaroltam egy narancsot. Kettő: Igen. Josh jól néz ki. De baszki! A többieknek teljesen igaza van! Csodálom, hogy maga Josh nem egy hazugság! Abby... ezt nagyon meg fogod szívni...

Nem válaszoltam. Nem tudtam mit. Egy kis részem tudta, hogy igazuk van. De a nagyobbik... ő azt akarta hinni, hogy bármi is változott Josh-ban.

-Figyelj.. nekem most mennem kell, de ha gondolod később is beszélhetünk. - mosolygott kedvesen.

-Köszönöm Ana! - könnyeztem be.

-Ne sírj! Hülye! Na byee! - nyomta ki végül ő is.

Miután kikapcsoltam a laptopom, letettem az asztalra, és bedőltem az ágyba. Elmélyültem a gondolataimba.

Pár percni elmélkedés után, hallottam, hogy valaki bajlódik a zárral a bejáratnál. Rápillantottam a fali órára, ami még csak 15:57-et mutatott.

Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az. Apu csak hatra ér haza elméletileg, vendégeket meg nem várok.

Ahogy realizáltam a dolgokat, az ágyam mögött lévő baseball ütőt a kezembe kaptam.

Igen.. Baseball ütő. Apu vette és mondta, hogy tegyem az ágyam mögé. Még önvédelmi órákra is beíratott volna, ha nem beszélem le róla. De bevallom, most igazán jól jönne.

A baseball ütővel a kezembe haladtam lassan, lábujjhegyen az ajtóm felé, majd a kezemet óvatosan ráhelyeztem a kilincsre és lenyomtam azt.

Csak résnyire nyitottam az ajtómat, és miután megbizonyosodtam arról, hogy a folyosón és a nappaliban sincs senki, kitártam az ajtót.

Ott álltam a küszöbömön, a fegyveremmel a kezembe, mikor beugrott, hogy van egy bátyám is.

-Én hülye! - csaptam a homlokomra.

-Carl! Te vagy az? - kiabáltam pont olyan hangerővel, hogy meghallja, de nem jött válasz. -Caarl! - nyújtottam el az 'a' betűt. -Válaszolj te vadbarom! - mivel nem jött válasz a vendégünktől, aki feltételezhetőleg még sem a bátyám, kezdtem megint beszarni.

Felemeltem az ütőt és megfogtam mind két kezemmel, így ütésre készen állva, majd nagyon halkan elindultam a bejárati ajtó felé.

Az ajtó kilincsénél még mindig matattak, ezért úgy döntöttem, hogy ha meghalok, akkor haljak meg hősként!

Felvettem a kulcsomat a polcról, ügyelve, hogy az ne csörögjön, majd lassan belenyomtam a kulcslyukba, úgy, hogy alig lehetett hallani. Elfordítottam a zárban, ezzel kinyitva az ajtót.

Gyorsan lenyomtam a kilincset, elléptem az ajtótól, hogy az kinyílhasson, majd pont mikor ütöttem volna, az ott lévő személy elkezdett kiabálni.