Taníts |Kageyama × Reader - Befejezett|

| tizennyolcadik fejezet |

Ahogy az utolsó előtti óráról kicsengettek, Tobio elment Suga-sanékhoz, én pedig telefonozva léptem ki az osztályteremből. Felszerettem volna hívni apát, hogy mi lenne, ha ma rendelnénk kaját, amikor valakik megállítottak. Egy lány volt és egy felsőbb éves fiú. Egyiküket se ismertem, éppen ezért előttem meg, hogy elálltak az utamat.

  - Segítetek? - néztem rájuk érdeklődve.

  - Te vagy [Teljes Név]? - kérdezte a lány, miközben durrantott egyet a rágójával.

  - Igen - válaszoltam.

  - Na látod, mondtam, hogy ő az a kis lotyó - mutatott rám a barna hajó lány, én pedig köpni-nyelni nem tudtam. Egyáltalán kik ők?

  - Bocs, de nem érek rá. Dolgom van - szóltam, hogy ezzel majd lerázom őket, azonban nem volt szerencsém.

A srác elkapta a karomat, visszarántott, majd a falnak lökött. Fájdalmasan nyikkantam fel, és nem értettem a helyzetet.

  - Miattad rúgták ki Mako-chant! - kezdett el rinyálni a barna hajú lány.

  - Miattam? - szóltam hüledezve - Makoto-san rámászott a barátomra, megfenyegette, és zaklatott!

  - Hana máshogy mesélte ezt nekünk, kislány - túrt fekete hajába a felsőbb éves fiú - Miattad másik suliba kellett mennie.

  - De nem az én hibám volt! - védtem magamat továbbra is.

  - Oh, dehogynem! Az egész a te hibád, te jelentéktelen kis senki! Miattad elment a legjobb barátnőm, és ez nem fogom szó nélkül hagyni!

  - Készülj fel, mert mostantól nem lesz nyugtod - lépett közelebb a srác, majd megszorította a karomat.

  - Na jó, engedj el! - szóltam rá, és próbáltam kirántani a karomat a szorításából.

  - Miért ha nem, akkor mi lesz? Üres a folyosó, senki se véd meg. A drága kis barátod se - röhögött ki a fiú.

  - Azt mondtam, hogy engedj el! - tapostam a lábára, mire ő fájdalmasan szisszentet fel.

  - Te kis! - szólt idegesen, majd felém lendítette a kezét, ám mielőtt célba érhetett volna, valaki megakadályozta.

  - Hallottam mindent. Makoto-san nagyon súlyos tettek miatt lett elbocsájtva az iskolából, aminek bizonyítéka is van. És hallottam, hogy mit mondtatok. Először és utoljára szólok nektek. Ha még egyszer meglátom, hogy [Név] közelében vagytok, vagy bármi hasonló, akkor ti is repültök az intézményből. Világos voltam? - szólt mérgesen Takeda-sensei.

A két felsőbb évesnek már nem volt akkora a szája, mint az előbb és hamar le is léceltek.

  - Köszönöm, annyira, de annyira köszönöm - néztem hálásan a tanárunkra.

  - Most először csinálták ezt veled ketten?

  - Igen, de szerencsére jött maga.

  - Szólok az osztályfőnöküknek, hogy beszéljen velük. Remélem többet nem zargatnak majd - nézett rám aggódva.

  - Én is - szóltam halkabban.

  - Minden rendben?

  - Azt mondták, hogy minden az én hibám. És ha igazuk van? - csuklott el a hangom.

  - Makoto-san zaklatott, és piszkált téged. Te nem vagy hibás, [Név]. Ne aggódj, te nem tehetsz semmiről. Próbáld meg szépen lassan feldolgozni a történteket és a barátaiddal lenni. Az sokat segít.