Taníts |Kageyama × Reader - Befejezett|

| tizenkilencedik fejezet |

Apa beleegyezett abba, hogy elmenjünk enni egyet. Jól esett vele eltölteni egy kis időt, hogy őszinte legyek Mostanában neki, és nekem is összejött minden, így eléggé nagy megkönnyebbülés volt, hogy együtt ehettünk így egy fárasztó nap után. Mind a ketten elmeséltük a másiknak a napunkat, és kibeszéltük azt. Tanácsot adtunk a másiknak, közösen megbeszéltük a dolgokat. És ez kellett nekem, ezután a fárasztó nap után. Az apukám, akivel megbeszélhetem a dolgaimat, és ő is a sajátjait velem. Én adtam pár tanácsot apának a munkahelyi dolgokhoz, valamint arra, hogy vajon miért ért véget a volt osztálytársa minden kapcsolata. Ő pedig ellátott tanáccsal a zaklatókat, valamint Tobiot illetően. Tobiot jobban kiveséztük, hiszen ő fontosabb volt, mint a két felsőbb éves, akik elkaptak a folyosón.

  - Így mindenek után, tényleg azt tudom csak mondani, hogy beszéld meg vele, hiszen ő csak jót akart neked. Bár mikor akart rosszat neked? - mosolygott apa kedvesen.

  - Ez igaz - szóltam halkabban - Csak félek, hogy elveszítem őt. Mert abba belepusztulnék...

  - Szeret téged. Nem fogod elveszíteni - simogatta meg a kezemet az asztalon - Fiatalok vagytok, és megesik az ilyen. Bár a felnőtteknél is. Te pedig egy nagyon is pozitív ember vagy, szóval azonnal hessegesd el azt a szomorú arckifejezést magadról.

  - Nem tudom, apu - néztem apukám barna szemeibe - Rossz, hogy így váltunk el, és hiányzik. Megakarom őt ölelni.

  - Holnap megölelheted. Hidd el nekem.

  - Biztos? És ha nem beszél velem majd? Vagy ma sem?

  - Mikor végeznek az edzéssel?

  - Öt vagy hat órakor.

  - Utána hívd majd fel, és mondd el, hogy miképp érzel.

  - Jó - bólintottam aprót.

Apával még egy órát voltunk a kajáldában, és miután kijöttünk, már negyed hat volt. Úgy döntöttem, hogy megkockáztatom a dolgot, és elkezdtem a kocsiban tárcsázni a barátomat. Sokáig csörgött, és amikor már leakartam tenni, ő felvette.

  - Szia [Név]! - kiabált a telefonba Tanaka.

  - Tanaka? - szeppentem meg - Tobio merre van?

  - Éppen öltözik, szeretnél róla egy képet? - nevetett a fiú.

  - Nem, köszönöm - mosolyodtam el halványan - Tudnád nekem adni egy kicsit?

  - Persze-persze - nevetett - Kageyama, keres az asszony.

  - Mi? - nevettem el magamat halkan.

  - Igen? - szólt bele barátom a telefonba hirtelen.

  - Szia Tobio.

  - Miért hívtál? - kérdezte, és hallottam, hogy közben öltözik.

  - Csak elszerettem volna mondani, hogy sajnálom a mait, és szeretlek - szóltam gombóccal a torkomban.

  - Én is bocs - motyogta zavartan - És én is téged - motyogta még zavartabban. 

  - Holnap reggel megyünk együtt iskolába?

  - Korábban bekel mennem, reggeli edzésem miatt.

  - Oh, akkor mindegy. És délután elmegyünk együtt haza?

  - Edzésem lesz, ugyanaddig, mint ma.

  - És...utána esetleg elmegyünk kicsit sétálni? Vagy átmehetek? - kérdeztem halkabban.

  - Hinatahoz megyek Suga-sannal gyakorolni a jeleket.

  - Edzés után rögtön?

  - Igen - sóhajtott.