A munkatárs [JIKOOK]✅

20.

Jimin

Már egy hete be vagyok zárva ide. Szinte semmi sem változott. Már nem ellenkeztem, úgyhogy nem kaptam több verést és a régi sebeim már alig látszanak. Egyszer elmehettem fürödni is, ami nagyon jól esett és legalább egy alsót is kaptam. Junghyun ad enni is, de soha nem eszem meg, amit hoz. Nem azért, mert nem szeretem, hanem mert nem vagyok éhes. A köteleket is leszedte róla mondván, hogy pár nap múlva jelenésünk van és nem akarja, hogy látszódjon a nyoma. Nem tudom, hogy hova akar vinni, de remélem, hogy Jungkook nem lesz ott. Nem szeretném, hogy ilyen állapotban lásson vagy, hogy kérdezősködni kezdjen. Apropó Jungkook. Már nagyon hiányzik. Junghyun elmondta, hogy állandóan hív engem vagy ír üzenetet, ő meg visszaír a nevemben. Már meg sem próbálok nemet mondani neki. Elég volt a múltkori.

Az ágyamon feküdtem és a plafont bámultam, amikor hirtelen kinyílt az ajtó és belépett rajta a fogvatartóm. Nem értettem, hogy miért jött most be, amikor az ebéd még messze van. Furcsán bámultam rá, de azért egyben féltem is, hogy mi van, ha bántani akar megint.

-Menj el és mosdj meg. El kell mennünk valahová. Addig hozok neked ruhákat.

Nem is szóltam semmit, odasétáltam mellé, mire erősen megfogta a karomat és egészen a fürdőig kísért, majd mikor bementem, rám zárta az ajtót. Tudjátok, hogy még véletlenül se szökjek el. Jó alaposan megmostam magamat, még a hajamat is, és egy kicsit kiélveztem a vizet. Végül kiszálltam a zuhany alól és megtörölköztem, aztán megmostam a fogaimat és a hajamat is megszárítottam. Ahogy belenéztem a tükörbe, szinte fel sem ismertem magamat. Az arcom nyúzott volt és beesett, néhol még kisebb sebek tarkították, a szemeim alatt fekete karikák árulkodtak arról, hogy nem alszom valami sokat.
A derekam köré tekertem a törölközőmet, majd kopogtattam az ajtón, miszerint végeztem. Nem sokkal később meg is jelent Junghyun és visszakísért a szobámba. Ő már fel volt öltözve elegáns fekete ruhába. Már az ágyamra voltak készítve a ruhadarabok, amik szintén feketék voltak. Megint rossz előérzetem támadt.

-Hova megyünk?-kérdeztem, miközben öltözni kezdtem.

-Temetésre.

- K-kinek a temetésére?

-Az apáméra.-mondta egyszerűen, mire hitetlenkedve ránéztem.-Beteg volt.

-Részvétem.

-Nem érdekes.-legyintett.-Sose foglalkozott velem. Na mindegy is. Szeretnék most letisztázni valamit. Mi most úgy fogunk odamenni, mint egy pár.

-Mi?-kérdeztem ijedten.-De Kook...

-Pont ez lesz benne a vicces!-mondta mosolyogva.-Végre ő is szenvedni fog és én első sorból nézhetem majd.

-Nem csinálhatod ezt!-kiabáltam rá.

-Fogd be, neked ehhez semmi közöd! Most pedig indulunk.-ragadta meg a karomat és kiráncigált a kocsiba.

Egész úton Jinhyukon járt az eszem. Nem tudtam, hogy beteg, de nem is látszott rajta. De most, hogy meghalt, Jungkook úgymond megszabadult tőle. És ez azt is jelenti, hogy Jungkook lesz a cég új vezetője arról a családrészről. Ő lesz a főnököm.
Az út nem volt hosszú, nem sokkal később meg is érkeztünk a temetőbe. Rengeteg ember volt ott, néhányan ismerősek is voltak a cégből. Mi leghátul álltunk meg, de innen is láttam, hogy a sír mellett áll Jungkook, az anyukája, Minji és a Campbell família. Láttam, hogy azért néha Kook is megtörölte a szemeit a szertartás alatt. Azért csak az apukájáról van szó, akármilyen ember is volt. Annyira szerettem volna odamenni Jungkook és megnyugtatni, de nem lehetett.

