A titokzatos megmentő - [Befejezett]

42.rész

-Te jó ég! Kisfiam! - kiáltotta Misis Hidleston, amikor visszatért.
-Khm... A nevem igazából Tony Stark... - lépett be Tony az ajtón. Csak annyit látott, hogy én épp Mr. Blaket "csókolgatom". Lemerevedve figyelt. Épp úgy, ahogy Anne. Ő mondjuk nem tudom mit bámult annyira, engem vagy Tonyt. Tony ökölbe szorította a kezét és gyorsan kisietett a házból. Egy pillanatra még találkozott a tekintetünk. Próbáltam neki üzenni, hogy ez nem az aminek látszik, de csak mélységes csalódás tükröződőtt vissza. Legnagyobb meglepetésemre Anne felpattant és Tony után szaladt. Közben sikerült Mr. Blake-el kiköhögtetni a megakadt krumpli darabot, így gyorsan kiszaladtam, hogy megnézzem mi folyik odakinn.

-Figyelj nagypapi. Én nem tudom minek szaladgálsz elfele, amikor azt se tudod mi van? A barátnőd az előbb konkrétan megmentette a főnöke éltet. Vagyis pontosan fogalmazva újraélesztette! - magyarázta, amíg Mary és én tátott szájjal figyeltük a jelenetet. Tony reakciója is nagyjából ugyanez volt, miközben Anne prédikált neki felém nézett és halványan elmosolyodott. Mostmár tisztán látszott a megkönnyebbülés a tekintetében.
-Biztos te vagy Anne... Már hallottam rólad. - mérte végig a lányt Tony. - Nekem gondolom nem kell bemutatkoznom.
-Nem. - vonta fel a szemöldökét Anne. - Na de most, hogy mindent elrendeztem köztetek kérek cserébe 55 dollárt. - momdta szemtelenül, mire most Tony szemöldöke szaladt fel.
-Figyelj kislány... - kutatott a zsebében Tony. - Egy: hogy mikor vannak rendben a dolgok azt majd mi eldöntjük - mutatott rám és magára - Kettő: ügyesen kiállsz magadért, itt a pénzed. Három: senki nem beszélhet így Tony Starkkal és négy: ha még egyszer nagypapinak hívsz olyat teszek amit még én is megbánok. - mondta komolyan. - Annyira öreg még nem vagyok...
-Még... Kösz a lóvét. - kapta ki a pénzt Tony kezéből.

Ezután Tony elindult felénk, ezért intettem Marynek, hogy kicsit álljon odébb.
-Szóval... Megmentettél egy életet?
-Mentettünk... - néztem Mary felé.
-Azt hittem ez az én reszortom.
-Maradhat a tied. Én jobban csípem úgyis az állatokat és... - folytattam volna de Tony elkapta a karom és gyorsan magához húzott. -...és egyébként miért jöttél? - fejeztem be a mondatot másképp, mint ahogy eredetileg akartam.
-Hogy megmondjam elkaptam a labdát. És soha többé nem akarom eldobni... - nézett mélyen a szemembe.
-Ennek örülök. - mondtam és közelebb hajolva hozzá megcsókoltam. Azonnal viszonozta.

-Ajj! Ne itt romantikázzatok! Menjetek szobára... - röhögött fel Anne.
-Miért is adtál neki pénzt? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Mert emlékeztet a fiatalkori énemre... - merengett Tony.
-Háhá! Megmondtam, hogy öreg vagy! - kiáltott fel diadalmasan Anne.
-De könnyedén vissza tudom szerezni ha akarom. - nézett rá szigorúan.
-Khm... Egy húsz éves csaj elbújhatna melletted olyan fiatalos vagy. - javította ki magát Anne.
-Sokkal jobb. - nyugtázta Tony. - De visszatérve ide... - nézett rám. - 55 dollárt simán megérsz nekem.

-Milyen kedves. 55 dollár, az aztán a nagy pénz. - játszottam túl magam, mire Tony arcán egy félmosoly jelent meg.
-Figyelj szöszi. Ismerem magam és ezért nem mondom, hogy nem lesz több vita... De azt megígérhetem, hogy addig nem lesz vége amíg mindketten azt nem akarjuk.
-Mindketten? És ha csak én akarom? - kérdeztem vigyorogva.
-Olyan nincs. Az lehetetlen! - mondta magabiztosan.
-Nagyon biztos vagy magadban szívem. Ez tetszik. - simítottam meg az arcát.
-Tudom. Egyébként, miért hívsz szívemnek. Gyakorlatilag nincs is szívem. - kocogtatta meg a mellkasán lévő ARK reaktort.
-Hát épp ez az! Ha te vagy az én szívem, akkor az azt jelenti, hogy igenis van szíved, mert amíg én élek addig a szívem is működik. - magyaráztam a gondolataimba merülve.
-Ez nagyon... Higy is fogalmazzak... Cuki? - nézett rám kérdőn.
-Ne már! Ez komoly? Én ki teszem a szívem, lelkem és te elrontod a pillanatot? - nevettem fel.
-Bocs. - húzta el a száját. - Nem én vagyok a legromantikusabb ember.
-Tényleg nem. De ez pont így jó. - néztem rá. - Apropó... Csak így eszembe jutott... Nem kéne lassan megismerkedned a szüleimmel? - kérdeztem.
-Hát... Én meg vagyok nélkülük is... - mondta mire játékosan megütöttem a mellkasát. - De komolyra fordítva a szót, igen lehet, hogy találkozni kéne velük. Komolyan, még mindig nem tudják, hogy együtt vagyunk?
-Erre nem vennék mérget... Nem tudom mennyire bízhatunk az öcsémben. - gondolkodtam.
-Remek! - forgatta a szemét Tony. - Akkor majd beszéld le velük.
-Jó.
-De most! - pillantott körbe. - Úgy látom végre bement az kis strázsa. - utalt Annere vigyorogva, miközben a derekam köré fonta a karját.
-Szerintem is. - nevettem el magam és odahajolva megcsókoltam Tonyt.