Bosszúvágy 《Ereri》(befejezett)

16. rész

Eren szemszöge
Reggel Armin és Levi hangjára keltem, míg lassan kinyitottam a szemeimet ők tovább folytatták a beszélgetést nem felfigyelve ébredésemre.

-Ez hogy' sikerült?- mutatott Hadnagy a szoba közepén levő számomra ismeretlen eredetű foltra. Bár a kinézete alapján jobb is, ha nem tudom.

-Conny rosszul lett- nézte a padlót zavarában a kisbarátom, és már nagyjából értettem is a helyzetet.

-Hol van most Springer?- tette fel újabb kérdését az Ackerman halántékát maszírozva, ezzel is nyugtatva saját magát. Esküszöm olyan mintha itt se lennék.

-A mosdóban- válaszolt a szőke, s mire fel, vagy inkább lenézhetett volna Levire, már itt sem volt.

-Conny Springer azonnal gyere elő és takarítsd fel a mocskot a padlóról! Kellett neked lerészegedni!- lettünk figyelmesek kiabálására a folyósóról, ezzel is felverve az összes alvót.

-Oh. Jó reggelt, Eren- mosolygott rám Armin amint észrevett, ignorálva a tényt, hogy a Hadnagyot jobban érdekelte a tisztaság, mint barátunk egészsége. Még akkor is, ha a rosszulléte csak az alkohol miatt volt.

-Reggelt- ültem fel az ágyamban holt fáradtan. Azért mégis szívesebben keltem volna madárcsicsergésre vagy mit tudom én mire, mint erre.

-Bocsi az előbbiért- kezdett magyarázkodni Arlert, de csak leintettem, mivel megértettem az egészet és az energiámat se akartam kora reggel pazarolni feleslegesen. Bár ez elég bunkón hangzott...

-Amúgy hány óra?- indultam el a táskámhoz pár ruháért.

-Mindjárt hét lesz- álldogált még mindig a szoba közepén nem tudva, hogy mozdulhat- e vagy sem, nehogy az ő fejét is leüvöltsék.

-Remek- sóhajtottam fel. Ilyenkor még aludni szoktam.

Amint átcseréltem a pizsamám, már mentem is megnézni, hogy mi van Mikasaval. Tegnap egy igazi érzelmi hullámvasúton ment végig és meg se tudtam nyugtatni. Hogy lehetek ilyen hasztalan, hogy még a barátnőmet se bírtam megvígasztalni? Egy vicc ez az egész...

-Mika, fent vagy?- kopogtam be a hálószoba ajtaján, mire egy halk igent kaptam válaszul.

-Jó reggelt!- termettem mellette és már meg is öleltem.

-Neked is- bújt hozzám mégjobban, mint egy kiscica.

-Jobban vagy?- érdeklődtem a lelkiállapota felől. Azért mégse szeretném, hogy szomorú legyen pont miattam, viszont nem tudom meddig sikerül elhúznom ezt a kapcsolatot, bár remélem nem sokáig. Egyre jobb képet alkotok magamról.

-Miért?- nézett fel rám kíváncsian. Ezek szerint nem emlékszik, vagy csak tesztel. Imádkozom, hogy az első legyen a teli találat, bár amekkora szerencsém szokott lenni nem számítok sok mindenre és remélem egy kis füllentésbe nem halok bele.

-Egy kicsit kiütött a pia- bingó! Nem leszek leszidva, mert hazudtam!

-Ugye nem csináltam semmi hülyeséget?- hadarta el a kérdését, de vajon mennyire fogom megjárni, hogy kihagyom a legfontosabb részleteket?

-Dehogy is- legyintettem, és egy szúrós szempárra lettem figyelmes, ami minket sasolt az ajtóból.

-Mostmár kérném vissza a szobám- lépett beljebb Levi karba tett kézzel. Látszólag már nagyon unta a várakozást, hogy visszakaphassa a neki osztott helyiséget. Mikasa pedig egy két szép szóval távozott is engem itt hagyva.

-Esetleg neked külön kérvényt nyújtsak be?- lett egyre idegesebb ma már nem tudom hányadszorra, pedig csak fél órája keltem. Ki tudja mit le nem rendezett amíg aludtam, és a Connys ügynél még meg is értem, hogy felhúzta magát, de most elvileg semmit se tettem, bár lehet rosszul tudom.

-Jeager!- vezette rám félelmetes tekintetét és én már ott se voltam. Nevetséges, hogy egy törpétől befossak, én a nagy gyilkos segédje, de mégis valami tekintélyt parancsoló van ebben a kisnövésű gyerekben.

Nagyjából egy fél óra múlva a Hanji és Isabel által készített rántottát ettük reggelire.

