Bosszúvágy 《Ereri》(befejezett)

19. rész

Levi szemszöge 
Reggel telefoncsörgésre keltem. Amint felvettem egy ideges hangú Mikasara lettem figyelmes.

-Levi Ackerman! Megmagyaráznád, hogy mégis miért állnak az utcán ketten pisztolyt fogva a lakásunkra?- ezt nem hiszem el. Nem elég, hogy tegnap belőtték az ablakaimat, most meg ez.

-Biztos Dokék. Indulok hozzátok, addig csak húzzátok be a függönyöket vagy mit tudom én. A lényeg, hogy ne lássanak be és ne tudják, hogy merre vagytok az épületben- öltöztem fel olyan gyorsan amennyire csak tudtam. Magamhoz vettem az egyik pisztolyt amit a komódon hagytam egy pár tölténnyel még tegnap, hátha lesz egy nem várt vendégem.

Nile nem tudom mit tervezel, de ezt nagyon megfogod bánni! Nem elég, hogy Hanjiékat, utánuk Petráékat, de most már Erenéket is belekevertem ebbe a hülyeségbe? Mit akarhat még ezen felül?
Az utcájuk végén már látni lehetett a két feketébe öltözött alakot - akiket leginkább rajzfilmbeli bank rablókhoz tudnék hasolnítani-, bár még életemben nem találkoztam velük. Lehet újoncokat használt Dok. Minden esetre is ez biztos, hogy nem az ő napjuk lesz.

Lassan már majdnem lopakodva mentem a házuk felé, hogy észre ne vegyenek. Majd hirtelen két lövést hallottam a bejárati ajtó felől, és meg is rogyott a két ellenfél. Ezt nem hiszem el... Mégis honnan volt Mikasanak fegyvere? Tudtommal megutálta őket egy életre az incidensem óta. Viszont Eren alakjára lettem figyelmes ahogy kitrappol a házból feltehetőleg az idegessége miatt.

-Jeager!- kiáltottam felé, és ahogy közeledtem, már rám is szegezte az egyik sérült a pisztolyát.

-A helyedben nem tenném- céloztam a földre lerogyott fiú fejére, szinte már a koponyájához nyomtam a fegyver csövét, míg a ravaszra csúsztattam az ujjam.

-Hagyd- állított meg a zöldszemű mellém lépve.

-Fogd az egyiket és vigyük be a lakásba őket egy kis kihallgatásra- s már fel is kaptam a sántítót a földről, miközben fegyverem a fejére szegezve hagytam csak a hatás kedvéért, mint Eren. Várjunk csak... Mióta van neki fegyvere? Még egy probléma... Bár most nem a legrosszabb hogy van nála valamilyen fegyver.

Mikasa pedig már ki is tárta az ajtót amint a tornáchoz értünk, hogy beférjünk.

-Hozz a nappaliba két széket- utasítottam húgom-Jeager veled meg majd beszédem lesz- néztem a fiúra aki a pillantásomba beleremegett miközben az említett helyiségbe vonszoltuk be a túszokat vagy miket.

-Itt vannak. Én átugrok addig Arminhoz megnézni, hogy ott mi a helyzet. Majd jövök- rakta le elénk az ülőalkalmatosságokat és már itt sem volt. Míg én csak gyorsan lelöktem a székre a kétajtósszekrény nagyságú kopasz fiút - ,mert a kanapé túl kényelmes lett volna nekik- , Eren a szőkével csak simán elfoglaltatta a helyét. Végső simításként pedig újból a fejükre szegeztük a pisztolyainkat immár kibiztosítva, bár simán elmenekülhetnének, de a félemük a haláltól ilyenkor felül kerekedik a józan eszükön. Legalábbis eddig nem volt kivétel.

-Neveket!- hallattam rideg hangomat, mire kicsit megugrott a két fogoly.

-Mitabi Jarnach!-felelte az emberem, mintha csak katonai kiképzésen lennének. Végig nézve rajta nem éppen gondoltam volna, hogy ilyen beszari lehet ez az alak, már ha a fejét nézem se. Túlbecsültem Dokot.

-Ian Dietrich!- kaptuk a választ Eren túszától.

-Ki a főnökötök?- hajoltam fenyegetően közel az előbb bemutatkozott Mitabihoz, aki egyre csak próbált hátrébb hajolni. Biztos nagyon ijesztő lehetek...

-Floch Forster- makogta a kopasz és én már egyenesedtem is vissza állásba. Nem ártana néha fogat mosni.
Ezen a ponton már nem is bírtam meglepődni. Floch? Hát persze. Mindig is gyűlölt.