Bosszúvágy 《Ereri》(befejezett)

30. rész

Levi szemszöge
Amint Erenék bementek a nyaralóba, már indultam is az egyik fa alatt üldögélő Erwinék felé.

-Végre ideértél- pattant fel Hanji- majd mesélsz?- ugrált mellém, mire kelletlenül bólintottam. Nem éppen volt kedvem jelenetet rendezni a kérdése miatt. Úgyis idegesíteni fog az energikussága.

-Miről?- értetlenkedett Erwin miközben jót mulatott Zoe buzgóságán, míg én próbáltam nem leteremteni a lányt, hogy egy kicsit nyugodjon le.

-Nem fontos- foglaltam el a Szemöldök melletti helyet a pokrócon.
Nem szeretném egy érzékeny fiúként beállítani előttük Erent, főleg nem Smithnél. Legalább is gondolom neki is van büszkesége. Meg nem bánnám, ha csak nekem mutatná meg a gyengédebb oldalát.

-Majdnem elfelejtettem- csapta homlokon magát Pápaszemes- elintéztük amit kértél- értette Reinerék elszállítására, amihez Ilse segítségét használták amíg nem voltunk a tetthelynél. Ezt még megbeszéltem Hanjiékkal mielőtt Eren után mentem volna a garázsba. Kiszámítható volt szinte minden cselekedete, bár titkon reméltük, hogy nem húzza meg a ravaszt, de így alakult.

-Kösz, nagy segítségek vagytok- sóhajtottam fel. El sem tudom mondani, milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen barátaim vannak akikre mindig számíthatok.

-Sok dolog van amit megköszönhetnél, de ezt nem kell- rázta meg kicsit a fejét Erwin nyomatékosítva mondandójának lényegét.

-Hallottátok?- kapta hirtelen Hanji a ház felé a fejét, mire mi is elnéztünk arra, de nem éppen értettük mit kéne figyelni.

-Mit?- néztem rá kérdőn, de válasz helyett csendre intett, így már kivehető volt valamilyen kiabálás szerűség. Biztos a srácoknak vannak ismét eltérő nézeteik.

-Beleavatkozzunk?- törtem a fejem. Most tényleg nincs hangulatom a gyerekek kioktatásához. Hanji és Erwin meg nem leghatásosabbak e téren, mert túlságosan is több érzelmet mutatnak a külvilág felé, mint én.

-Ennyire azért nem nehéz a döntés- kelt fel Smith, mivel már indulna is.

-Gyere te zsémbes öregember- próbált meg felrángatni a földről Zoe ami a karom rángatásaként végződött.

-Tudod ki az öregember- gáncsoltam ki a lányt miután feltápászkodtam a földről és már indultunk is Szemöldökkel befele.

-Ez nem volt szép- ért mellénk Pápaszemes karba tett kézzel. Mit sem törődve vele nyitottam ki a kiabálástól hangos háznak az ajtaját.

-Itt meg mégis mi történt. Megint- nézett meglepődve Erwin a csapatunkra. Az egész jelenet úgy írható le, hogy a társaság nagy része körbeállta Erent és Jeant. Páran még lelkesítették is a bunyózókat, míg Armin Mikasanak próbálta elvonni a figyelmét az eseményekről, vagy éppenséggel lefogni próbálta, nehogy Kirsteint a kórházban kössön ki.

-Hanji szerintem beszélj a többiekkel- néztem volna a lányra, de máris eltűnt. Visszapillantva a tömegre pedig szemtanúja lehettem az Erent bíztató beszédének ami abból állt, hogy 'meg tudod csinálni', 'hajrá'.

-Szerintem várjuk meg amíg észrevesznek téged- indult el Erwin a kanapéhoz. Végül is majd abbahagyják a verekedést vagy, ha komolyabbra fordulnak a dolgok szétválasztjuk őket.

-Nekem mindegy- huppantam le a fotelba egy vállrándítás után.

-Szerinted mennyit kell várnunk?

-Sokat- keltem fel már is az ülőalkamatosságról, mert a zajongás nem akart szűnni. Tudod meddig leszek én hangzavarban...

-Gyere- intettem Szemöldöknek mire immel-ámmal követett nem akarva visszamenni a többiekhez.

