A munkatárs [JIKOOK]✅

11.

Ébresztőm dobhártyaszaggató üvöltésére keltem péntek reggel. Ma lesz az a bizonyos üzleti vacsora, így az életkedvem egyenlő a nullával. Már gondolkoztam rajta, hogy lemondom, de nem akartam magamat rossz színben feltűntetni Jinhyuk előtt és valamiért Jungkookot sem akartam megbántani. Igazából az elmúlt öt nap nagyon monoton volt: Conorral egy árva szót sem váltottam, Kook sem keresett és mindennap túlóráztam. Mióta itt vagyok öregedtem kb 10 évet a sok stressz és munka miatt. Komolyan el kellene gondolkoznom azon, hogy itt akarok-e maradni, mert nagyon rosszul érzem magamat ebben az országban, vagy legalábbis ebben a városban.
Egy fáradt sóhajtás után megnyújtózkodtam, aztán nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból. Főztem egy kávét és egy cigi kíséretében el is fogyasztottam azt, aztán a fürdőbe mentem elkészülni. Megmostam a fogaimat és az arcomat is, aztán rendbe tettem szőke hajamat is. Már teljesen kikopott belőle a rózsaszín, így eléggé látható volt a lenövésem, úgyhogy keresnem kellesz egy fodrászt. Próbáltam már magamnak befesteni, de egy csomó helyen nem fogta be a festék, szóval inkább mindig elmegyek egy fodrászhoz hogy fesse be. Igaz, ez nem igazán olcsó megoldás, de legalább normálisan nézek ki utána.

Visszasétáltam a szobámba és ruhásszekrényemben kezdtem kutakodni valami elfogadható ruha után. Végül egy sima világoskék inget és egy fekete farmert vettem fel. Sosem szerettem ilyen formálisan öltözködni, de most a munkám miatt muszáj. Már majdnem elindultam dolgozni, amikor eszembe jutott a mai programom Jungkookkal. Oda kellene valami öltöny is, nem? Villámgyorsan nekiálltam összepakolni a szükséges ruhadarabokat, majd a héten már harmadjára, egészen a cég épületéig futottam. Zihálva léptem be az irodám ajtaján, majd felakasztottama ruhazsákot a fogasra és térdeimre támaszkodva próbáltam meg kifújni magamat. Nagyon el vagyok szokva a testmozgásról, úgyhogy ideje lesz újra nekikezdeni a futásnak. A kabátomat is felraktam a fogasra, aztán ellépkedtem az asztalomig, amin még mindig ott hevert pár papír a tegnapiakból és mellettük az újjak. Kínomban nyöszörögve emeltem a plafon felé fejemet és azon gondolkoztam, hogy hogyan fogok én ezzel végezni, mire indulnunk kell. Már többször is majdnem szóltam Jungkooknak, hogy kicsit sok a munka, de olyan kínos lenne megkérni, hogy csökkentse. Vagyis, szóljon a nőjének, hogy kicsit vegyen vissza belőle, mert valójában ő adja nekem a feladatokat. Egyszer komolyan megtépem azt a hülye libát.

Még pár percig így álldogáltam, de aztán eszembe jutott, hogy az önsajnáltatás helyett dolgoznom kéne, így leültem és neki is kezdtem a munkának. Még enni sem mentem le, hogy ne maradjon túl sok papír a hétvégére, mert nyilvánvaló volt, hogy nem fogom tudni befejezni ma ezt. Amivel meg nem végzek, azt muszáj megcsinálnom otthon. Délután három felé halk kopogtatásra lettem figyelmes, így kénytelen voltam félbehagyni a gépelést. Fogalmam sem volt, hogy ki zavar ilyenkor, így csak nemes egyszerűséggel kitártam az ajtót. Ahogy megláttam az ott álló személyt, hirtelen majdnem becsaptam az ajtót, de aztán rájöttem, hogy ő valószínüleg nem ismert fel engem.

-Ezt Mr. Jeon fia küldi önnek.-nyújtott át egy kék dobozt, ami egy gyönyörű fehér szalaggal volt átkötve. Egy ideig furán méregetett engem, de mégsem szólt semmit, csak nézett.

-Szeretne még valamit?-kérdeztem magabiztosságot magamra erőltetve, de közben meg kurvára izgultam, hogy lebukok.

-Nem. További szép napot!-mondta, majd meghajolt előttem és elsétált.

Gyorsan be is zártam az ajtót, nehogy visszajöjjön, majd hátamat a falapnak támasztottam. El is felejtettem, hogy van még egy személy, aki által lebukhatok, ez a személy pedig nem más, mint Changmin. Az az állat, aki képes volt meglőni engem és elhurcolta tőlem Jungkookot. Nagyon remélem, hogy nem ismert fel és most éppen nem Jinhyuknál van, hogy elmondja neki ki is vagyok én valójában. Amikor idejöttem ismerős volt a nevem Kook apjának, de szerencsére nem jött rá, hogy honnan és nem lenne jó, hogyha Changmin felvilágosítaná erről. Majd felmondok, ha akarok, nem kell engem kirúgni.