A munkatárs [JIKOOK]✅

4.

A hét olyan hamar eltelt, mintha két napból állt volna. Végig megállás nélkül dolgoztam, ugyanis, amint sikerült valamit felvinnem a gépbe rendesen, azonnal jött a következő adag. Péntekre már túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy időben felkeljek, így sikeresen elkéstem. Villámgyorsan felkaptam magamra valami ruhát és már indultam is a munkahelyre. Még azt a pár perces utat is futva tettem meg, viszont ahogy rohantam fel a lépcsőn, szerencsésen neki mentem valakinek és seggre estem.

-Jézusom, jól vagy?-segített fel valaki.-Nagyon megütötted magadat?

-Áh, minden rendben. Ne haragudj!-néztem fel a személyre. Na ne...

-Jeon Junghyun!-hajolt meg előttem Jungkook fiatalabb kiadása.

-Park Jimin!-mutatkoztam be neki én is.

-Hát akkor tényleg igaz. A bátyám szívszerelme itt dolgozik nálunk.

-Volt szerelme.-javítottam ki.-Honnan tudtad?

-Sokat mesélt ám rólad, mikor hazajött.

-Értem. Nézd, még egyszer bocsi, de most mennem kell. Már így is elkéstem.-mondtam, majd egy integetés után besiettem az épületbe.

Miután a lift felvitt a megfelelő emeletre, futni kezdtem az irodám irányába. Villámgyorsan előkapartam a kulcsomat, hogy ki tudjam nyitni az ajtót, de legnagyobb meglepetésemre az nyitva volt.

-Késtél.-mondta az asztalomnál ülő Jungkook, mikor beléptem.-Hol voltál?

-Te meg mit keresel az irodámban már megint?

-De kinyílt a csipád Jiminie.-döntötte oldalra a fejét.-Válaszolj. Hol voltál?

-Neked ahhoz semmi közöd. Most pedig örülnék, ha kifáradnál, mert dolgoznék. És lehetőleg ne is gyere ide többet.-nyitottam ki az ajtót neki.-Viszlát!

-Elmegyek, mert amúgy is dolgom van.-sétált oda hozzám.-De ne feledd, hogy feletted vagyok a ranglétrán és hamarosan a főnököd leszek. Akkor pedig muszáj leszel azt csinálni, amit én mondok.-mondta, majd kisétált a szobából.

Már kezdem megszokni ezeket a kis megjelenéseit, ugyanis a hét minden egyes napján eljátszotta ezt. Mindig kitalált valamit, amiért muszáj volt idejönnie.
Egy sóhajtás kíséretében vetettem le magamról a kabátomat, majd neki is álltam a munkának. A mai napra szerencsére már nem jutott sok dolog, de azért bőven ki fog tartani a munkaidőm végéig. Igaz, hogy haza is vihetném, de ott nem olyanok a körülmények, hogy nyugodtan tudjak dolgozni. Már csak azért is, mert nem szeretek főzni, itt meg ingyen kapom a kaját, ami amúgy isteni finom.

Dél felé már nagyon éhes voltam, mert ugye reggelizni se volt időm, ezért lementem az étkezőbe. Nem voltak túl sokan, így hamar sorra kerültem és leültem az egyik üres asztalhoz. Úgy tömtem magamba a gyros tálat, mintha egy hete nem ettem volna, mikor valaki lepakolta mellém a tányérját. Teletömött pofával néztem fel az illetőre, aki szélesen vigyorogva helyet foglalt mellettem.

-Sose fogsz rólam leszállni, ugye?-kérdeztem, miután lenyeltem a kaját.

-Nem terveztem.-nevetett fel.-Kérlek, gyere el velem egy kávéra, hogy beszélgessünk. Annyi mindent kihagytam!

-Nem tudom Jungkook...

-Könyörgöm!

-És az asszony mit fog hozzá szólni?-néztem rá.

-Ő szarik erre.-vonta meg a vállát, mire kérdőn rápillantottam.-Gyere el velem és majd mesélek.

-Oké.-adtam be végül a derekamat.-Mikor megyünk?

-Hétfőn? A hétvégéim elég sűrűk szoktak lenni.-vakarta meg kínosan tarkóját.

