Több mint barátság

Ő

Jacky

Görcsösen szorítom ujjaim közt nadrágom anyagát, az ebédlő egyik asztala alatt, miközben hallgatom az előttem ülő Nathan és Shane páros fecsegését, amely szemmel láthatóan nagyon meghitt és barátias, pedig alig pár órája ismerik egymást. Nem tudom elhinni, hogy még az asztalunkhoz is meghívta, pedig semmi köze sincs hozzánk és nem is akarom, hogy legyen. Idegesen ingatom fejem, majd Harry felé nézek, aki mit sem törődve az előttünk ülőkkel bámulja a büfés asztalt, ahol Cameron próbál szerencsétlenkedni két tálcával a kezében. Mikor végre sikerült megtalálnia egyensúlyát, elindul felénk, majd ideérve a meglepett és érthetetlen Harry elé rakja az egyiket, zavartan vakargatva tarkóját majd pedig Shane másik oldalára ülve folyik bele a beszélgetésbe, mintha mi sem történt volna az előbb. Cinkosan mosolyogva lököm oldalba Harryt, mire ő alig láthatóan elpirul, de tisztán látszik rajta, mennyire boldoggá tette már ez a kis semmiség is.

— Imádom a focit Nate, szívesen csatlakoznék basszus — nevet fel Shane boldogan, míg én a meglepődéstől félrenyelt vizemet próbálom felköhögni. Nem hiszem el, hogy csak egy pillanatra nem figyelek oda és máris ez történik.

— Nincs már hely — csatlakozom beszélgetésükhöz, még mindig öklendezve, de elutasítóan nézve szemeibe, tudtára adva mennyire nem kívánatos személy a csapatban.

— Oh — zavartan néz rám — én azt hittem-

— Akkor rosszul hitted, bocs de nincs — meg sem várva mondatát, intem le, ezzel befejezettnek tekintve a beszélgetést.

— Jacks — szól rám Nate dühösen és csupán becézésétől érzem, hogy a lábaim megremegnek, szívem pedig gyorsabb ütemre kapcsol. — Mi az, hogy nincs hely?— néz mélyen szemeimbe, miközben homlokát érthetetlenül ráncolja össze.

— M-minden posztra van játékos — sután motyogom magam elé, tekintete hatása alatt, összeakadó nyelvvel. Utálom, hogy már ennyitől elgyengülök a közelében és hiába próbálok nem tudom ellene mit tenni, teljesen kikészít.

— Ma lesz edzés és meglátjuk mi lesz, de valahogy megoldjuk— ránt vállat, majd egy szívdöglesztő mosolyt küld a mellette ülőnek, biztosítva őt arról, hogy minden okés lesz.

— Kösz Nate — karolja át Shane vigyorogva, közelebb húzva magához. Leforrázva bámulom őket, míg érzem, ahogy a féltékenység máris elkábít és ha nem tűnök el gyorsan, olyat teszek, amit később tuti megbánnék.

— Bazdmeg Nathan — suttogom halkan, de elég hangosan ahoz, hogy mindenki tisztán hallja. Villámgyorsan kelek fel helyemről, magam után invitálva az éppen szendvicsét magába tömő Harryt, esélyt se adva a leesett állú Natenek a megszólalásra.

— Jesszus várj már — kiabál rám teli szájjal, de mit sem törődve vele haladok előre, hogy végre kiérjek ebből a szaros étkezőből.

— Mi a franc volt ez? — ráncolja szemöldökét, karba tett kézzel, amikor már kiértünk a folyosóra. Hátamat nekitámasztom a falnak és nyöszörögve túrok bele hajamba.

— Nem tudom, felcsesz ez a Shane gyerek. Mi a faszt akar Nathantól? — idegesen támaszkodom meg térdeimen, majd felnézve Harryre várom megnyugtató válaszát.

— Túlgondolod — forgat szemet viccesen mosolyogva — Te féltékeny barom — nevet fel — Nathan a suli menő kurvája, minden új fasz vele akar haverkodni, de ha mégis bepróbálkozna, szétverjük — felhúzott szemöldökkel tartja tenyerét arra várva, hogy beleegyezésül belecsapjak.

— Szét hát, kiváncsi vagyok mit tud a pályán — tornászom magam egyenesbe, majd elindulunk a pálya felé, ezzel kihagyva az utolsó órát.