Taníts |Kageyama × Reader - Befejezett|

| hatodik fejezet |

Az elmúlt pár nap kész rohanás volt. Kezdjük ott, hogy elhalmoztak minket dolgozatokkal, és emiatt otthon nem tudtunk Tobio születésnapi bulijára szervezkedni. Egyedül a másodévesek értek rá, de rájuk nem igen lehetett bízni semmit, maximum Ennoshitaékra. Éppen ezért pénteken délután kellett mindent (!) megcsinálnunk szinte iskola után.
  Nem vettük számításba sajnos, hogy közbejöhetnek dolgok. A fűtést az utolsó pillanatban csinálták meg és kész ideg volt mindenki, amiért esélyes volt, hogy megfogunk majd fagyni pénteken. Aztán ott volt az is, hogy állítólag pénteken iskola után kosármeccs lett volna, mi pedig konkrétan szívritmuszavart kaptunk, ugyanis a fiúk előbb lefoglalták a tornatermet. Az igazgató pedig megmondta nekik, hogyha mégis lesz kosármeccs, akkor nem szervezhetünk ott semmit. Mindenki telefonálni kezdett második eshetőség miatt, és nagyon ráparáztunk arra, hogy nem lesz helyszín, ahol ünnepelhetünk. Azonban szerencsénk volt, vagyis...A helyzet az volt, hogy akik jöttek volna kosárlabda meccsre, nekik a kapitányuknak kiment a bokája, így lefújták az egészet. Nem kellett volna örülnünk ennek, azonban ennek hála mégis volt helyszín. A következő probléma a díszlet volt, amit nem tudtunk, hogy mikor tegyünk fel, vagy egyáltalán hova, így sajnos azt elvetettük. Az is problémát okozott, hogy a tornaterembe semmilyen körülmények között nem lehetett ételt vinni, csak folyadékot. Tanaka és Noya kicsit össze is kapott emiatt az igazgatóval, hiszen ők mindenáron akartak valami édességet hozni. Végül egyedül a tortát engedték meg nekünk, valamint gumicukrot, mert azzal nem tudunk morzsálni. De mégis a legnehezebb dolgunk az volt, hogy mindezt eltitkoljuk Tobio elől. Mindig ott volt velünk, így többször is elkellet valakinek vinnie őt, hogy szabadon tudjunk szervezkedni egymással és a tanárokkal is. Volt, hogy edzésről jött el velem Noya vagy esetleg Suga-san, hogy a boltokból beszerezzük a segédeszközöket. Persze a többieknek, de legfőképp Tobinak azt mondták, hogy sportcuccokat mennek nézni és én segítek nekik. Nehéz volt, és ezt most komolyan mondom. Tobio nem kérdezte, de láttam a szemeiben és az arcán, hogy tudni akarja mit is csinálunk igazából. Láttam rajta, hogy ha lehetne akkor inkább ő menne el velem megnézni a sportcuccokat, de természetesen ez csak alibi volt. Egyszer szóvá is tette, hogy én miért nem maradok itt inkább és nézem ahogy játszik. Aranyosnak tartottam miatta, viszont én is kellettem a vásárláshoz, hiszen én ismertem őt a legjobban. Kedden még utánunk is jött, és folyamat azt mondta, hogy ő is akar jönni velünk, mire Tanaka és Daichi nagy nehezen, de visszatartották. Akkor pont Yamaguchival és Asahi-sannal mentem el, hogy az ajándékot segítsek nekik kiválasztani, amit együtt adnak majd oda neki. És miután megvettük az ajándékot, és a többi dolgot, valakihez elkellet vinni. Na most, hozzám nem lehetett, ugyanis akkor meglátta volna. Noyara, Hinatara és Tanakara nem mertük bízni, így Asahi-san vitte el az ajándékot és a többi kelléket szétosztottuk a többiek között. 

