Bosszúvágy 《Ereri》(befejezett)

24. rész

Eren szemszöge
Levihez tartottam, mivel Arminnal még reggel megbeszéltük, hogy ma lesz a napja, hogy jelentést teszek Bertholdékról.

Az utca elején már futva tettem meg a azt a pár métert ami elválasztott a fehér Ackerman háztól.

Az ajtó előtt megállva párat kopogtam, de semmi életjelet nem adott magáról az ott lakó, ezért komótosan beengedtem magam, de nem is én lennék, ha a huzat nem csapta volna ki a bejárati ajtót és vágta volna be amint beléptem. Jól kezdődik. Bezzeg a nagy zajra már Levi is előkecmergett a konyhából ami tőlem nincs tíz méterre, így ez egy rejtély marad, hogy miért nem hallotta a kopogásom.

-Szia!- köszöntem neki vidáman hátha kicsit jobb kedvre derül. Nincs sok kedvem büntetésből takarítani, mert hangosabbra sikerült a belépőm a kelleténél.

-Hello- forgatta meg a szemét és ment vissza a konyhába. Ezt pedig elkönyveltem magamban egy fél sikernek.

-Megtudhatnám, hogy mégis miért törted ki a bejárati ajtómat?- nézett rám a konyhapultnak dőlve keresztebe tett kézzel amint beléptem a helyiségbe. Már érzem is, hogy a homokos gondolatok nem fognak egy hamar békén hagyni, főleg az atléta felső miatt.

-Bocsi csak tudod a huzat- kezdtem el játszadozni az asztalterítő sarkával zavartságomat leplezve ahogy helyet foglaltam.

-Akkor máshogy mondom. Miért is jöttél igazából?- vezette rám unott tekintetét. Bár örülnék ha valamilyen pozitív érzelmet is láthatnék a szemeiben.

-Jelenteni valóm van- nagyon jó. Eddig eljutottam. Most már csak el kell mondanom, hogy mi az ábra.

-Rendben- sóhajtott fel. Látszott szegényen, hogy mennyire nincs kedve meghallgatni a mondani valóm, de biztos nem küldene el mondván, hogy kötelessége meghallgatni az újabb információkat. Én meg lusta vagyok még egyszer átgyalogolni.

-Valószínűleg van két áruló közöttünk- és kimondtam, viszont Levi arcán még mindig ugyan az a tekintet volt megtalálható. Talán mégis elmondta neki már Marco? Mert akkor feleslegesen jöttem és zavartam meg.

-Bott elmondta, igaz?- kérdeztem rá, mire csak egy kicsit is, de meglepettebb lett az arckifejezése. Lehet mégse tudta...

-Mi köze van ehhez neki?- jött közelebb és ült le a mellettem levő székre. Így már tényleg rá kellett néznem.

-Igazából ő az aki mondta nekem meg Arminnak, hogy vannak árulók.

-Akkor majd vele is beszélek. Inkább térjünk a lényegre. Kik is ezek a személyek?- így belegondolva tényleg jó ötlet bemártani a barátaimat? Ki tudja mi fog történni velük, de az a baj ha nem szólok akkor biztos keresztbe fognak tenni és talán több embert ölnek meg, mint régen.

-Reiner és Berthold- jelentettem ki a falat nézve. Inkább Arminnak kellett volna jönnie. Ő biztos könnyebben elmondta volna.

-Akkor kiiktatjuk őket, bár még a módszereket ki kéne választani, de az még ráér- rántotta meg a vállát. Kiiktatni? Nem engedhetem, hogy Bertholdék miattam legyenek bajba. Ha pedig kitudódik, hogy én adtam fel őket még meg is keresnének. Bár most már késő bánat.

-Nem, azt biztos nem- elvégre nyilván van valami magyarázatuk. Lehet hogy őket is megfenyegették. Vagy talán Marco félrehallott egy-két szót. Az sem lehetetlen, hogy egy másik csapat tagjai és éppen akkor kaptak egy üzenetet, de nem akarták, hogy mások is tudomást szerezzenek róla. Mármint miért érné meg nekik megrontani a barátságukat a többiekkel? Ennek így nincs értelme.

Hirtelen pedig egy nagy csattanást éreztem az arcomon ezzel kirántva a gondolataimból.

-Ezt meg mégis miért kellett?- néztem rá Levire értetlenül miközben a kezemet tapasztottam az ütés helyére.