-Széthasad a fejem- ismételte meg vagy hatodjára Jean. Az ő példáját követve Conny, Sasha és Berthold is megosztották velünk ugyanezt az információt. Mit ne mondjak nagyon örültünk neki.

-Kellett annyit innontok- sóhajtott fel Ymir, de rajta is látszott, hogy mindjárt leszédül a székről. Pedig ő általában bírni szokta az alkoholt.

-Igaza van- jelentette ki a melletem ülő Mikasa.

-Mondja az aki lelépett a hercegével- motyogta Jean, de mindenki hallotta. Ezt még gyakorolni kell Lópofa!
Bár szegényt az ilyen esetekben meg tudom sajnálni. Ő biztos gondját viselné Mikának, de mégse passzolhatom csak úgy át a barátnőm.

-Van még valakinek rántottája?- váltott hirtelen témát Sasha. Nem értem hogyan bírja megenni. Azt meg méginkább, hogy ezt hogyan lehet elrontani, mert még én is megtudom csinálni.

Mindenki aki a Hanji által készített ételt kapta már nyújtotta is neki a tányérján szinte sértetlen tojást, köztük én is.

-Sziasztok!- köszöntek az érkezők, ezzel mindenki tekintetét magukra csalva.

-Végre idértetek- nézett Petráék felé Erwin és már helyet is foglaltak az új vendégek az asztaluknál, ami a miénk mellett volt nagyjából öt- tíz méterre kint a kertben, mivel bent nem fértünk volna el.

-Hát halljátok ez tényleg nem a legjobb- szólalt meg Sasha, aki szinte mindent megeszik, és ebbe beletartoznak néha a lejárt ételelek is. Hihetetlen...

-Most mi van?- nézett felénk a kis éhenkórász nem értve a szituációt, hogy miért figyelte mindenki a lányttágra nyílt szemekkel.

-Semmi- néztünk el egyszerre a srácokkal.

Nekem pedig pont megakadt a szememem Farlanék asztalánál, de ha még csak ennyi lenne. Odanézve, azt láttam, hogy a Hadnagyot ölelgeti Isabel, amit Levi csak ignorál. Még egy rossz szót se kapott a lány, nemhogy tockost. Az Isten se tudja miért pedig csak egy dologra tudtam gondolni. Miért pont ő tarhatja a karjaiban?
Ez megint valami serdülőkori mellékhatás lehet? Miért érzem magam egy kicsit szomorúnak ahogy őket látom? Lehet csak azért, mert Mikasa jut eszembe róla és a szerencsétlenségem, de ez akkor se normális.

-Eren, mit nézel?- szakított ki a bambulásomból Mikasa. Nem is vettem észre, hogy ennyire elidőztem rajtuk.

-Nem fontos- és egyszer még visszapillantottam, de eléggé megbántam, mivel egy furcsán mérlegelő, összehúzott szemöldökű Levivel találkozott a tekintetem. Nem lehet igaz, hogy észrevette. Ez nagyon gáz. Amint elkaptam róla szemem hirtelen rózsaszínesebb árnyalatot vett fel a fejem. Még jobb. Komolyan valaki magyarázza már el mi van velem. Tudtommal nem egy tizenkét éves kislány vagyok az Isten szerelmére is!

-Jól vagy? Picit piros a fejed- szól hozzám Armin és újra a társaságra figyelek, minek pár tagja próbálta megérteni a helyzetet, bár aki az előzményekre nem figyelt, az csak jót derült rajtam és szomszédjától kérdezgette, hogy mit kell nézni, mert semmit se ért.

-Persze, csak kicsit melegem van. Azt hiszem bemegyek. Mindjárt jövök- válaszra se várva felpattantam az asztaltól és futottam be a házba, azon belül is a fürdőbe.

Amint beértem a helyiségbe magamra zártam az ajtót. Mosdókagyló fölé hajolva megmostam az arcom egy kis hideg vízzel, ami szinte semmit se segített.

A tükörbe nézve megláttam magam. - Milyen meglepő.- Egy tizenhat éves, helyes, magas, barna hajú fiút, aki elpirultan vár, hogy most mi lesz. Lehet el se kellet volna jönnöm az asztaltól, vagy egyáltalán az egész kis kiruccanásra.

Most biztos ráijesztettem Mikasara, de kimondhatatlanul zavarban éreztem magam és ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak. Ha már lehet azt megoldásnak nevezni, hogy elszaladok mindenkit kérdések közepedte hagyva. Bár szerintem csak Armint és a barátnőmet érdekelte igazán, hogy mi is van velem, de ez csak egy kis részlet.
Egyszerűen nem értem magam. Mi az Istenért pirultam el, ha rámnézett, mikor kapcsolatban vagyok egy lánnyal, és nem mellesleg a vörösödésem oka Mikasa báttyja, aki mellesleg fiú. Ennél jobb szituációt el se lehetne képzelni.