A titokzatos megmentő - [Befejezett]

14.rész

Mary és én összecsomagoltunk. De milyen áron. És hogy mennyi időbe telt, arról ne is beszéljünk... Én gyorsan elintéztem. Mindent amit el akartam vinni, egy hátizsákba és egy bőröndbe raktam. De Mary... Ő egészen más tészta. Ő ugyanis KÉT bőröndöt, egy hátizsákot és egy kis táskát akart hozni. Én próbáltam lebeszelni erről, hogy márpedig nem kell az egész ruhásszekrényét magával hoznia, de ő nem hagyta magát. Legalábbis elsőre nem. Aztán kb ötödjére sikerült meggyőznőm, és így csak egy bőröndöt hozott. A kistáskáról azonban nem sikerült lebeszélnem. A következő nagy kérdés az volt, hogy mivel menjünk. Abban mindketten egyetértettünk, hogy bár a repülő kényelmes, sokkal drágább mint ha kocsival mennénk. Végül úgy döntöttünk, hogy felváltva fogunk fezetni. Hé! Azért, mert nincs autón, azért még jogsim lehet.
Szóval elindultunk Dominikára.

Nagyon nagyon hosszú és kimerítő volt az út. Aztán végre leparkoltunk.
Csak egy gond volt. Mary nagyon régen járt itt utoljára. Én meg még soha, úgyhogy nem tudtuk pontosan hova is kell menni. Mármint a címet tudtuk de azt nem, hogy hol van. A parkolóba velünk együtt egy másik kocsi is érkezett. Egy 30 körüli srác szállt ki belőle.
-Mary! Nem tudjuk hova kell menni. Nemsokára besötétedik és már eléggé fáradtak vagyunk. Úgyhogy meg kéne kérdezni valakit, nem tudja-e a címünk.
-Igen, teljesen igazad van! - merengett Mary.
-Khm. Igen. De akkor most kéne cselekedni. Ott az a hapsi, talán tud segíteni. Ő is most jött. - mondtam gondolkodva. - Szóval akkor ki megy én, vagy te? - kérdeztem.
-Hát. Betty. Lehet, hogy én jól érték a pasik nyelvén... De az embereket te érted meg. És mivel most nem randira kell menni, asszem rajtad a sor.
-Oké! - nevettem el magam, és kiszálltam a kocsiból. A fickó már kicsit távolabb volt, úgyhogy futnom kellett kicsit, hogy utolérjem. - Elnézést! Bocsánat! - kiáltottam a férfi után, mire ő megfordult.
-Igen? - nézett rám kedvesen.
-Jó estét! Hát tudja az egyik barátommal jöttünk ide és nem találjuk a szállásunk. Tudjuk a címet de azt nem, hogy hol van. Esetleg tudna segíteni? - kérdeztem. Elölre tudtam mit fog mondani, épp ezért kellemesen csalódtam amikor válaszolt.
-Hát ha tudok. Mondja a címet. - mondta.
-Maris. Vagyis... Nem mondom, mert nem tudom. Hívom a barátnőm. Pillanat. Vagy jöjjön velem. - mondtam neki és elindultam a kocsi felé. A férfi jött utánam. - Mary! Mi is a cím amit keresünk? - kérdeztem. Mary kiszállt a kocsiból és elmondta.
-Nos senoritak. Szerencséjük van. Ugyanis szomszédok leszünk. Így azt hiszem tegeződhetünk. A hely amit kerestek az én nyaraló mellett van. - mondta vidáman. Enyhe olasz akkcentussal beszélt. - Jöjjenek.  Segítek hozni a csomagokat. - mondta. Azzal felkapta Mary bőröndjét és az én hátizsákot. - Az én nevem Aldo. Ti kik vagytok bájos hölgyek? - kérdezte. Jó volt hallgatni a szavait. Olyan dallamos volt. Könnyedén vitte a két nehéz csomagot. Karján az izmok kidagadtak. Igazán helyes volt, és ezt Mary is észrevette.
-Én Betty Jonson vagyok. -  mutatkoztam be.
-Én pedig Mary Morgan. - mondta Mary.
-Bettina és María! Üdvözöllek titeket Dominikán. María a te szüleidet ismerem. Jó emberek. Remélem a lányuk is olyan. - kacsintott Maryre. Azaa bocsánat... Maríára.

Elcsevegtük az időd és észre se vettük, hogy megérkeztünk. A naplementébem a kis ház gyönyörű volt. Fehér faláról visszatükröződött a
a sárga napfény. A ház előtti kis fű selymesen zöldellett. Belül szép tisztaság volt és rend. Mesébeíllő kis ház volt ez. Elköszöntünk Aldotól és bementünk lefeküdni. Nagyon kimerülrünk az egész napos vezetésben, úgyhogy gyorsan átölgöztünk, fogat mosunk és bevetettük magunkat az ágyba...