A munkatárs [JIKOOK]✅

6.

Másnap boldogan sétáltam be a munkahelyre. A tegnapi nap történései igaz, hogy lesokkoltak, de mégis nagyon jó nap volt. És be kell vallanom, hogy jó volt Jungkookkal beszélgetni annak ellenére, hogy nem akartam. Tegnap, amikor a ház előtt elsírta magát tényleg azt éreztem, hogy nagyon megbánt mindent. Az érzelmeim 180 fokos fordulatot vettek látva Jungkookot Minjivel és persze a Kookkal való beszélgetés is megtette a hatását. Viszont a bökkenő az, hogy már nem vagyunk gyerekek, muszáj gondolkoznunk. Hogyan is lehetne köztünk bármi is, ha neki családja van?
Kicsit össze voltam zavarodva és megint ugyanazt a tehetetlenséget éreztem, mint pár évvel ez előtt. Erre nincs megoldás.

A munkahelyre beérve összefutottam Junghyunnal, de csak köszöntünk egymásnak, aztán mindkettőnk ment a maga dolgára. A kezdeti lelkesedése ellenére még nem írt rám, amiért kicsit csalódott vagyok amúgy. Lepakoltam az irodámba, aztán vettem egy kávét és neki is kezdtem a dolgomnak, ami feltűnően kevesebb volt, mint eddig. Nyugodt tempóban tudtam végre dolgozni, nem kellett úgy gépelnem, mint az őrült.
Dél felé halk kopogtatás zavart meg a munkában, mire a bejárat felé fordultam székemen.
Hirtelen kivágódott az ajtó, aztán pár másodperc múlva már csak azt vettem észre, hogy egy kis törpe csüng a nyakamon.

-Minji, óvatosabban!-szedte le rólam a kislányt Jungkook, mire a gyermek szemei megteltek könnyel, ajkai pedig lefelé görbültek. Teljesen úgy néz ki, mint az apja.

-Semmi baj.-mosolyogtam Kookra, aztán visszavettem az ölembe a gyerkőcöt, aki szorosan szorított magához.-Mizu?

-Reggel lázas volt, úgyhogy nem vittem oviba.-mondta Jungkook.-Aztán mondta, hogy szeretne megint találkozni a hercegnős hajú bácsival, úgyhogy gondoltam benézünk hozzád.

-Hogy vagy?-toltam el magamtól egy kicsit a lánykát, aki dühösen bámulta az apját.

-Apa rossz.-jelentette ki.-Menjél haza!

-Most miért?-kérdezte.

-Menjél haza, én meg itt maradok a bácsival.-bújt oda a mellkasomhoz.

-Rendben.-mondta, aztán az ajtó felé vette az irányt.-Sziasztok!

-Ne!-mászott le kétségbe esetten az ölemből a csöppség, aztán gyorsan apja után futott.-Ne menj el!

-Most már jó vagyok?-guggolt le Jungkook, aztán felkapta a kislányt, aki röhögcsélve kérte, hogy tegye le.

Mosolyogva néztem a kis békülésüket, aztán odasétáltam hozzájuk. Jungkooknak nagyon jól áll az apaság. A szívem szinte elolvad, amikor látom őt együtt a kislányával.

-Ebédeltetek már?-kérdeztem, mire Jungkook megrázta a fejét.-Akkor gyertek, együnk valamit!

Hármasban lelifteztünk az étkezőbe, aztán beálltunk az emberek mögé a sorba. Minjinek egyik menü sem tetszett, ezért az apja kajájából a krumplit, az enyémből pedig a húst ette meg, mi meg Jungkookkal osztozkodtunk másfél adagon.

-Amúgy...-szólaltam meg két falat között.-Ma kevesebb papírt kaptam. Köszi, jövök neked egyel.

-Oh, semmiség.-legyintett.

-Majd meghálálom valamivel!

-Ami azt illeti, lenne itt valami...-nézett rám.-Gyere el velem vacsorázni.

Hirtelen még a villám is kiesett a kezemből, ahogy ezt kimondta. Itt ül mellettünk a lánya és ilyet kérdez tőlem?! És biztos, hogy nem megyek el vele vacsorázni!

-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet...-mondtam halkan.

-Mindegy, felejtsd el, hogy megkérdeztem.-hajtotta le fejét.