Nem sokára véget ért a szertartás, mire mindenki elment lerakni azt az egy szál virágot, amit hozott. Természtesen, mi nem vittünk semmit. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Junghyun összekulcsolja az ujjainkat és megindul Jungkookék felé. Nem láthat meg az öccsével.

-Sziasztok!-köszönt egy szomorkás mosoly kíséretében. Meg kell, hogy mondjam, elég jól játszotta a gyászoló fiút.

Éreztem Jungkook tekintetét magamon, de nem mertem ránézni. Csöndben álltam ott, lehajtott fejjel.

-Hát ti együtt?-kérdezte Ann.

-Igen.-karolta át a derekamat, mire egy halvány mosolyt villantottam.

-Te...-sziszegte Jungkook.-Te...

Hirtelen fel sem fogtam, hogy mi történik, már csak arra eszméltem fel, hogy Jungkook a földre teperve behúz egyet a testvérének. Mellettem Jungkook anyukája gyorsan elfutott Minjivel, hogy a kislány ne lássa a jelenetet. Ann meg folyamatosan kiabált, hogy hagyják abba. Én nem csináltam semmit. Kicsit talán akartam, hogy Jungkook szétverje a testvérét.

-Mégis hogy képzelted?!-ordította Jungkook Junghyun arcába.-Bántottad?!

-Semmi olyat nem csináltam, amit ne élvezett volna.-mondta betegen vigyorogva, mire Jungkook egy újabb ütést mért az arcára.
Viszont Junghyun egy hirtelen mozdulattal felé kerekedett és ezúttal ő kezdte el püfölni a bátyját.

-Hagyd abban!-kiáltottam rá sírva.-Hagyd már abba!

Megpróbáltam leszedni Kookról, de akkorát lökött rajtam, hogy vagy 2 métert biztos, hogy repültem.

-Na milyen érzést?-kérdezte az alatta fekvőtől.-Milyen érzés, hogy mással látod a szerelmedet?

-Megöllek.-sziszegte Kook.

Hirtelen felpattantak a földről és tovább verekedtek, de sajnos Jungkook alul maradt. Junghyun arrébb lökdöste és tovább ütötte őt. Megint nagyon gyorsan történt minden és hirtelen egy kocsi fékezését lehetett hallani és egy koppanást. Teljesen leblokkoltam, amikor megláttam az autó előtt fekvő személyt.

-Ne!-szaladtam oda sírva.-Hívjanak egy mentőt!

- J-Jimin.-szólalt meg erőtlenül Jungkook. Az egész arca tele volt ütés nyomokkal, homlokából pedig folyt a vére, amit gyorsan le is tapasztottam a kezemmel.

-Ssh, minden rendben lesz, oké?-simítottam arcára.-Jungkook?

-Szeretlek.-mondta ki ezt az egy szót, majd lehunyta a szemeit.

-Ne! Jungkook! Hallasz?!-kiabáltam sírva.

Ebben a pillanatban megjöttek a mentősök és elragadták tőlem szerelmemet. Felfektették egy ágyra, majd betolták a kocsiba és hangos szirénázással elhajtottak. Én meg ott ültem és nem tudtam, hogy mihez kezdjek. Nem volt nálam se telefon, se pénz, semmi nem volt nálam. Egyszer csak egy kezet éreztem meg a vállamon.

-Gyere, menjünk a kórházba.-mondta Ann, majd segített felállni és elkísért egy autóig.

Most az egyszer hálás voltam neki.

Köszönöm, hogy elolvastad!💜