A titokzatos megmentő - [Befejezett]

46.rész

Tony azt mondta este fél hétkor indulunk vacsizni szóval addig keressem elő az ominózus ruhát. Mindenki elvolt valamivel. Mary és Thor sétálni mentek a partra. Happy már, majdnem beleélte magát a szabadság gondolatába, amikor közölték vele, hogy Anne és Peter nem maradhat egyedül, mert abból még bajok lehetnek. Tehát szegény Happynek is megvolt a mai elfoglaltsága.

Néhány órával később úgy éreztem eljött az idő. Most felkutatom a hát nélküli ruhát. Elbaktattam Mary szobája felé és bekopogtam.
-Bújj be! - szólt ki a barátnőm. Kicsit zavartan éreztem magam, mert amikor beléptem láttam, hogy Mary, Thor ölében ül.
-Sziasztok. - köszöntem. - Bocsi, csak nem találom az egyik ruhámat és gondoltam talán nálad lehet. - Thor csak rámmosolygott és bólintott egyet.
-Rendben, gyere nézzünk utána. - pattant fel Mary.
-Hú, anyám. Ez kínosabb, mint gondoltam. Képzelem mi lett volna ha épp csókolóztok. - agyaltam.
-Na ja. Bár erre egyenlőre nem sok esélyt látok. Thor a tévével ismerkedik, nem bír betelni vele. - kuncogott Mary. - Én mikor és milyen ürüggyel nyissak be hozzátok? - hallottam Mary hangját a bőröndje aljáról.
-Hm... Elviszem az egyik fülbevalód és azért átjöhetnél. - gondolkodtam.
-Jó! Akkor tessék itt van ez. - nyomott a kezembe egy papagájos fülbit.
-Remek, akkor megyek is. További jó filmezést! - búcsúztam el.
Aki nem értené annak elmagyarazom.
Mary és én néha, néha benyitunk a másikhoz, hogy szemmel tartsuk egymást, hogy még véletlenül se csináljunk semmi butaságot.

Felvettem kékeszöld ruhát és nevetve nyugtáztam, hogy az egész hátam kint van, ezért falkaptam egy szolid kardigánt is. Aztán megnéztem magam a tökörben.
-Tökéletes. - suttogtam halkan. Ekkor kopogtak az ajtómon. Odasétáltam és kinyitottam. Az ajtó túloldaláról Tony nézett velem farkas szemet.
-Jó az izlésem. - nézett végig rajtam.
-Más szóval jól nézek ki? - kérdeztem vissza nevetve.
-Így is fogalmazhattjuk. Tényleg csini vagy. - bólintott.
-Köszi. Te se nézel ki rosszul. - mondtam egy apró csók után.
-Tudom. - húzta félmosolyra a száját. - Indulhatunk Miss Jonson?
-Hát hogyne Mr. Stark.

Egy csodás kis tengerparti étterembe mentünk, ahol Tonynak hála bármit kérhettem, azt elkészítették akkor is ha nem volt az étlepon. Így mondta: pénzzel szinte bármit meg lehet oldani.
-Na jó, ez nekem nem megy. - nézett körbe Tony. - Túl sokan vagyunk. - nevetett fel kínosan. - Nem bánod ha otthon mondom el amit akartam?
-Én nem is tudtam, hogy bármit is mondani akartál... De persze ott is lehet.

Kis idő múlva amikor hazaértünk a nyaralóba és a szobám felé vettem az irányt, egy ijesztő gondolatom támadt.
Épp furdultam, hogy rákérdezzek, de Tony megelőzött.
-Az erkélyen találkozunk. Mondjuk 3 perc múlva. - mondta és már ment is el, de utánakaptam.
-Tony... Szakítani akarsz? - kérdeztem.
-Tessék? - kerekedett el Tony szeme.
-Hát olvastam egy magazinban, hogy a kapcsolatok 79%-a étteremben ér véget. Még egy film is van ami így kezdődik.
-Azt a lapot nem az egyik dilis nénikéd vezeti? - ráncolta a homlokát Tony.
-De igen. - gondolkodtam el egy pillanatra. - Nem válaszoltál.
-Nem akarok szakítani. - bólintott határozottan Tony és adott egy puszit a homlokomra. - De 3 perc múlva úgyis megtudod.

Így is lett. 3 perc múlva ott álltunk az erkélyen. Kíváncsian fürkésztem Tony tekintetét.
-Szöszi, azt szeretném kérdezni, hogy leszel a gyűrűm? - nyögte ki a szavakat nagy nehezen. Úgy mint mikor először mondta, hogy szeret. Bár azt hiszem értettem mire akart kilyukadni, nem hagytam annyiban. Visszakérdeztem.
-Tessék? - néztem értetlenül. Tony fújt egy nagyot.
-Amikor először bróbálkoztam be nálad és visszautasítottál... Megjegyzem akkor fordult ez elő életemben először... De a lényeg, hogy akkor azt mondtad nem akarsz beállni azok közé a lányok közé, akiket egy nap után leváltok, mint egy használt zoknit... Én most azt kérem legyél a gyűrűm, amit halálomig hordok. - mondta mélyen a szemembe nézve, majd letérdelt és előhúzott egy csodaszép gyémánt gyűrűt a zakójából. A meglepettségtől még a lélegzetem is elakadt, ezért csak ennyit tudtam kinyögni.
-Hogy mikre nem emlékszel. - mondtam, a könnyeimmel küszködve. Nem tudom mennyi idő telhetett el, 10 másodperc vagy akár percek is, de akkor és ott nem tudtam az idővel foglalkozni.
-Figyelj, szöszi... A világért se akarlak sürgetni de... Kezd beállni a hátam és görcsöl a térdem... Szóval? Hozzám jössz feleségül? - nézett rám kérdő és egyben a fájdalomtól könyörgő tekintettel.
-Igen, igen, és igen! Ezerszer is igen! - hajoltam le hozzá könnyes szemmel és megcsókoltam. - Hogy tudsz még ebből is viccet csinálni? - furtam a vállába a fejem nevetve.
-Én mindenből tudok. - mosolyodott el. - De ez nem vicc. - mondta és felhúzta az ujjamra a kis gyűrűt. - Tényleg fáj már a hátam.
-Vigyázz mit mondasz. A végén meghallja Anne és megint jön az öregemberes poénjaival. - nevettem fel halkan.
Tony mosolyogva megcsókolt én pedig átöleltem és mélyen beszívtam az illatát. Ezt a pillanatot nem ronthatja el senki és semmi. Aha persze. Én naiv.
-Betty, bocs hogy zavarok de nincs nálad az a papagájos fülbevalóm? - kérdezte bentről Mary.
-Főnök, én ezt nem bírom tovább. Ez a két kölyök egész nap az agyamra megy. - jött be Happy is, Peterrel és Anne-el az oldalán.
Hát, végülis majdnem tökéletes volt...