-Tudom, hogy most hazudtál.-vontam fel szemöldökömet.-Örülnék, ha őszinte lennél velem.

-A hétvégét együtt szokta tölteni a két család. Nem lenne szerencsés, ha az apám...Na érted.

-Persze. Akkor hétfőn!-mosolyogtam rá, majd felálltam az asztaltól.

-Igen! Szia!-szólt utánam boldogan.

Igazából csak azért megyek el vele, mert hátha akkor végre leszáll rólam. Én már túlléptem rajta és szeretném végre élni az életemet, de ha folyton körülöttem kering, mint gólyafos a levegőben, úgy elég nehéz lesz.
Amint lejárt a munkaidőm azonnal pakolni kezdtem, mert erre a hétre már elég volt nekem ebből a helyből. Igaz imádom ezt a munkahelyet, de mindent egybevetve most kicsit sok volt ez a hét nekem.
Elhagytam az épületet, viszont a lépcső alján egy ismerős arcot véltem felfedezni.

-Szia!-intett nekem Junghyun.-Végeztél?

-Aha. Mizu?

-Figyu, arra gondoltam – mondta szégyenlősen –, hogy valamikor beülhetnénk valahová. Tudod, hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást.

-Benne vagyok!

-Persze, csak hogyha nincs ellenedre. Nem akarom rád erőltetni!

-Egyáltalán nincs. Jelölj be face-n és írj, hogy mikor lenne jó neked.-mosolyogtam rá.-Szia!

-Szia!

Vígan sétáltam haza felé. Örülök, hogy új emberekkel ismerkedek meg, mert alig vannak itt barátaim. Igaz, nem biztos, hogy Jungkook tesója a legjobb ember erre, de igazából nem érdekel. Felnőtt ember vagyok és azt csinálok, amit akarok. Barátkozni meg miért ne lehetne?

-Megjöttem!-kiáltottam el magamat, mikor beértem a lakásba.-Hmm, mik ezek a jó illatok?

-Talán én rá tudtam venni magamat, hogy főzzek!-kiáltott ki Conor.

Odamentem hozzá és a válla fölött megnéztem, hogy mit csinál. Éppen a tésztát rakta oda a spagettihez.

-Már csak ez kell és kész vagyok. Milyen napod volt?

-Pocsék.-vágódtam le a kanapéra.

-Jeon?

-Ki más lenne?-nevettem fel.-De kinyílt a csipád Jiminie.-utánoztam hangját, mire a konyhában lévő felnevetett.-Faszom kivan vele.

-Csak megunja majd.

-Hát nagyon remélem. Hétfőn megyünk beszélgetni.-sóhajtottam.-Csak azért mentem bele, mert azt akarom, hogy végre leszálljon rólam.

-Pedig helyes pali.-nézett rám hátra Conor.

-Ja, akinek felesége van és baszott rám írni hat évig.-sóhajtottam.-De tényleg jól néz ki amúgy.

Csendben elfogyasztottuk a Conor által készített kaját, aztán egy-egy sörrel a kezünkben leültünk focimeccset nézni. Igazából engem annyira ez nem tudott lekötni, de Conor szerette volna ezt végignézni, úgyhogy belementem. Nem tudom mit lehet azon élvezni, hogy elbaszott hajú parasztok rugdosnak egy labdát össze-vissza, kurva unalmas.

-Jimin! Kelj fel!-szólongatott Conor. Biztosan bealudtam ezen a rendkívül tartalmas TV műsoron...

-Hagyjál.-mondtam fáradtan.

Már azt hittem elmegy, mikor hirtelen felkapott az ölébe és a szobám felé kezdett el velem sétálni. Óvatosan letett az ágyra, aztán be is takargatott.

-Jó éjszakát!-suttogta halkan, majd kiment a szobából és bezárta maga után az ajtót.

Sziasztok! Itt is lenne a kövi rész, ismét kicsit uncsi, ne haragudjatok.
Köszönöm, hogy elolvastad!❤️

(Olyan szomorú, hogy ahányszor leülök írni, mindig a Cserediákot nyitom meg. Hiányzik☹️)