Több mint barátság

Ő

Nathan

— Azta, ez kész Rómeó és Júlia, csak ti még szívjátok a levegőt — rökönyödött meg Dylan, mikor elmeséltük neki az egész sztorit, a tábortól kezdve, mostanáig, majd erőt véve magán szívott egyett cigijéből. Cameron és Harry is meglepődve hallgatták végig, néha egy-egy kérdést közbeszúrva, vagy éppenséggel röhögve támaszkodtak meg egymásban, néhány kínos sztori elmesélése után.

Jacky nevetésére kapom fel fejem, amint engem néz csillogó tekintettel. Halvány mosolyt küldök felé és megszorítom kanapén levő kezét, amit ő készségesen viszonoz.

— Titeket egyébként egy cseppet sem zavar? — nézek rájuk döbbenten, hisz már rémisztően nyugodtnak tűnnek, ahhoz képest, hogy most tudták meg ezt...a...nem merem kapcsolatnak nevezni, amíg ténylegesen nem tisztázom Jackyvel és rendesen megkérni őt arra, hogy legyen a párom,társam,pasim, igazából tök mindegy csak velem maradjon mostantól fogva mindig, őszintén szólva, inkább örökre.

— Dehogy, tesó, tök arik vagytok, már egy ideje éreztem a szexuális feszültséget köztetek, szóval örülök nektek — ránt vállat Dylan, majd előveszi telefonját, de még előtte elnyomja cigijét a hamutartóba és felteszi lábait a székre.

— Hogy mi? — nyikkan meg mellettem Jacks és értetlenül fordul felém teljes testével, hogy magyarázzam el neki mi a fenéről is dumál Dylan. Védekezésképp fel tartom kezeim, jelezve, hogy fogalmam sincs honnan veszi ezt, de én is szeretném tudni.

— Mégis miről beszélsz? — kérdezek rá feszülten.

— Nem vagyok hülye, haver — forgat szemet látványosan, ahogy felnéz telójáról — Jacks az utóbbi időben minden lépésedet nyomon követte, basszus konkrétan kigúvadt szemekkel figyelt téged és amikor elmentetek egymás mellett, pfuu, örülök, hogy nem állt fel a farkam arra a szexuális vibrációra — csóválja fejét vigyorogva, majd újra telefonjának szenteli figyelmét.

Ledermedve próbálom felfogni szavait, kisebb-nagyobb sikerrel. Hihetetlen, hogy ennyire átlátszóak lettünk volna egész végig. Magam mellé pillantok és Jacksre emelem tekintetem, kíváncsian kutatva, hogy ő mégis mit reagál a hallottakra. Aggódva nyúlok álla alá, mikor észreveszem, hogy csupán lehajtott fejjel ül, teljesen kizárva maga körül a külvilágot.

— Hé, tudod, hogy Dylan milyen hüly—lélegzetem elakad,mintha soha nem is lett volna, amikor meglátom Jacks tűz piros arcát és édesen beharapott ajkait. Egész életem során ilyen csodát még nem láttam és nem hiszem, hogy valaha is fogok.

— T-tudom — dadogja zavarodottan, majd elfordítja fejét, de még előtte felteszi kapucniját és meghúzva a két kis fehér madzagot, dől hátra.

— Ezt most felejtsd el — nyúlok felé és lehúzom róla az arcát takaró anyagot.

— Aljas rágalom, nem is bámultalak, Dylannak szüksége lenne egy szemüvegre — akad ki és puffogva keresztbe fonja karjait, akár egy ötéves kölyök.

— Mi az, hogy nem? — dől előre székében és vádlón mered rá — Amikor edzés közben levette a pólóját, ott csorgattad a nyálad utána, háromszor kellett megszólítsalak, mire elérte valami az agyadat — húzza ki magát büszkén, mintha legalábbis egy háborút nyert volna meg szavaival.

Kérdőn pillantok Jacksra, aki, ha lehet még vörösebb lett és egy középső ujj felmutatása volt az ő legnagyobb visszavágása, de még magában motyogva hozzátette, hogy ez akkor sem igaz.

Én csupán vigyorogva és hitetlenül boldogan figyeltem őket, Harryvel és Cameronnal együtt, akik szintén csak mosolyogtak a két fiú szópárbaján.