Több mint barátság

Ő

Jackson

– Te nem vagy normális.– Rázom meg a fejem hitetlenkedve.– nem fogom letolni a nadrágom itt a pálya közepén, ráadásul a suliban vagyunk.–
Ennek a gyereknek elvannak menve otthonról az tuti.

– Miért máshol megtennéd?– túr bele a hajába, és rámmosolyog..
De ez a mosoly más, olyan természetes, olyan..gyönyörű..
Állj! Mi a fasz?! Dehogy az!

– Beteg vagy haver, na de most menj,a vizsgáztatásodnak vége.Nos üdv a csapatomban.– léptem elé, és kezet nyújtottam felé, mert hát így szokás üdvözölni a csapat gólyáit.

– Nocsak-nocsak haverok lettünk Mr.Hamilton?Jól hangzik. Remélem jól kijövünk.– azzal elfogadta és megszorította a kezem. Majd hatalmas mosoly terült szét az arcán.
Na de várjunk csak, valami nem stimmel.Honnan tudja a családnevem?!

– Honnan tudod a családnevem?– húztam fel az egyik szemöldök, próbálva rájönni, hogy mégis honnan tudja.

– Ti.tok– tagolta nekem szavait.

– Mi az, hogy ti-.

Hirtelen a nevem kiabálására lettem figyelmes. Hátranéztem, hogy megtudjam mégis ki keres.
Hát erre nem számítottam. Néra közeledett felénk, dehát nem úgy volt, hogy nála találkozunk?
Nem zavar, csak na megbeszéltük, hogy elmegyek hozzájuk.
Hirtelen visszanéztem Nathanra.
Ő csak bámult rám kifejezéstelen arccal. Semmilyen érzelmet nem mutatott.

– Öhm Jackson, nem azért, mert zavar de lennél szíves elengedni a kezem kérlek? Sietnék.– köpte hozzám flegmán.

Bazdki bazdki bazdki..
Még mindig FOGOM A KEZÉT.
EZ EXTRÉM KÍNOS.
Gyorsan elhúzom a kezemet, és zavaromba tarkómat kezdtem el simogatni.
Gyerünk Jackson gondolkodj!
Monddj valami jó kifogást!

Wow kifogás? Dehogy is, hisz én nem akartam fogni a kezét!

– Bocs, csak elgondolkodtam a barátnőmön és ilyenkor mindig elbambulok.– mondtam kínosan nevetgélve életem egyik legnagyobb hazugságát.

– Óó értem, hát akkor nagyon szerelmes lehetsz.– kedvesen mosolygott rám, amitől fura érzésem támadt, egy ismeretlen, de jó érzés.

Éppen válaszolni akartam, amikor valaki ráugrott a hátamra.Na vajon ki lehet?
Nehéz kérdés, mi?

– Néra, szívem hogy-hogy itt vagy?– kérdeztem barátnőmet,miközben lassan leemeltem a hátamról.

– Gondoltam mégis csak megvárlak.– mosolygott rám kedvesen.

– Köszönöm drágám.– csókot hintettem feje búbjára.

Visszanéztem Nathanra, de ő már nem volt ott..
Miért ment el köszönés nélkül?
Na nem, mintha zavarna csak furcsa..
Mert basszátok meg, még szerettem volna vele lenni egy kicsit, és ez nagyon megrémiszt..