-Nagyon elbambultál és nem figyeltél- rántott vállat. Tudod mikor rángassad magad mikor majd' lerohad a fél arcom. Lettem egy icipicit ideges. Kellett neked ekkorát ütni. Nem ám talált volna egy egyszerűbb módszert ami nem fáj ennyire. Épp most mártottam be a barátaimat, erre meg még egy köszönömöt se kaptam.

Vajon mennyire bánnám meg, ha viszonoznám a cselekedetét? Mi lehet a legrosszabb kimenetel? A, laposra ver. B, feltakaríttatja velem az egész utcát. Az 'A' még úgy ahogy elmegy, meg igazából vissza is tudnék ütni, bár kissé feltűnő lenne, ha pár mozdulattal a padlóra küldeném. A 'B'-t pedig semmiképpen se vállalnám be.

-Nem éri meg- ennyire lelehetett olvasni az arcomról a gondolataimat? Ezen még dolgozni kell. Nem is értem ő hogyan tud egész nap semmitmondó fejet vágni. Pedig edzések közben jól ment a színészkedés.

-Most, hogy lenyugodtál szerintem folytathatjuk is ott ahol abbahagytuk- dőlt hátra a székében - Szóval azt állítod Braun és Hoover árulók. Ez érthető. Sokszor van ilyen. Majd valamit kitalálunk Smithékkel- rántotta ismét meg a vállát. Biztos idegrángása van.

-Csak ennyi lett volna. Akkor én mennék is- és már álltam fel az asztaltól, de utánakapott a karomnak és visszarántott erőteljesen a székbe. Csak egy kicsit gyengédebben. Légyszi. Annyi sérülést szenvedek el itt egy óra alatt, mint amennyit általában egy hónap lefolyása közben szoktam.

-Még nem fejeztük be. Lenne it még egy dolog amiről meghallgatnék tőled egy pár mondatot- rosszat sejtek, és nem csak a körülötte levő sötét aurának köszönhetően, hanem az egyre erősödő szorítása miatt is. Eléggé másfele járhat, ha elfelejtett elengedni.

-Miről?- próbáltam meg ujjait lefejteni, de lehetetlen küldetésnek bizonyult, így inkább csak beletörődtem. Biztosan megfog látszani.

-A húgomról- legalább már egy kicsit jobbnak látszik a kapcsolatuk. Gyenge vígasz.

-Hogy van?- próbáltam egy kicsit húzni az időt, hogy minél később kelljen a lényegre térni.

- Szerinted azok után, hogy a kis kifogásod miatt nálam sírta ki magát mégis hogy' lehet?- lett ismét egyre idegesebb tekintete ami szinte lyukat égetett belém. Ez az Jeager, ezt is elrontottad.

-Nem jól- húztam a számat és már vártam a következő pofont, miszerint mekkora paraszt vagyok, de nem érkezett.

-Nem foglak megütni még egyszer. Elég annyi, ha elmondod a szakítás miértjét- biztos Mikasa ígértette meg vele, hogy ne tegyen semmi ilyesmit. Ezt majd meghálálom neki. Viszont most meg el kéne magyarázni valamennyit a gondolataimból annak a személynek akiről még tegnap előtt Arminnak "áradoztam". Jó vég kimenetel.

-Igazából már az elején azért mentem bele, mert hátha sikerül megszeretnem. Mármint szerelemmel, de ez nem nagyon sikerült. Szóval elég régóta próbáltam kitalálni, hogy hogyan tovább és ez lett a legegyszerűbb megoldás- fejeztem be a válaszom és ismét felfigyeltem a szorítása által okozott fájdalomra- Levi - néztem rá segélykérően, de nem vette a lapot. Bezzeg máskor meg már két lépéssel előttem jár.

-Bocsánat- kapta el a kezét, én pedig csak egy pillantás erejéig néztem rá a csuklóm felett maradt pirosas nyomokra, amik nem éppen néztek ki a legjobban- ennyi?- értette a pár összeszedetlen mondatomra. Valószínűleg többet várt.

-Igen- kerestem a tekintetét ami legtöbbször, ha beszélgettünk rajtam szokott pihenni, de most lehetetlenség lett volna szemkontaktust kialakítani vele. Milyen édes, hogy nem mer a szemembe nézni. Ezeket jobb lesz ignorálni azt hiszem...

-Akkor én mennék, ha csak nincs több mondanivalód- próbáltam lelépni a feszélyezett hangulatú házból. Ami valljuk be nem valami illedelmesen sikerült.

-Menj csak - válaszolt halkan amit épp hogy meghallottam.