Taníts |Kageyama × Reader - Befejezett|

| nyolcadik fejezet |

Hosszú percek elteltével, amikor elhúzódtunk egymástól, lassan lehajtottam a fejemet és Tobio mellkasába nyomtam. Ő kihúzta a kezét a kabátomból, majd azon kívül magához ölelt, majd állát a fejem búbjára helyezte. Felvezettem kezeimet az oldalára, majd ott öleltem őt magamhoz, miközben éreztem, hogy a szívem hevesen ver, csak úgy, mint az övé. Élünk első csókja egymással történt meg. Azzal az emberrel, akit tényleg szeretünk. Éreztem azt is, hogy az arcom teljesen vörös. Nem láttam, de tudtam, hiszen eléggé melegem is lett. Zavarban éreztem magamat, ugyanakkor rettentően boldog voltam, hogy Tobio megcsókolt.

  - Anyukádnál majd telefonálunk? - kérdezte hirtelen az ébenfekete hajú fiú, ezzel megtörve a csendet. 

  - Igen - szóltam halkabban, majd jobban belenyomtam a fejemet a mellkasába.

  - Mikor jössz haza pontosan? - tette fel az újabb kérdést.

  - Huszonhetedikén vagy huszonnyolcadikán - magyaráztam, miközben magamba szippantottam az illatát. Hogy lehet valakinek ennyire jó illata?

  - Jó. Kimenjek elég az állomásra?

  - Ha nem gond, akkor kijöhetsz - bújtam hozzá.

  - Kimegyek akkor - adott egy nagyon apró puszit a fejemre.

  - Jó - szóltam halkan.

  - [Név].

  - Hm?

  - Nem fázol? 

  - Nem. Tökéletesen megvagyok, köszönöm - emeltem fel a fejemet, majd felnéztem arcára, melynek következében ő lefelé vezette rám a tekintetét.

Sötét volt, ám a távoli fényeknek köszönhetően, haloványan láthattam gyönyörű kék szemeit, melyek szinte tündököltek. Olyan ártatlanul és törődően nézett le rám, hogy a szívem megtelt melegséggel. Elvesztem a tekintetében, és ha lehetett volna, akkor örökre így maradtam volna vele.

  - Mi az? - kérdezte semlegesen, miközben jobban magához szorított - Biztos nem fázol? Odaadhatom a kabátomat. Vagy szétnyitom, és megölelhetsz.

  - Azt...szívesen megcsinálnám - néztem rá zavartan.

Tobio ekkor elhúzódott tőlem, majd szétnyitotta a kabátját, én pedig becsúsztattam a kezemet a karja alatt, majd a hátánál magamhoz öleltem őt, miközben a fejemet a mellkasába nyomtam. Ő ekkor összehúzta a kabátját, így szinte teljesen eltakart engem. Tobionak igaza volt, így sokkal melegebb és kellemesebb az egész. Sokkal jobban érzem így magamat, és teljes testből érezhetem a barátom közelségét.

  - Így tényleg jobb - szóltam egy halovány mosoly mellett.

  - Akkor jó - tette vissza az állát a fejem búbjára.

  - Tobio, kérdezhetek valamit?

  - Persze.

  - Nagyon béna voltam az előbb? - kérdeztem rettentően kínosan, és a csókra utaltam. 

  - N...ne kérdezz ilyet - szólt zavartan - N...nem voltál az. És...én? - halkult el.

  - Nem voltál - suttogtam zavartan. 

  - Akkor adhatok még egyet? - nyelt aprót, mire éreztem, hogy a szívem hevesen kezd el kalapálni.

Aprót bólintottam, majd felnéztem az arcára, és ő abban a pillanatban közelebb hajolt, majd egy nagyon apró puszit adott a számra, ezt követően miniméterere elhajolt, és éreztem ahogy ajkai súrolják az enyémeket. Ezt követően közelebb hajolt, és egy újabb puszit kaptam tőle, mely után ismét nagyon picit elhajolt, majd ismét vissza. Ám ezúttal nem húzta el az ajkát. Hosszadalmasabb ideig tartotta ajkait az enyémeken, míg végül nyelvét is hozzácsatlakoztatta a csókhoz. A gyomrom ismét megremegett, és újra átszántotta a testemet az a rettentően kellemes érzés, ami az első csókunknál. Szeretném tudni, hogy miképp képes arra, hogy ennyire elvarázsoljon engem. Tényleg ennyire nagyon szerelmes lennék?