Taníts |Kageyama × Reader - Befejezett|

| tizedik fejezet |

A téli szünetünk szinte egy szempillantás alatt eltelt. A napok teltek, az újév pedig eljött és elég hamar véget is ért. Én otthon töltöttem apával, Tobio pedig szintén a családjával. Hitokaval voltam aznap délután, de este ő hazament, így mindenki a családjával töltötte eme ünnepet.
  Aztán, amikor új év köszöntött ránk, találkoztam a barátaimmal. A csapattal, valamint Hitokaval. Elmentünk közösen hóembert építeni, hógolyózni, és szimplán csak jól éreztük magunkat a szabadban. Se telefon, se technikai dolgok. Hiszen így volt ez rendjén. Nem minden a telefon és az internet körül forgott és mi teljesen jól megvoltunk anélkül is. Újraéltük a gyerekkorunkat, és együtt voltunk. Sokat nevettünk és számomra ez elég volt.
Aztán harmadikán mentünk legközelebb iskolába, ami egy szerdai nap volt. Hitokaval kettesben mentünk, mivel Tobio szólt, hogy reggel bekel menniük, mert Daichi valamit megszeretne velük beszélni. Nem is volt akkora baj, hiszen így nyugodtan tudtam beszélgetni barátnőmmel.

- Ma edzés után van kedved átjönni hozzám? - kérdezte mosolyogva, amint beléptünk az iskola területére.

- Persze, hogy van! - viszonoztam mosolyát - Anyukád otthon lesz?

- Ha jól tudom akkor ma nem. Viszont akkor segítesz majd nekem az új plakátokban? - kérdezte kissé zavartan.

- Persze, segítek! Együtt csinálunk egy ultramenő plakátot a fiúknak! - szóltam izgatottan.

- Köszönöm! - nézett rám hálásan, majd szorosan megölelt, én pedig viszonoztam az ölelését.

- Benézünk a tornaterembe? - kérdeztem, mire szőke hajú barátnőm bólintott egyet.

Így hát elindultunk a tornateremhez, és amint odaértünk, lekapargattuk a cipőnkről a havat, hogy ne vigyünk be mocskot a tornaterembe. Amint beléptünk, egy ismeretlen arc ütötte meg a szemünket. Egy számomra ismeretlen lány ült az egyik padon. Hosszú szőke haja volt, zöld szemei, és gyönyörű sminkje. Biztos voltam benne, hogy egy felsőbb éves lehetett csak, és nagy valószínűséggel az egyik fiú újdonsült barátnője. De nem az volt. Bárcsak az lett volna.

- Sziasztok - köszöntem a fiúknak, és Hitoka is.

Ők mindannyian visszaköszöntek, én pedig ledobtam a táskámat a pad szélére, majd köszöntem Kiyoko-sannak. Ő mosolyogva üdvözölt, majd megmutatta az edzéstervet, amit összeállított a fiúknak.

- Mikor lesz a nemzeti? - kérdeztem kíváncsian.

- Két hét múlva - nézett bele a jegyzeteibe a fekete hajú lány - Daichi szeretne addig is egy rugalmas edzéstervet. Kicsit kemény lesz, de fel kell őket készíteni.

- A Nemzetire bárki mehet nézőnek? - szólalt meg az ismeretlen lány.

- Persze - pislogott rá meglepve Kiyoko-san - Elszeretnél jönni?

- Hát hogyne! Ki nem hagynám! - vigyorgott a szőke hajú lány, miközben eléggé lányos hangon beszélt.

- [Név] - kiabált oda Hinata - Hoznál nekem és Kageyamanak italt az automatából?

- Persze, hozok! - pattant fel a mögöttem ülő lány, én pedig csak furán néztem rá. Nem neki szóltak, akkor miért állt fel?

- Tobio, mit szeretnél inni? - kérdezte idegesítő hangon a lány, én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá. Ennyire jóban lennének, hogy a keresztnevén hívja?

- Epres tejet - válaszolt a barátom.

- Nekem pe.. - kezdte volna Hinata, de a szőke hajú lány félbeszakította.

- Téged ki kérdezett? Érdekel is engem, hogy mit akarsz inni - oltotta le Hinatat egy pillanat alatt, majd magunkra hagyott.

- Ez mégis ki volt? - néztem elképedve Kiyoko-sanra.