A titokzatos megmentő - [Befejezett]

39.rész

Épp a cicussal játszottam otthon, amikor Mary berontott a házamban.
-Kérek egy serpenyőt vagy egy nyújtófát! - mondta mérgesen.
-Neked is szia! Mit sütsz? - kérdeztem érdeklődve.
-Sütök? Nem sütni kell a serpenyő. Hanem, hogy leüssem vele a húgomat! - mondta szikrázó szemekkel.
-A húgodat?... Mégis, hogy kerülne ide a húgod? - kérdeztem. Nem értettem semmit. Igen, igen. Marynek van egy húga, Anne. Ugye azt mondtam, hogy Mary nagyon okos csak bizonyos szempontból lusta. Nos ha Mary lustának számít akkor Anne ezerszer rosszabb. Nem feltétlen azért, mert lusta, az még a kisebbik gond...
-Hogy, hogy kerülne ide? Hát én is ezt kérdem!
-Ezek szerint olyan, mint ahogy az emlékeimben él...
-Milyen az emlékeidben? - kérdezte Mary egy fokkal nyugodtabban.
-Nemtörődöm stílusú, laza, vállvonogatós, olyan aki mindig vissza beszél és mindenre van egy utolsó magyarazata... - soroltam így hirtelen ami eszembe jutott.
-Jó, jó elég! Látom emlékszel. - nevette el magát a barátnőm. - Csak most még sokkal rosszabb. Tudod, a szüleim mennyire elnézőek voltak. Még akkor is megbocsájtottak neki, amikor elment azzal a fiúval 16 évesen és egy börtönben kötött ki... De most még náluk is betelt a pohár. Gondolhatod milyen rossz lehetett. És most büntetésből hozzám küldték egy időre. - mesélte szomorúan.
-Mégis mit csinált? - kérdeztem csodálkozva.
-Mármint mit csinált, ami miatt elküldték... Vagy mit csinált, ami miatt itt vagyok. - ahha szóval már több is van...
-Mindkettő érdekel.
-A szüleim azért küldték el, mert ellopta apa jachtját és kihajózott vele. Ez még önmagában talán, mondom talán megbocsájtható lett volna, hiszem a húgom remekül tud hajót vezetni. De most hulla részeg volt és úgy vezetni se tudott. A hajón több százezer dolláros károkat okozott, ő pedig megúszta egy bokaficammal...
-Jó! Akkor egyenlőre elég is a rossz hírekből... - állítottam le Maryt, mielőtt még engem ütött volna le a serpenyővel a nagy gesztikulálás közepette.
-Bocsi! - nevette el magát, majd a cicára pillantott aki odament hozzá és a lábához bújva dorombolni kezdett. - Hjajj te kis cukiság! Még mindig nem tudod a nevét? - pillantott felém, mire megráztam a fejem. - Mit szólsz a Bandihoz? - kérdezte a cica állá vakargatva.
-Hmm... Bandi! Tökéletes! - kiáltottam. - Figyelj én szívesen veled megyek, és  közben legalább meglátogatom Annet. Úgyis régen találkoztunk. - néztem rá komolyan.
-Köszi. Tudtam, hogy rád számíthatok. De kicsit más felé fordítva a szót... Még mindig nem mondtad el Tonynak, azt a csókot Lokival? - váltott hirtelen témát.
-Nem. Sajnos még nem. - sütöttem le a szemem. - De van egy dolog amit még neked se mondtam el... És ha ezt elmondom szerintem meg fogsz érteni.
-Hogyhogy. Mi az? - kérdezte kíváncsian Mary.
-Tony azt mondta szeret. - néztem rá. - És ezek után nem volt szívem elé állni azzal, hogy hé figyi, emlékszel még Lokira? Az az isten aki elrabolt, de képzeld nem csak elrabolt hanem meg is csókolt. - hadartam. - El kell neki mondanom tudom. De félek, ha most megteszem elrontok mindent.
-Ez később se lesz jobb.
-Igen. El fogom mondani. Csak egy kis idő még kell...
-Azt mondta szeret? - nézett rám. - Az a beképzelt hapsi ilyet is tud? Az eszem megáll. - mondta miközben én folyamatosan vigyorogva bólogattam. - Szerinted az isteneknek van telefonjuk? - kérdezte hirtelen Mary.
-Mármint isteneknek vagy egy bizonyos istennek. - mosolyodtam el.
-Egy bizonyos istennek. - nevetett fel.
-Attól tartok nincs. És ha lenne is... Még nem találtak fel a másik világba való telefonálást. De türelem. Azt mondta nem kell sokat várnod.
-Türelem, türelem. A türelem Thort terem... - mondta Mary, mire mimdkettőnkből kitört a nevetés. Ez egy kicsit segített elterelni a figyelmét Anneről.