Mi is beálltunk a nézőközönség közé pár pillanatra és hirtelen Eren Jean arcába akart még egy igen erősnek ítélhető ütést bevinni. Egy szempillantás alatt arrébb vittük egymástól a két fiút.

-Miért verekedtetek?- hallatszott rideg hangom miután szabadjára engedtem a nagyjából lenyugodott Erent akit most Hanjira bíztam.

-Mégis szerinted min?- gúnyolt ki Kistein. Cserébe egy semmitmondó tekintetet kapott.

-Akkor sem kell laposra verni a másikat- álltam ki az igazam mellett ami rendesen felbosszanthatta Jeager ellenfelét.

-Nem? Pedig rosszabbat is kaphatott volna, de csak pár pofont adtam neki a gyilkolásért- jött egy lépést közelebb amint Erwin elengedte- Egyáltalán felfogtad, hogy kik haltak meg miatta? Mert, ha nem akkor szívesen elmondom. A barátaink!- ismét félméterrel csökkentette a távolságot kettőnk között- Te pedig simán elnézted ennek a parasztnak. Sőt sírva elrohant te meg már mentél is megvigasztalni Erenke szívét- kezdett el gügyögni és közelebb lépni idegeimen táncolva. Már nem sok kell, hogy elfogyjon a türelmem.

- Vagy esetleg tett valamit ami miatt figyelmen kívül hagyod- nézett rám, mintha mindent tudna. Ökölbeszorított kezeimről pedig meglehetett állapítani, hogy még egy mondat és betelik a pohár. Bár ezt valószínűleg csak Hanjiék vették észre.

-Jól szop?- tettette kíváncsiságát. Ha még egy szót szól én esküszöm megverem. Már remegtem az idegtől miközben farkasszemet néztünk. Ezt valószínűleg észrevette, mivel egy magabiztos ám egyben gonosz mosolyt öltött arcára.

-Milyen technikát használt?- itt pattant el az utolsó ép idegszálam. Ahogy kiejtette az utóbbi szót már egy jobbhorgot ajándékoztam neki, mire megszédült és majdnem a falnak esett, ha Erwin nem kapja el.

-Csak, hogy tudd, nem illik így beszélni a bandád főnökével. Meg amúgy is, ha valakit vádolni akarsz akkor legyek az én. Végül is nem az én hibám, hogy nem tartottam Erent kordában?- most rajtam volt a sor a közelebb lépkedésre. Kimért ütemben haladtam felé ijesztő ábrázatommal, mire kissé megijedt. Elé állva kezembe vettem az arcát állánál fogva és szemügyre vettem a foltot amit okoztam.

-Nem is ütöttem nagyot- méregettem még mindig, majd elengedtem- valakinek még van valami megjegyezni valója?- néztem körbe. Síri csendben méregettek. Ki ijedten, ki lenézően. Megszoktam már.

-Hanji maradjatok itt- léptem a lány mellé- én kiszellőztetem kicsit a fejem. Nem akarok nagyobb felfordulást- és már ki is léptem az ajtón. Úticélomnak pedig a legközelebb eső fát választottam, ahol még mindig ott volt a pokróc.

Az emberek furák. Van, hogy gondolkodás nélkül cselekszenek, de van amikor szándékosan, átgondolva a következményeket. Ezekkel eddig soha se volt gondom, mivel általában sikerül megőrizni a nyugalmam és ésszerűen döntést hozni, de most valami másabb volt. Ilyen könnyen még Hanji se tudott kihozni a sodromból. Valamiért ahányszor szóba kerül Eren mindig szívesen hallgatom a többiek mondanivalóját róla. Főleg, ha Jeager beszél. Nem kell, hogy komoly legyen a társalgás tárgya. Szimplán csak jó hallgatni a hangját. Lehet tényleg lesz ebből valami... Talán ezért is reagáltam ilyen hevesen, mikor szájára vette Jean Jeager nevét.

-Szia- ült le mellém a gondolkodásom alanya.

-Hello- ráemelve tekintetem boldogan tapasztaltam, hogy alig van egy két ütésnyom az arcán. Azt hittem rosszabb a helyzet.

-Mi az? Van valami a fejemen?- kapott az arcához reflex szerűen, de egy káromkodás után már el is vette kezét. Kellett neki hozzáérni a pofon helyéhez.

-Pár lila folton kívül semmi- mosolyodtam halványan el.