Taníts |Kageyama × Reader - Befejezett|

| tizenharmadik fejezet |

Tobioval egy bő fél órát voltunk a tornateremben és emiatt lekéstük az órát, de egyikünk se bánta. Tudtuk jól, hogy valószínűleg leszídnak minket emiatt, de abban a pillanatban nem tudott érdekelni.
  Tobio ott volt velem és megvigasztalt. Nem kellett beszélni, nekem éppen elég volt az, hogy ott volt mellettem, és tartotta bennem a lelket. Valamint bebizonyította, hogy Makoto-sannak nem volt igaza egyetlen egy szava sem, és ő tényleg szeret engem. Még ha nem is mutatja ki a nap minden percében és nem mondja el, én tudom. Hiszen nem kell mindig kimutatni ahhoz, hogy tényleg érezzük. Elég egy apró gesztus, egy apró cselekedet, hogy tudjuk, fontosak vagyunk a másiknak. Tobio pedig értett az ilyesfajta gesztusokhoz, amivel rettentően megtudta dobogtatni a szívemet.

Az órára már nem mentünk vissza, és miután kicsöngettek, elnézést kértünk a tanártól, ő pedig tudva, hogy milyen helyzet alakult ki nemrég, megértően elmondta, hogy most az egyszer nem ír be minket hiányzónak. Hálásak voltunk neki és azért is, mert átérezte a helyzetünket. Még abban a szünetben megkeresett minket Noya és Tanaka, akiknek elmondtuk, hogy mi történt. Rajtuk eléggé látszott, hogy örültek amiért kirúgták Makoto-sant. Mi is örültünk neki, ők azonban jobban kimutatták. És volt még egy dolog, ami nem hagyott nyugodni. Mégis ki volt az, aki levideózott minket, ezzel bizonyítékot mutatva az igazgatónak? Erre próbáltunk rájönni szinte egész nap és hiába kérdezgettük Mirako-senseit, ő nem mondta el, mert állítása szerint ő nem látta a férfit.

Nap végére már szinte mindenki a csapatból azon gondolkodott, hogy vajon ki lehetett az a férfi. Iskola után elmentem a fiúkkal edzésre, és amíg ők öltöztek, én mentem Hitokaval és Kiyoko-sannal a terembe. Egy negyed óra múlva jöttek a fiúk is, valamint megérkezett Ukai-san is.

  - Szép napot - köszöntem a szőke hajú férfinak.

  - Na, minden rendben van akkor? - mosolygott le rám, mire kérdően néztem fel rá.

  - Ezt, hogy érti? - kérdeztem vissza.

  - Maga honnan tudja, hogy mi történt? - kérdezte Yamaguchi megszeppenve.

Elgondolkodtam, majd elkerekedett szemekkel néztem Ukai-anra.

  - Maga volt? - kérdeztem hirtelen.

  - Ki más lenne? - nevette el magát, mire a többiek is felkapták a fejüket, és az edző felé néztek.

  - Mégis hogyan? - pislogott Daichi.

  - Amikor pár napja jöttem hozzátok, akkor láttam, hogy az a szőke hajú lány visszarántja [Név]-et, és észrevétlenül előkaptam a telefonom, levideóztam és szerencsére mind hallatszott, amit mondott. Előbb nem tudtam jönni, de ma betudtam menni az igazgatóhoz és megmutatni neki - mosolygott ránk.

  - Én annyira... - kezdtem bele - Annyira, de annyira hálás vagyok! - néztem rá hálásan.

  - Ugyan, természetes, hogy segítek - mosolygott rám - Nem érdemelsz ilyen bánásmódot. Bár az a lány nagyon furcsa. Biztos, hogy van némi probléma a fejében.

  - Hát az biztos - gondolkodtam el.

  - De a lényeg, hogy már nincs itt, és nem is fog több vizet zavarni! - vigyorgott Noya, majd ezt követően megpaskolta a vállamat.

  - No, de - tapsolt kettő Ukai-san - Edzésre fel, mert nyakunkon a Nemzeti.

  - Igazából nekem lenne egy kérésem - emelte fel a kezét Tobio.

  - Mi lenne az, Kageyama? - pillantott rá Ukai-san.

  - Szeretnék kimenni az udvarra futni. Nem volt időm mostanában futni, és beszeretném pótolni a mai edzésen. Egy fél óra is elég nekem.