A munkatárs [JIKOOK]✅

15.

Jimin

Már egy hét eltelt azóta, hogy beköltöztem az új lakásomba. Nagyon jól érzem magamat ott, nagyon otthonos, csak kicsit üres. Jó lenne, ha Jungkook és Minji ott lenne. Több, mint egy hete nem is láttam a kislányt és megmondom őszintén, hiányzik. Nélküle nagyon unalmasak a mindennapok. Szeretnék vele, velük több időt tölteni, de ugye nem lehet. Eleve, mert furcsa lenne, illetve Ann mostanában annyi munkát sóz rám, hogy ahogy hazaérek, egyből be is alszok mindig. Kellene egy kis kikapcsolódás hármasban, szerintem meg tudnánk oldani. Lehet fel is fogom vetni Jungkooknak az ötletet.

Egy ásítás kíséretében kikecmeregtem az ágyból és a fürdőbe mentem, hogy vegyek egy zuhanyt. Gyorsan le is csapattam magamat, aztán megmostam a fogaimat és elmentem felöltözni. A szokásos ruhadarabokat vettem fel, mivel a munkám miatt elég egyhangú az öltözködésem. Végül a hajamat is megfésültem, majd magamhoz vettem a táskámat, hogy elindulhassak dolgozni. Kávét nem ittam, mert így is majdnem lekéstem a buszt, de egy kis futásnak köszönhetően elértem. Talán jobban ki kéne számolni az időt és hamarabb kelni vagy nem hajnalig chatelni Kookkal. Körülbelül 20 perc alatt meg is érkeztem a munkahelyhez és mivel még volt időm, ezért vettem egy kávét a közeli kávézóban. Az italt szürcsölgetve léptem be a cég épületébe, köszöntem a portásnak és már mentem is a liftekhez. Benyomtam a gombot és pár pillanat múlva meg is érkezett a lift, viszont arra nem számítottam, hogy lesz is bent valaki.

-Jó reggelt!-léptem be Jungkook mellé, majd mikor bezáródott az ajtó, nekiestem ajkainak.

Mostanában nincs sok időnk egymásra és már nagyon hiányzik.

-Mostmár jó.-mondta, miután elváltunk egymástól, aztán átölelt.-Hogy vagy?

-Magányos vagyok.-motyogtam mellkasába fúrva fejemet.-Nagyon hiányoztok nekem.

-Ki a másik?

-Minji.

-Örülne, ha ezt hallaná. Ő is nagyon hiányol téged.-mondta és tudtam, hogy mosolyog.-Figyelj csak...

-Igen?-néztem fel rá.

-Ma szeretnék beszélni veled valamiről.-engedett el és pont ebben a pillanatban kinyílt a liftajtó.

-Baj van?-kérdeztem tőle, miközben kisétáltunk a szerkezetből.

-Nincsen. Majd találkozunk!-mondta nem túl meggyőzően, aztán ott hagyott engem.

Idegesen léptem ki a liftből és az irodámba mentem. Remélem tényleg nincsen semmi baj. Nem lehet, hogy alig egy hete vagyunk újra együtt és máris történt valami. Lehet, hogy nem volt jó ötlet ráhagyni Minjire, hogy tényleg jól látta, amit látott.

Enyhe gyomorgörccsel ültem le az asztalomhoz, hogy megint halálra dolgozzam magamat. Nem tudom, hogy Ann mégis hogy gondolja, hogy több száz feladatot meg tud csinálni egyedül az ember nyolc óra alatt. Lehet, hogy ő egész életében végig a munkával akar foglalkozni, de mások nem ilyenek. Én azért szeretnék egy kicsit élni és pihenni is, de jelen helyzetben ez lehetetlen.

Nekikezdtem hát a dolgomnak, egész délelőtt fel sem álltam a székemről, de egész nap nem ettem semmit és délben már olyan éhes lettem, hogy muszáj voltam egy kis szünetet tartani. Lementem az ebédlőbe és kértem egy adag carbonara-t, aztán leültem egy üres asztalhoz. Szerintem mondanom sem kell, hogy kb 2 perc alatt elpusztítottam a tésztát, aminek meg is lett a következménye, ugyanis olyan hasfájás tört rám, hogy azt hittem, mindjárt visszajön a kaja.

-Mi ez a szenvedő arckifejezés?-termett mellettem hirtelen Jungkook, mire fél szemmel felpillantottam rá.-Rosszul vagy?

-Nem... Annyira.-nevettem fel kínomban.-Csak gyorsan ettem.