A munkatárs [JIKOOK]✅

19.

Jimin

Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, mikor végre magamhoz tértem. Lassan nyitogatni kezdtem a pilláimat, majd fel akartam ülni, de valami megakadályozott. Értetlenül néztem magamon végig és sírhatnékom támadt, mikor megláttam, hogy teljesen meztelenül ki vagyok kötözve egy ágyhoz.
Nem értettem, hogy mi történik. Egyedül voltam egy kis szobában, amiben igazából egy ágyon kívül semmi sem volt. Egyből azon kezdtem gondolkozni, hogy hogyan tudnám leszedni magamról a kötelek, de sajnos erre semmiféle mód nem volt. Végül feladtam a próbálkozást és jobb dolgom híján csak bámultam ki a fejemből.
Ez nyilván Junghyun műve. Csak nem értem, hogy miért tette. Én nem ártottam neki semmit. Nem tudom, hogy mit akar csinálni velem, de nagyon félek. Így is elég megalázó, hogy látott ádámkosztümben.
Észre sem vettem, hogy patakokban kezdtek folyni a könnyeim. Fáztam, féltem, szomjas voltam, minden bajom volt.
Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, amikor motoszkálást hallottam az ajtó felől, majd belépett rajta Junghyun. Lassan felém kezdett lépkedni, mire próbáltam minél jobban összehúzni magamat, de sajnos a kötelek nem engedték.

-Hiába próbálkozol.-mondta, mikor elém ért.

-Engedj el!-kiáltottam rá.-Miért csinálod ezt?

-Hogy miért csinálom?-kezdett el fel-alá járkálni.-Bosszúból.

-De hát én nem is ártottam neked semmit!

-Nem is rólad beszélek, hanem Jungkookról.

-Mi van?-kérdeztem értetlenül.-Akkor most miért én vagyok itt?

-Tudod, a drágalátos bátyámmal sosem voltunk jó viszonyban. Mindent elvett tőlem. Én mindig csak a második voltam mindenben, mindig ő volt a középpontban, mert hogy Jungkook így, Jungkook úgy. És nyilván ez volt a csajokkal is. Ahányszor volt egy barátnőm a középsuliban, az összes szakított velem a bátyám miatt. Ez még a legkisebb sérelmem. Miatta nem lehetek életem szerelmével. Tudod, amikor elutazott olyan jó volt minden. Végre kettesben lehettem Ann-nel, nem kellett semmivel sem foglalkoznunk. De amikor hazajött, Ann-nek választania kellett köztem és közte. És nyilván egyértelmű, hogy kit választott. Utálom ezért Jungkookot és megfogadtam, hogy bosszút állok rajta. Azt akarom, hogy ugyanúgy fájjon neki is, mint nekem és végre van is valaki, aki fontos számára.

-Ann?-suttogtam értetlenül.

-Sajnálom, hogy ezt kell tennem.-sétált oda hozzám, majd vetkőzni kezdett.

- M-mi várj! Engedj el!-kiabáltam.-Junghyun, hozzám ne merj érni!

-Már nagyon szeretném látni a bátyám arcát, amikor megtudja, hogy az enyém vagy.-vigyorgott betegen.-Muszáj mindent visszakapnia, bár nincs ínyemre, hogy buzulnom kell.

-Akkor ne csináld!

Hiába próbáltam lebeszélni, nem sikerült. Egy könnyed mozdulattal a hasamra fektetett, mire éreztem, hogy a kötelek felsértik a bőrömet, majd mögém mászott az ágyra. Azonnal ficánkolni kezdtem, próbáltam lelökni magamról, de nem jártam sikerrel. Hirtelen olyan fájdalmat éreztem meg hátsófelemben, hogy az hittem elájulok. Csak fájdalmasan ordibáltam, hogy hagyja abba, de nem tette. Gyors tempóban mozgott bennem, én meg csak magatehetetlenül feküdtem és sírtam. Abban a pillanatban legszívesebben meghaltam volna.
Hamar végzett velem és kész megkönnyebbülés volt, mikor kihúzódott belőlem. Visszafordított a hátamra, de én szorosan összeszorítottam a szemeimet. Ennyire megalázottnak még sosem éreztem magamat. Undorodtam magamtól. Ha egyszer kijutok innen, Jungkook ezt biztos nem fogja nekem megbocsátani.
Hallottam, hogy mellém lépked és felveszi a ruháit, de még mindig nem nyitottam ki a szemeimet.