A munkatárs [JIKOOK]✅

21.

Jungkook

Lassan nyitogattam pilláimat a vakító fehér fény miatt. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, de ahogy körbe néztem rájöttem, hogy a kórházban. Magamon végig nézve észrevettem, hogy a bal kezem be van gipszelve, a fejemen is éreztem a kötést, viszont a jobb kezemet is szorította valami. Vagyis inkább valaki. Jimin mellettem ült egy széken, feje az ágy matracára volt hajtva, kezemet pedig erősen szorította és így aludt. Nem volt szívem felkelteni, hiszen iszonyat aranyos volt, meg ki tudja, hogy mennyit tudott aludni, amíg az öcsémnél volt. De legalább mostmár itt van mellettem, biztonságban.
Óvatosan megpróbáltam felülni, viszont nagyon fájt a hasam és a fejem is, így felszisszentem, mire Jimin azonnal felkapta a fejét. Elég kómás volt szegénykém, de ahogy feleszmélt, azonnal szoros ölelésbe vont, a fejét pedig nyakhajlatomba fúrta, de vigyázott, hogy nehogy fájdalmat okozzon nekem.

-Szia kicsim...-simogattam meg a hátát.

- J-jungkook.-motyogta, majd éreztem, hogy sírni kezd.

-Na, semmi baj, mostmár itt vagyok.-toltam el magamtól annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni és le tudjam törölni a könnyeit.

-Nagyon megijesztettél.-szipogta.-Én nem is tudom mit csináltam volna, ha...

-De nem történt semmi komoly.

-Hogy érzed magadat?-kérdezte, miközben arcomra simított.

-Kicsit fáj a fejem.

-Szólok az orvosnak, hogy felkeltél.-állt fel mellőlem, de én még időben elkaptam a karját.-Igen?

Nem mondtam semmit, csak lehúztam magamhoz, majd megcsókoltam. Már annyira hiányzott és annyira aggódtam érte. Amikor meg felhívott, hogy szakítani akar velem, egy világ omlott össze bennem. Tudom, hogy összevesztünk, de nem teljesen értettem, hogy mégis miért csinálja. Aztán meghallottam egy másik hangot is a telefonban és ekkor tudtam, hogy valami nem okés. Mindennap kerestem, de mindig lerázott egy üzenettel, de gondolom azokat sem ő írta, hanem az öcsém. Amikor meg apám temetésén megláttam, ahogy kézen fogva sétálnak oda hozzánk Junghyunnal, azonnal eldurrant az agyam és legszívesebben kinyírtam volna azt az elmebeteget.
Lassan elváltunk egymástól, majd Jimin rám mosolygott és elment egy orvosért. Azt se tudom, hogy mennyi időre voltam kiütve és az utolsó emlékem az, hogy nekiugrok az öcsémnek.

-Jó napot !-köszönt az orvos, majd leült mellém és megvizsgált.-Úgy látom, hogy nincsen semmi probléma. A bal karja eltört, három hét múlva majd jöjjön vissza és leszedjük a gipszet. A homlokán lévő kötést mindennap cserélje és egy-két napig ne érje víz. Kisebb zúzódásai vannak még, de azok nem vészesek. Van valami panasza?

-Eléggé fáj a fejem.

-Rendben, írok fel magának fájdalomcsillapítót.-mondta mosolyogva.-Akkor, amint készen vannak a papírok, haza is mehet.-állt fel és az ajtó felé vette az irányt.-További szép napot!

-Viszlát!-köszöntem el én is, majd mepróbáltam lábra állni.-Összepakolok.

-Ne hülyéskedj már!-terelt vissza az ágyra Jimin.-Majd én összepakolok, meg amúgy sincs sok cuccod.

Hálásan rámosolyogtam és hagytam, hogy összeszedje a holmijaimat. Egész gyorsan megcsinálta, de néhány ruhadarabot direkt kint hagyott nekem. Egy fújás kíséretében megtörölte a homlokát, majd a ruhákkal a kezében elém sétált.

-Segítek átöltözni.-mondta. Hát, nem is ellenkeztem.

Lassan a köpenyem gombjaihoz nyúlt és elkezdte kigombolni azokat, majd oldalra húzta az anyagot. Elég szépen elrendeztett az a barom. Az egész felső testem lilás foltokkal volt tele, néhol még kisebb sebeim is voltak. Felnéztem Jiminre, aki csak nyelt egyet, majd oldalra fordította a fejét.