Szerdán aztán újabb gond adódott. Ennoshita anyukája csinálta volna a tortát, és így olcsóbban megúsztuk volna, hiszen csak a hozzávalókat kellett megvennünk. A fiú anyukája cukrász, és éppen ezért közbejött neki egy nagyon fontos rendelés, amit pont péntekre kellett megcsinálnia. Természetesen a munkáját fontosabbnak tartottuk, így visszamondattuk vele. Ott voltunk a torta hozzávalóival, és egyszerűen nem tudtunk olyan anyukát, aki benne lenne a cukrászszakmában. Kiyoko-san felajánlotta, hogy megcsinálja, azonban amilyen tortát akartunk Tobinak, az nagyon hosszadalmas munkával készült volna el. Mi pedig legkésőbb egyig és kettőig mindennap iskolában voltunk. Úgy éreztük, hogy ebből nem lesz semmi és hiába vettük meg a hozzávalókat, csak kidobtuk a pénzt és most vennünk kell egyet. Ezzel semmi baj nem lett volna, azonban nagyon drágák voltak a torták a Miyagi Prefektúra cukrászdáiban, és a szomszédba nem akartunk csak ezért elmenni. Ott voltunk torta nélkül és egyszerűen nem tudtuk, hogy mit tehetnénk. Aztán jött a megmentő, avagy a mi megváltónk. Saeko, Tanaka nővére megmentett minket. Tanaka elmondta neki otthon, hogy mi a helyzet, ő pedig felajánlotta, hogy megcsinálja nekünk a tortát, ugyanolyanra, amilyenre mi szeretnénk. Rettentően hálásak voltunk neki, ő pedig centiméterről pontosan úgy csinálta meg, ahogy mi szerettük volna. Szinte képzeletbeli örömkönnyeket hullattunk érte, ugyanis megmentett minket. Akkor tényleg azt hittük, hogy nincs több probléma, erre szerdán edzés után, amikor az utolsó előkészületről visszaért Tanaka és Daichi-san, én elvittem magammal Tobiot egy kis epres tejért, mert bekamuztam neki, hogy megszomjaztam és megkérdeztem hogy vegyen nekem, mert nálam nem volt pénz. Ő rettentően aranyos volt, és rosszul éreztem magam akkor, amiért hazudnom kellett neki, és ő ezért költötte rám a pénzét. Amint az automatánál elmondtam, hogy mit is kérek, az ő szemei felcsillantak és vett nekem három dobozzal, és magának is ennyit. Szerettem az epres tejet, azonban nem annyira, mint Tobio. Viszont annak érdekében, hogy a többiek megtudják beszélni a dolgokat, megkellet innom. Meg persze nem akartam, hogy kárba vesszen, ugyanis Tobio vette nekem, és láttam rajta, hogy mennyire örül annak, hogy én is szeretnék ilyet inni. Megmelengette a szívemet a viselkedése és megkértem, hogy igyuk meg itt kint, miközben a hóesést nézzük. Ő belement és már itta is az itókáját, én pedig igyekeztem minél előbb meginni, és nem rosszul lenni három doboz epres tejtől. Az utolsó azonban kifogott rajtam és nem bírtam meginni, így a fele megmaradt. Felajánlottam Tobionak, hogy igya meg, mert nekem nem megy, ő pedig szó nélkül megitta. Nem is értettem, hogy miképp fér belé ennyi és csak néztem ahogy kiissza a doboz tartalmát, majd a kukába dobja az üres dobozt. Reméltem, hogy a többiek már végeztek, így visszaindultam Tobival, és szerencsénk volt. Az edzésnek vége volt, és elindultak öltözni a fiúk. Egyedül Tanaka és Daichi-san maradtak, ugyanis ők nem voltak testnevelés ruhában. Elmondták, hogy a tornatermemhez csak pénteken, iskola után tudjuk elvinni a cuccokat, mert csütörtök délután az elsősöknek és a harmadikosoknak valami bemutató lesz. A másodikosok már látták tavaly, így nekik nem kell megnézni. Valamint így csak a másodévesek tudnak elmenni a dogokért, és az iskolába hozni, hogy itt legyenek.
De akkor nagyon kell sietnünk kell majd a pénteki berendezkedéssel, hogy időben megtarthassuk a szülinapot.

A terv szerint én az iskolában tartom Tobiot, és Hinatat, hogy elmagyarázzam nekik a japán nyelvtant, amit most veszünk. Pont kapóra jött ez az indok, ugyanis nehéz anyag és egyiküknek se megy. Tobio eleinte nem akart belemenni, én azonban nehezen, de rábeszéltem őt. Így végre valahára minden a megfelelő módon haladt, és nem volt semmi gond se.
  Nehezen titkoltam el Tobio elől azt is, hogy mit vettem, ugyanis nagyon szerettem volna már odaadni neki, de nem lehetett. Valamint én a karácsonyi ajándékával együtt adom, ugyanis nem leszek itthon karácsonykor, hanem anyánál töltöm ezt az ünnepet. December 22.-én megünnepeljük Tobio születésnapját, én pedig másnap, 23.-án utazok anyához majd napközben. Idén nem túl sok kedvem van hozzá, ugyanis anya újdonsült barátja is ott lesz, ugyanis beakar neki mutatni. Viszont felváltva töltöm a karácsonyt, hiszen ebben egyeztünk meg. Tavaly itthon voltam, most pedig megyek anyához. Mindegy is. A lényeg, hogy holnap minden jól alakuljon és Tobionak emlékezetes legyen a 16.születésnapja.