Taníts |Kageyama × Reader - Befejezett|

| huszonkettedik fejezet |

Másnap reggel, hosszú idő után, végre valahára, Tobioval mehettem az iskolába. Csütörtök volt, és végre nem volt edzése délután, se reggel.
  Amint megláttam Tobiot a kapuban, szinte a nyakába ugrottam. Ő egyből magához szorított, és egy puszit adott a fejemre.

  - Jó reggelt - szólt álmos hangon.

  - Neked is! - köszöntem életvidám hangon.

  - Úgy hallom, hogy jó kedves van - suttogta, miközben enyhített a szorításon.

  - Valami olyasmi - mosolyogtam rá, majd közelebb hajolva egy puszit leheltem az ajkaira.

  - Van ennek valami oka? - ásított nagyot, miközben megvakarta a fejét.

  - Végre veled mehetek suliba - válaszoltam mosolyogva, majd elindultam az iskola irányába.

  - És ez ekkora boldogságot okoz? - kérdezett rá.

  - Számomra igen - szóltam őszintén, majd óvatosan összekulcsoltam a kezemet az övével.

Tobio csak meglepetten nézett rám, majd végül egy sóhajtással reagálta le az egészet.
  Az iskolába menet nem igen beszéltünk egymással, inkább élveztük a csöndet. Hamar odaértünk, majd ezt követően az osztályterem felé mentünk. Útközben Hinataval futottunk össze, aki nagy mosoly mellett köszöntött minket.

  - Úgy várom már a délutánt! - mosolygott ezer wattos mosollyal.

  - Mi lesz délután? - érdeklődtem.

  - Egy negyed órás megbeszélés a hétvége miatt - magyarázta Tobio.

  - Mit csináltok hétvégén? Gyakoroltok?

  - Szerintem igen, vagyis csak arra tudok gondolni - sóhajtott Tobio.

  - És Hinata ennek örül annyira? - néztem a narancssárga hajú fiúra.

  - Nem-nem - vigyorgott a fiú - Elcsíptem egy beszélgetést, és most nem tudom nem mosolyogni!

  - Beszélgetést? - vontam fel a szemöldökömet.

  - Igen, igen! - bólogatott - A hétvégével kapcsolatban.

  - És mi az? - kérdezett rá Tobio.

  - Nem mondom el! - dugta ki a nyelvét Hinata - Majd délután megtudjátok!

  - Én is? - mutattam magamra.

  - Igen, és Yachi-san és Kiyoko-san is! - vigyorgott ezerrel az alacsonyabb fiú.

  - Nem értem, hogy nekem mi közöm ehhez az egészhez. Hitokaékat még megértem - néztem rá értetlenül.

  - Majd kiderül iskola után! - vigyorgott - Áhh, olyan izgatott vagyok! Legyen már vége az iskolának! - rohangált körbe-körbe Hinata, miközben a kezei a magasban voltak.

  - Neki meg mi baja? - jelent meg mellettünk Tsukishima. 

  - Nem tudom - vont vállat Tobio.

  - Hinata, mi ez a boldogság? - érdeklődött Yamaguchi.

  - Majd megtudjátok! - válaszolta nekik is ugyanazt, mint nekünk.

  - Hah? Miről beszélsz? - nézett rá furcsán a szemüveges fiú.

  - Boldogságról, nevetésről és örömről! - ugrándozott Hinata, ami eléggé megmelengette a szívemet, hiszen nagyon édes volt.

  - [Néééééév]! - húzta el a nevemet egy ismerős hang és a következő pillanatban a hang tulajdonosa a hátamra ugrott, melytől konkrétan előretanyáztam, és elterültem a folyosó közepén.